SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Először hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon

Családinet [cikkei] - 2015-12-21
Először hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon, a műtét sikeres volt - jelentették be az operációt végző szakemberek és az Országos Onkológiai Intézet vezetője szombaton, Budapesten. A sajtótájékoztatón Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter azt mondta: a kormány 900 millió forinttal támogatta az operációhoz szükséges infrastruktúra kiépítését.

Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgató főorvosa elmondta: a műtétet december 12-én éjszaka, vagyis hat napja végezték el, a beteg jól van. A főigazgató orvostörténeti pillanatnak nevezte az eseményt, megjegyezve: nagyon hosszú várakozás után jutottak el addig a pillanatig, hogy a hatórás operációt elvégezhessék.

Lang György, a Semmelweis Egyetem - az OOI mellkassebészeti osztályának bázisán működő - mellkassebészeti klinikájának vezetője elmondta: egy 59 éves férfi volt a donor, az ő tüdejét ültették át egy 53 éves férfiba. 

Szólt arról is, hogy a tüdőátültetésben "van némi lemaradása a magyar egészségügynek" a világ élvonalához képest, hiszen máshol ezt a műtétet már régebben végzik. Ugyanakkor a technikai színvonal és környezet az onkológiai intézetben az egyik legfejlettebb, és a magyar mellkassebészet mostantól a világ élvonalához tartozik - jelentette ki.

Eddig ezeket a műtéteket Bécsben végezték magyar orvosok közreműködésével.

Lang György megjegyezte, realisták lesznek és csak azokat a tüdőtranszplantációkat végzik majd el Budapesten, amelyeket biztonságban megtehetnek. Továbbra is kapcsolatban maradnak a bécsi központtal, hogy a nagy rizikóval járó műtéteket ott hajtsák végre - mondta.

Balog Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta: a már említett állami támogatáson belül mintegy 200 millió forintért vásároltak egy CT-készüléket, amelyet először a transzplantált betegnél használtak.

A mostani esemény előkészítése egyik fontos állomásának nevezte, hogy Magyarország 2013-ban csatlakozott az Eurotransplant szervezethez.

"Az, hogy Magyarországon először történik egy ilyen műtét, azt jelzi, hogy egészségügyünk képes világszínvonalú dolgokra" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ez jót tesz az orvosképzésnek is.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a magyar egészségügy finanszírozni fogja a tüdőtranszplantációs műtéteket, ha erre igény van. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a következő év előrelépést hoz a magyar egészségügyben.

Kásler Miklós az MTI kérdésére elmondta, hogy Magyarország tavaly 38 tüdőt juttatott ki Bécsbe, ahol 12 transzplantációt végeztek magyar betegeken.

Forrás: MTI
Fotó: MTI

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja