SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Szívünk napja - 2009. szeptember 27.

Családinet [cikkei] - 2009-09-21
A Szív Világszövetség (WHF) minden év szeptemberének utolsó vasárnapján rendezi meg a Szív Világnapját. A tavalyi évben a szívbetegségek rizikófaktoraira hívták fel a figyelmet, idén a rendezvény középpontjában a munkahelyi egészség áll.

Világszerte vezető halálok
Évente megközelítőleg 17,2 millióan vesztik életüket szív-és érrendszeri betegségek következtében világszerte. A szív-és érrendszeri betegségek hazánkban is több áldozatot szednek, mint valamennyi más halálok (betegség és baleset) együttesen. A WHF célja, hogy világszerte segítséget nyújtson a szívbetegségek megelőzési és kezelési lehetőségeinek megismertetésével. Az idei program fő célja, hogy felhívja a figyelmet a munkahelyi körülmények és a szívbetegségek közti összefüggésre.
 
Munkahelyi körülmények
A megfelelő munkahelyi környezet nagy mértékben hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának csökkentéséhez. A WHF programja alapján a következő feltételek biztosításával jelentősen javítható a dolgozók egészsége és csökkenthető a szívbetegségek kockázata: a munkahelyi stressz és a szervezeti konfliktusok csökkentése, a munkaerő döntéshozó képességének növelése, a munka morál és a lojalitás növelése és a betegségek miatti hiányzások csökkentése.
 
A túlzott stressz szívbetegségekhez vezet
Folyamatos stresszhelyzetben nő az ún. szimpatikus vegetatív idegrendszer aktivitása, valamint bizonyos stressz hormonok vérszintje is, melyek többek között emelkedett vérnyomást, vércukorszintet, szapora pulzust eredményeznek. Ezek egyenként is a szív- érrendszeri betegségek önálló rizikófaktorai. A gyakori stressz helyzetekben élőknél ez a stresszre adott egyébként teljesen normál reakció állandósulhat és  betegségeket okozhat, mint pl. a szívinfarktus-magyarázza a betegség kialakulásának okait dr. Marton Anna, az Oxygen Medical kardiológus főorvosa.


A jelenség különösen magas gyakorisággal figyelhető meg az ún. menedzser típusú életformát élő személyeknél. Esetükben nem ritka a napi 10-12 órás folyamatos, nagy stresszel járó munka, melynek egyenes következménye a már akár 35-40 éves korban jelentkező szívbetegség.
 
A „néma gyilkos”
A szívbetegségekhez vezető út egyénenként eltérő lehet és rendszerint több tényező együttes következménye. A magas vérnyomás, koleszterin és vércukorértékek előbb-utóbb az erek beszűküléséhez vezetnek. A betegség kialakulásának esélyeit a dohányzás (mely napjainkban is sajnos gyakran használt stresszoldó) megsokszorozza. A folyamat azonban nem egyik pillanatról a másikra következik be. Éppen ezért nem lehet elégszer hangsúlyoznunk a rendszeres szűrések fontosságát: vérnyomás, vércukor és koleszterinszint rendszeres elvégeztetése és évenkénti kardiológiai szűrés. A felsorolt vizsgálatok segítségével idejében felismerhetőek és kezelhetőek azok az elváltozások, amelyek tüneteket még nem okoznak, de terápia hiányában évek múlva akár végzetes kimenetelű szívinfarktust, vagy agyvérzést okozhatnak.

www.orvostkeresek.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

Több kevéssé ismert helyi családi kedvezmény, amelyet most lehet igényelni

Sok család csak az országos támogatásokat figyeli, pedig egyes önkormányzatok külön pénzzel, ingyenes utazással vagy az étkezési díj átvállalásával segítik a helyben élőket. Mutatjuk, hol milyen segítség kérhető 2026 augusztusában, és melyik határidőt nem szabad elmulasztani.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja