SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kedvenceink és az ünnepek

Kókai Kata [cikkei] - 2006-12-19
A szeretet ünnepén se hagyjuk magukra kedvenceinket!

Nem egyszer előfordul, hogy az ünnepek körüli hatalmas nyüzsgésben megfeledkezünk valakiről, aki egész évben, hűségesen mellettünk áll. Házi kedvenceink nem ismerik az ünnepeket, életükben ez a nap is olyan mint a másik. Éppen ezért, róluk se feledkezzünk meg a szeretet ünnepén.

Ne essünk túlzásokba

Az ünnepek előtt zajló készülődés, majd a családdal töltött ünnepek, a rokonlátogatás közben olykor megfeledkezünk kedvencünkről, vagy éppen ellenkezőleg, túlzásokba esünk. Ne feledjük el azonban, hogy kedvencünknek árthatunk is azzal, ha „csak egy szeletet” kap az ünnepi süteményből, vagy éppen napközben beengedjük a meleg lakásba, majd kiengedjük a hidegbe.

Fontos:

- Kutyánkat, macskánkat a szeretet ünnepén se etessük süteménnyel, vagy más édességgel, hiszen az ő fogaik könnyen tönkremehetnek.
- A karácsonyi halételből megmaradt szálkákat inkább dobjuk ki, vagy daráljuk le, mert könnyen kedvencünk torkán akadhat, vagy fogába ragadhat.
- A kint élő kedvenceket az ünnepek alatt se engedjük be a lakásba, mert ezzel többet ártunk mint használunk.
- Édesség helyett lepjük meg kedvencünket egy konzervvel, vagy játékkal.

Figyeljünk a fára

Egyébként is nem egyszer felhívják a figyelmünket, hogy ügyeljünk a fenyőn égő lámpára, vagy éppen a „tűzhányó” díszekre, de ez a figyelmeztetés fokozottabban igaz, ha kisállatot is tartunk a lakásban. Egy cica könnyen felboríthatja az asztalon álló mécsest, s a kutya megrághatja a fát.
Háziállataink nem csak ránk, de önmagunkra nézve is veszélyt jelenthetnek. Könnyen megrágcsálhatnak egy üvegdíszt, lenyelhetik a szaloncukor papírját, vagy éppen zárlatot okozhatnak, ha megrágcsálják az égő zsinórját.

Óvintézkedések:

- A fát tegyük olyan magasságba, pl. egy asztalra, ahol kedvencünk nem éri el.
- Ha lehet, ne hagyjuk őrizetlenül az égő díszeket, gyertyákat.
- Kedvenceinket, ha lehet, tartsuk távol attól a szobától, amelyben a fenyő áll.

Ne feledkezzünk el a háziállatokról

Kedvenceink az ünnepek alatt is ugyanazt a törődést igénylik, mint az év bármely másik napján. Ne felejtsünk el vizet, táplálékot adni nekik, a legjobb, ha már reggel ezzel kezdjük a napot, így a tennivalók között biztosan nem felejtjük el. Fontos, hogy betartsuk a napi rutint, s ha kutyánk van, ne felejtsük el a megszokott időpontban sétáltatni.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja