SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Az ultrahang csodája: diagnosztikától a fiatalításig

Családinet [cikkei] - 2015-12-20
Az ultrahang több mint 70 éve használatos eszköz a diagnosztikában, és a korai felismerésen túl mára már a leghatékonyabb bőrfiatalító eljárás alapját is jelenti. Dr. Demjén Renáta, az Oxygen Medical Ultherapy szakértője a felhasználás új területeiről beszélt.

Tengeralattjárótól a koszorúserekig

A hanghullámoknak csak egy része hallható az emberi fül számára, az ezen skála felett lévő hangok tartományát nevezzük ultrahangnak. A hanghullámok a közvetítő közegben terjednek, a közeg határától pedig részben visszaverődnek. Ilyen közeg lehet az emberi test is, amelyben az ultrahang terjedési sebességét a szövetek vastagsága, összenyomhatósága, víztartalma és hőmérséklete határozza meg. Ez a megfigyelés adta az ultrahang diagnosztika alapját is. 

Terápiás célokra az 1940-es években kezdték alkalmazni ezt az eljárást, a háborúból megmaradt radarok felhasználásával. A 2. világháborúban ugyanis az ultrahangot ellenséges tengeralattjárók azonosítására használták, majd felfigyeltek rá, hogy párhuzamot lehet vonni a tengeralattjáró és a magzatvízben úszkáló magzat közt. Mivel addig a káros röntgensugarakat használták a méhen belüli monitorozásra, ez a felfedezés döntő jelentőségűnek bizonyult. A fejlődés pedig megállíthatatlan: ma már olyan vizsgálófejek is léteznek, amelyekkel a szív koszorúsereinek belsejét lehet vizsgálni.


Ultrahanggal a folyamatok is megfigyelhetők

Az ultrahang specialisták szerint nem az az igazi gond, ha valakinél kialakul egy daganat, hanem ha későn veszik észre. A daganat keletkezésének folyamatában ugyanis az első lépés csupán egyetlen sejt „megbolondulása”. Mindaddig viszont, amíg ez az elváltozás 1 centis lesz, minimum 5 év telik el a rosszindulatúságtól függően. Ha kevésbé rosszindulatú elváltozásról van szó, ez az időtartam hosszabb is lehet. Vagyis egy 3-4 milliméteres, még nem tapintható daganatot egy ultrahang vizsgálattal, 2-3 évvel korábban észre lehet venni, mint egy már tapintható, 1 centis elváltozást. Ez pedig természetesen jelentősen befolyásolja a kezelést és ezzel összefüggésben az életminőséget. 


Az ultrahang fiatalít is

Néhány éve már a kozmetikai eljárások is felhasználják az ultrahang hatásait, azonban a legújabb fejlesztések miatt ma már olyan eredmények is elérhetők, amelyek vetekednek a műtéti beavatkozásokkal.

- Összehasonlító vizsgálatokból az is kiderül, hogy a speciális ultrahangos kezelés még a korszerű lézeres és rádiófrekvenciás eljárásoknál is mélyebben és célzottabban fejti ki a hatását – ismerteti dr. Demjén Renáta, az Oxygen Medical Ultherapy szakértője. - A lézeres kezelés során ugyanis irányítottan lehet a bőrbe juttatni az energiát, de „csak” 1,5 mm-nél mélyre. Ráadásul, mivel a lézer optikai energia, napsütéses időszakban és sötét bőr esetén nem lehet alkalmazni. A rádiófrekvenciával végzett beavatkozások hatása pedig rövidebb távú, mivel az energiát nem lehet fókuszáltan a bőrbe juttatni, valamint 3 mm-nél mélyebbre nem hatol a bőrben. A kezelések során maximum 45-50 °C-ra lehet felmelegíteni a bőrt, ami nem elég a tartós és elegendő mennyiségű kollagén képződéshez.

Az Ultherapy jelenleg az egyetlen olyan eljárás, ami a bőr megereszkedésére nyújt hatékony és biztonságos megoldást. A mikro-fókuszált ultrahang precízen, a megfelelő mélységben, tűhegynyi pontossággal célozza meg azt a pontot, ahol a kollagén rekonstrukciót be kell indítani. A szövetet az optimális hőmérsékletre, 67 °C-ra melegíti fel, ahol beindul a kollagén képződés.

A speciális ultrahangos kezelést követően azonnal érzékelhető a bőr tömörsége, "emelkedése", a végleges eredmény azonban a kollagén rekonstrukció miatt 3-6 hónap alatt alakul ki. Az egyetlen kezelés alatt elérhető hatás miatt az eljárás megkapta a legszigorúbb hatóság, az amerikai Food and Drug Administration minősítő tanúsítványát, ami pontos mérésekkel igazolja a hatékonyságot és a biztonságosságot.

Forrás: www.oxygenmedical.hu
Fotó: falco/pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja