SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egyszerűen az H1N1 és társai ellen

Családinet [cikkei] - 2009-11-16
Egyszerű és hasznos tanácsok, amelyek segíthetnek az influenza elkerülésében.

Annak is érdemes lehet ezeket a tanácsokat alkalmaznia, aki beoltatta magát (valamelyik) influenzavírus elleni vakcinával, mivel egyrészt a védőoltás nem jelent száz százalékos védelmet az adott vírustörzs ellen sem, másrészt a módszer egyéb, hasonló módon terjedő kórokozók ellen is hatásos lehet.
 
Megjegyzés: Csak kiegészítő módszerekről van szó, melyek nagyon hasznosak, de nem szabad kizárólag csak rájuk hagyatkozni.
 
Az influenzavírus az orrüregen és a száj-garatüregen keresztül képes fertőzni. Az majdnem lehetetlen, hogy egy nagy járvány esetén elkerüljük a H1N1 vírussal való találkozást, dacára minden
elővigyázatosságunknak. Ám nem a vírussal való puszta találkozás, vagyis a megfertőződés okozza a nagyobb problémát, hanem az, ha a vírus képes elszaporodni a szervezetünkben.
 
Néhány nagyon egyszerű dolog segíthet megelőzni a fertőződést (vagy legalább lecsökkenteni annak mértékét), illetve a mégiscsak elkapott vírus elszaporodását a szervezetben. Ezen hasznos fogásokat sajnos a hivatalos szervek sem hangsúlyozzák eléggé.


  1. Gyakori kézmosás (ezt a tanácsot azért gyakorta hallani)
  2. "El a kezekkel a szádtól" módszer. Próbáld meg megállni, hogy nem nyúlsz az arcodhoz és főleg a szádhoz a kezeddel, csakis alapos kézmosás után. (Bizonyított, hogy sok, légúti betegséget okozó vírus nem közvetlen cseppfertőzéssel terjed emberről emberre, hanem úgy, hogy a vírussal fertőződött tárgyakat megfogod és utána a kezedről a vírust szépen lenyalod. A szájvédő maszk azért is hasznos, mert ezt is megakadályozza.)
  3. Gargarizálj naponta kétszer meleg sós vízzel (vagy Hydrogen-peroxidos vízzel, ha nem bízol a sóban.) A H1N1 vírusnak ugyanis a fertőzést követően 2-3 napra van szüksége ahhoz, hogy a száj és/vagy orrüregben elszaporodjon és kialakítsa a tüneteket. Egy egyszerű gargarizálással nagyban csökkenthető a vírusok szaporodása, illetve mennyisége. Ne becsüld le ezt az egyszerű, olcsó és hatásos megelőző módszert.
  4. Hasonlóan az előzőekhez, az orrüregeidet is tisztítsd ki legalább naponta egyszer meleg sós vízzel. Van, aki óvatosan vizet szippant fel az orrába és úgy öblíti ki azt, ami nagyon jó tisztító módszer, de erre nem mindenki képes. Arra viszont igen, hogy egy meleg sós vízbe mártott fültisztító pálcával naponta végigtörölje belülről az orrát. Nagyon jó módszer a vírusok számának lecsökkentésére.
  5. Erősítsd az immunrendszeredet magas C-vitamin tartalmú zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával. Ha a C-vitamin szükségletedet tablettákkal fedezed, figyelj arra, hogy azok cinket is tartalmazzanak, mivel a cink elősegíti a C-vitamin felszívódását.
  6. Igyál olyan sok meleg folyadékot (tea, gyenge kávé, kakaó stb.) amennyit csak lehet. A meleg folyadékok fogyasztása hasonló hatású, mint a gargarizálás, csak az ellenkező irányban. Lemossák a szaporodó vírusokat a torokból a gyomorba, ahol azok nem tudnak tovább szaporodni és ártalmatlanná válnak.

 
Küldd el a cikk linkjét az ismerőseidnek. Soha nem tudhatod, ki veszi figyelembe - és marad miatta életben.

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja