SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Tudatosan a májártalmak ellen

Családinet [cikkei] - 2013-04-23
A nők sokkal sérülékenyebbek, mint a férfiak

Hívjuk elő a már talán mélyre temetett biológia órákat és gondoljuk át újra, mi mindenért felelős a májunk, hogyan működik szimbiózisban a testünkkel. A szervezetünkbe jutó, mindennapi káros anyagok megsemmisítése a máj számára is kihívás, azonban ma már mi is segíthetjük e szervünk munkáját. Például egy remek gyógynövénnyel, a máriatövissel.

Azt mindenki tudja, hogy az alkoholfogyasztás, a nikotin és a helytelen táplálkozás káros anyagokkal szennyezik szervezetünket. Ezen felül, sajnos akaratlanul is mérgezzük a testünk, hiszen például a környezetszennyezést nem tudjuk elkerülni, akárcsak sokszor az idegességet sem.

A máj testünk egyik legfontosabb szerve, kiemelkedő szerepe van az anyagcsere-folyamatokban és a méregtelenítésben. Ez a legnagyobb mirigyünk, egy felnőtt testtömegének 2%-át teszi ki, azaz kb. 1,5 kilós.Létfontosságú szervünket a „szervezet laboratóriumaként” is szokták emlegetni, és nem véletlenül.

Ez a szervünk jelentős szerepet játszik a szénhidrát-, fehérje-, zsír-, valamint a  vitamin anyagcserében, felelős a normál értékű vércukorszint fenntartásáért, illetve egyfajta keményítő, az úgynevezett glikogén és bizonyos vitaminok, mint például az A és a D vitamin, sőt a vas raktáraként is funkcionál.Ezen kívül természetesen a legfontosabb feladata a szervezetbe érkező mérgező anyagok és a káros szabadgyökök semlegesítése”– magyarázza Györki Niké dietetikus.

Sokan nem tudják, hogy méregtelenítés és a máj egészséges működésének szempontjából a nők sokkal sérülékenyebbek, mint a férfiak. Azonban kiegyensúlyozott életmóddal, megfelelő mennyiségű (napi minimum 8 pohár) víz elfogyasztásával, egészséges étrenddel és olyan, máriatövis kivonatot tartalmazó méregtelenítő kapszulákkal, mint például a Silegon*, nemcsak májunk, de epénk egészségének megőrzéséért is tehetünk.

A máj legnagyobb ellensége a gyorsételeken, a mesterséges adalékanyagokon, a tartós gyógyszerszedésen és a stresszes életmódon túl, a túlzott alkoholfogyasztás is. Nem kell azonban teljes mértékben lemondanunk egy pohár italról, ha azt azonnal egy nagy pohár víz elfogyasztása követi.

Egy két hónapos méregtelenítő kúra ajánlott minden olyan személynek, aki tartós gyógyszeres kezelés alatt áll (számukra orvosi konzultáció vagy felügyelet javasolt), munkája során gyakran kerül kapcsolatba mérgező anyagokkal, vagy tisztítószerekkel, túlsúllyal küszködik, vagy éppen fogyókúrázni készül. Ugyanakkor szervezetünk minden segítségért hálás, ezért méregteleníteni minden olyan személynek érdemes, aki egészségtudatos életet élve tenni szeretne mája megfelelő működéséért, májsejtjei regenerációjáért.

* Silegon Méregtelenítő Kapszulák. Máriatövis kivonatot és lecitint tartalmazó étrend-kiegészítő lágyzselatin kapszula. Az étrend-kiegészítő használata nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja