SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Ultrahanggal is fiatalodhatunk

Családinet [cikkei] - 2014-05-05
Az ultrahangot több mint 70 éve alkalmazzák a diagnosztikában, és néhány éve már fiatalodni is lehet a segítségével. Dr. Demjén Renáta az Oxygen Medical Ultherapy szakértője a felhasználás új területeiről beszélt

Az ultrahang története

A hanghullámoknak csak egy része hallható az emberi fül számára, az ezen skála felett lévő hangok tartományát nevezzük ultrahangnak (UH). A fényhullámokkal ellentétben a hanghullámok terjedéséhez közvetítő közeg szükséges, a hullámok pedig a közeg határától majdnem teljesen visszaverődnek. Az UH természetesen az emberi testben is képes terjedni, a terjedés sebessége a szövetek vastagságától, összenyomhatóságától, víztartalmától és kis mértékben a hőmérsékletétől is függhet. Ez a megfigyelés adta az UH-diagnosztika alapját is.  

Terápiás célokra az 1940-es években kezdték alkalmazni ezt az eljárást, meglepő módon kezdetben a háborúból megmaradt radarok felhasználásával. A 2. világháborúban ugyanis az UH-t ellenséges tengeralattjárók azonosítására használták. Egy skót tudós, Ian Donald gondolt arra először, hogy lehet némi hasonlóság a tengeralattjáró és a magzatvízben úszkáló magzat közt. Mivel addig a káros röntgensugarakat használták a méhen belüli monitorozásra, ez a felfedezés döntő jelentőségűnek bizonyult. A fejlődés pedig megállíthatatlan: a kezdeti radarok felhasználása után 70 évvel már olyan milliméteres vizsgálófejek is léteznek, amelyekkel a szív koszorúsereinek belsejében is szétnézhetünk.

Már fiatalodhatunk is ultrahanggal

Jó ideje már a kozmetikai eljárások is felhasználják az ultrahang hatásait, azonban a legújabb fejlesztéseknek hála, ma már olyan eredmények is elérhetők, amelyek vetekednek a műtéti beavatkozásokkal.
- Összehasonlító vizsgálatokból az is kiderül, hogy a speciális ultrahangos kezelés még a korszerű lézeres és rádiófrekvenciás eljárásoknál is mélyebben és célzottabban fejti ki a hatását – ismerteti dr. Demjén Renáta, az Oxygen Medical Ultherapy szakértője. - A lézeres kezelés során ugyanis irányítottan lehet a bőrbe juttatni az energiát, de „csak” 1,5 mm-nél mélyre. Ráadásul, mivel a lézer optikai energia, napsütéses időszakban és sötét bőr esetén nem lehet alkalmazni. Ezen kívül kis beavatkozások esetén is néhány nap szükséges ahhoz, hogy a kipirulás elmúljon.  

A rádiófrekvenciával végzett beavatkozások hatása pedig rövidebb távú, mivel az energiát nem lehet fókuszáltan a bőrbe juttatni, valamint 3 mm-nél mélyebbre nem hatol a bőrben. A kezelések során maximum 45-50 °C-ra lehet felmelegíteni a bőrt, ami nem elég a tartós és elegendő mennyiségű kollagén képződéshez.

Az Ultherapy jelenleg az egyetlen olyan eljárás, ami az idősödő bőr egyik legnagyobb problémájára, a bőr megereszkedésére nyújt hatékony és biztonságos megoldást. A mikro-fókuszált ultrahang precízen, a megfelelő mélységben (4,5 mm, 3 mm és 1,5 mm) tűhegynyi pontossággal célozza meg azt a pontot, ahol a kollagén rekonstrukciót be kell indítani. A szövetet az optimális hőmérsékletre, 67 °C-ra melegíti fel, ahol beindul a kollagén képződés.

Hatékony és biztonságos

A speciális ultrahangos kezelést követően azonnal érzékelhető a bőr tömörsége, "emelkedése", a végleges eredmény azonban a kollagén rekonstrukció miatt 3-6 hónap alatt alakul ki. Ezekben a hetekben a megereszkedett bőr visszakerül a helyére, a bőrfelszín rugalmassá és tömörré válik. Éppen ez a folyamat a garancia arra, hogy az eredmény természetesnek, üdének fog hatni, és az fiatalosság akár évekig is fennmarad. Az egyetlen kezelés alatt elérhető hatás volt az egyik alapköve annak, hogy az eljárás megkapta a legszigorúbb hatóság, az amerikai Food and Drug Administration minősítő tanúsítványát, ami azt jelenti, hogy hatékonysága pontos mérésekkel orvosilag igazolt, és megfelelően biztonságos.

Forrás: www.oxygenmedical.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Lezárult a vizsgálat Egressy Mátyás ügyében, arról, hogy volt-e drog a szervezetében

Az egész országot megrázta a 18 éves Egressy Mátyás halála. A hetekig tartó kétségbeesett keresés, a remény és a bizonytalanság után a hatóságok a Dunában találták meg a fiatal sportoló holttestét. A napokban lezárult a toxikológiai vizsgálat is, amely újabb kérdéseket vet fel, miközben a legfontosabbra talán sosem kapunk választ: miért kellett Mátyásnak meghalnia?

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja