SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lombikba zárt világ

[cikkei] - 2004-03-15
"Azt hiszem, ez a könyv mindenkinek segíthet, aki hosszú idő óta vár gyerekre, és elvesztette a reményét. Érthetően megírt, logikusan felépített könyv, szép és megható történetekkel. Hitet adott nekem arra, hogy nem várok hiába már hat éve: hogy igenis van megoldás, és lesz megint pici babám." - mondta a "Várva várt babák" című könyv egyik olvasója.

A riportalanyunk pszichológusként lelki problémákkal, nehézségekkel, szorongásokkal küzdő emberek terápiájával foglalkozik. Bencsik Andreát korábban sok olyan házaspár vagy hölgy kereste fel, akiknél valamilyen ok miatt nem következett be a régen várt gyermekáldás. Az elmúlt időszakban azonban számuk jelentősen növekedett.

- Szerettem volna számukra a terápián túlmenően is valamilyen egyéb segítséget nyújtani. Amikor megfogalmazódott bennem a könyv megírásának gondolata, körülnéztem a hazai "könyvpiacon", s meglepetéssel tapasztaltam, hogy ebben a témakörben laikusok számára még egyáltalán nem született könyv.

Eredetileg riportkönyvet terveztem, beszélgetést azokkal a családokkal, házaspárokkal, ahol megszületett a baba. A beszélgetések során derült ki számomra, hogy rengeteg olyan kifejezést, eljárást említenek a riportalanyok, melyeket szükséges lenne megmagyarázni.
Így bővült ki a könyv az első résszel, azaz magának a meddőségnek a meghatározásával, valamint az orvosi eljárások, beavatkozási és kezelési fokozatok ismertetésével. Fontosnak éreztem azt is, hogy őszintén bemutassam a lehetséges kockázatokat, veszélyeket. A könyvem célja és üzenete egyértelműen reménykeltés azok számára, akik még csak a várakozás időszakában vannak, s gyakran kilátástalannak és megoldhatatlannak érzik helyzetüket.

Igyekeztem közérthetően, laikusok számára is követhetően megmagyarázni a kifejezéseket, eljárásokat. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy sokszor az orvosok elmondják ugyan a szükséges információkat a pácienseknek, de gyakran orvosi nyelven, illetve "ömlesztve": mire a páciens hazaér, javarészt nem is igazán tudja felidézni, hogy mit is mondott az orvos. Szándékosan sikertörténeteket mutatok be a könyvemben: érzésem szerint így tudok leginkább reményt nyújtani.

Igyekeztem úgy "kiválogatni" a riportalanyokat, hogy minél inkább érzékelhető legyen: sok-sok küzdelem esetén sem szabad feladni, mert a várva várt eredmény előbb-utóbb megérkezik. Tehát úgymond nehéz eseteket kerestem, olyanokat, akik sokszor többéves, akár évtizedes küzdelem után foghatták karjaikba csecsemőjüket.

A kiadványt elsősorban a témában érintettek számára ajánlom: azoknak, akik egy-két vagy még több éve vágynak gyermekre. A könyvből megtudhatják, hogy nem állnak egyedül a problémáikkal; hogy milyen megoldások lehetségesek; megismerhetik sorstársaik küzdelmét és szavakkal nehezen kifejezhető érzéseit, örömét. Természetesen a téma azok számára is érdekes lehet, akik nem érintettek a kérdésben. Megismerhetik, mire képes ma már az orvostudomány, hiszen 25 évvel ezelőttig ezekre a problémákra még nem létezett megoldás.

- Mit kell tudni a lombikbébi programról?
A klasszikus értelemben vett lombikbébi programot házaspárok, élettársi kapcsolatban élők vehetik igénybe. Az előzetes átfogó kivizsgálás után, gyógyszeres hormonkezeléssel a normálistól eltérő (azaz a szokásos havi egy petesejt) többszörös számú (akár 10-15) petesejt érését idézik elő. A petesejteket megfelelő érettségi állapotban leszívják a petefészekből. Ez a punkció. Mind a petesejtek érése, mind a kisebb műtétnek minősülő leszívás természetesen ultrahangos ellenőrzés mellett történik. Párhuzamosan a férjtől, élettárstól kapott spermát (ondót) speciális kezelésben, előkészítésben részesítik. A leszívott petesejtek ún. petri-csészébe kerülnek, élettani környezetet biztosító táptalajra, s ebben a csészében találkoznak a spermiumokkal. 37 fokos hőmérsékletű termosztátba helyezik őket, s 18 óra elteltével ellenőrzik, hogy sikerrel megtörtént-e a megtermékenyítés. Ha igen, s a megtermékenyített petesejt osztódásnak indul, 48 óra múlva behelyezik az anyaméhbe. Ez az ún. embriótranszfer. Ezt követően minden ugyanúgy folytatódik, ahogyan a természetes úton létrejött terhességeknél.

Elsősorban alapos kivizsgálásra van szükség annak megállapítására, hogy természetes úton nem alakulhat ki terhesség. Ez jelenti a férj spermavizsgálatát: milyen mennyiségben és minőségben van jelen hímivarsejt (azaz spermium), mennyire mozgékonyak és milyen alaki jellemzőkkel rendelkeznek a spermiumok. A nők vizsgálata a nemi szervek állapotának ellenőrzésén túlmenően endokrinológiai kivizsgálást is jelent: a vérből meghatározzák a hormonszinteket.

- Hova fordulhatnak a problémával küzdők?
A nők vizsgálata általában a nőgyógyásznál, a férfiaké az andrológusnál kezdődik. Amennyiben valamilyen eltérés mutatkozik, mindenképpen célszerű felkeresni egy erre szakosodott meddőségi központot. Ma már 11 ilyen központ működik az országban, Budapesten és néhány nagyvárosban (Debrecen, Győr, Pécs, Tapolca). Egy részük állami kórház, klinika, más részük magánintézmény.


- Mikor ajánlott orvoshoz fordulni?
- Fél-egyévi sikertelen próbálkozás után már érdemes felkeresni egy szakembert. Lényeges tudni ugyanis, hogy a lombikeljárás sikeressége nagymértékben függ az életkortól, a 30. életév betöltése után fokozatosan romlanak az esélyek.  A magyar lakosság 12-14 százaléka érintett. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ilyen százalékban születnek lombikbébik, hanem azt, hogy hozzávetőlegesen minden tizedik házaspár szembesül azzal, hogy nem érkezik akkor a gyermek, amikor szeretnék, s orvosi segítséget kell igénybe venniük.

Sok esetben megoldást jelenthet a petevezeték átfújása, vagy a hormonszintek megfelelő beállítása. Az utóbbi években nagymértékben növekedett a férfiak érintettsége: a környezetszennyezés, a stresszes életforma következtében kimutathatóan jelentősen romlik a spermakép, azaz a megtermékenyítésre képes hímivarsejtek mennyisége és minősége. Mivel ennek tünetei nincsenek, a férfiak szexuális teljesítményét nem befolyásolja, csak az andrológiai vizsgálat során derül fény a spermiumok elégtelen voltára.

- Milyen anyagi megterhelést jelent a módszer?
- Maga a vizsgálat nem jelent különösebb anyagi megterhelést, amennyiben állami intézményben történik. A magánklinikákon azonban természetesen ezekért a vizsgálatokért fizetni kell, alkalmanként 6-10 ezer forintot.

Amennyiben a vizsgálatok során kiderül, hogy a házaspárnak csak lombikeljárással lehet gyermeke, úgy öt lombik-beavatkozást az Egészségbiztosító támogat. Ebben az esetben mind az eljárás, mind az ahhoz kapcsolódó vizsgálatok, beavatkozások ingyenesek, magánintézményekben is.

Anyagi megterhelést jelent azonban a gyógyszerek kiváltása. Ezek csak kismértékben vagy egyáltalán nem támogatott gyógyszerek. Egy-egy eljárás során a gyógyszerek költségei - egyéntől, a szükséges mennyiségtől függően - 50 ezer és akár 300-400 ezer forint között is lehetnek.

Riportalanyunk az andrea.bencsik@mailbox.hu elektronikus levélcímen várja az érintettek kérdéseit.

A könyv a Libri Online könyvbirodalomban is megrendelhető itt.

LEGOLVASOTTABB

4 éves hős kisfiú mentette meg az anyukája életét - ügyesen hívta a mentőket

A kisfiú nem tudta felébreszteni az anyukáját. Azonnal észrevette hogy nagy a baj és ügyesen tárcsázta a mentőket.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

Szülői oktatási naptár 2026-ra – óvodától az érettségiig

A szülők egész évben fontos oktatási döntések előtt állnak: óvodai és iskolai beiratkozás, középiskolai felvételi, érettségi és felsőoktatási jelentkezés. Az alábbi összefoglalóban egy helyen találod a hivatalos, jogszabályon és Oktatási Hivatalon alapuló határidőke, ovis kortól egészen az érettségiig.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja