SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Gyermekek és tinédzserek érzelmi fejlődése

Kókai Kata [cikkei] - 2006-02-13
A gyermekek bonyolult szociális és érzelmi fejlődésen esnek át, mire elérik a felnőttkort. Erik Erikson, a neves pszichiáter elve alapján nyolc fázisból áll a fejlődés.

A gyermekek különböző lépcsőfokokat járnak be, mire megtanulják a társadalomba való beilleszkedést, s az érzelmek irányítását. Kezdetben a gyermek még minden érzelmének hangot ad, s szülei minden próbálkozása ellenére azt teszi, amihez éppen kedve van. A felnőtté válás során ezek a viselkedésformák megváltoznak, a gyermekek megtanulják, mikor mit mondhatnak, s hogyan viselkedhetnek otthonukban, barátaik társaságában, vagy éppen egy idegen környezetben.

Az érzelmi és szociális fejlődés nyolc lépcsője

1. A bizalom és bizalmatlanság közötti különbség elsajátítása

Időrendileg ez a lépcsőfok jelenti a gyermek egy-két éves koráig tartó fejlődési szakaszát. A gyermek ebben az életkorban megkap mindent- szeretetet, gondoskodást, odafigyelést, ennek köszönhetően alakul ki optimizmusa, s a bizalom mások irányába. Amennyiben a gyermeket ebben az életkorban elhanyagolják, később is bizalmatlan lesz.

2. Az önálló döntések megtanulása

Erikson nyolclépcsős fejlődése szerint az önállóság megtanulása kettő-négy éves kor között történik meg. A gyermek megtanul felülemelkedni azon, amit előzőleg tapasztalt. Már nem szülei irányítását követi, hanem megtanul saját döntéseket hozni. Az önállóság még nem feltétlenül jelent önbizalmat, vagy éppen függetlenséget. Olykor akaratos is lehet a gyermek; ha az utcán megy édesanyjával nem hagyja, hogy megfogja a kezét, vagy éppen minden kérdésre durcásan nemmel válaszol.

3. A kezdeményezőképesség kialakulása, célkitűzés

Óvodáskorban, és az általános iskolai évek elején kezdődhet meg ez a folyamat. Alapvetően a "játékos" korral társítható. A normális családi körülmények között élő gyermekek ebben az életkorban sajátítják el az alkalmazkodás képességét, illetve azt, hogyan kell az irányító, illetve az irányított szerepét betölteni. Játékai során már nem csak fantáziáját, de tapasztalatait is hasznosítja.

4. A szorgalom és a hozzáértés kora


Az iskolai évek során a gyermekek számtalan tapasztalatot szereznek, s megtanulják a társadalomba való beilleszkedéshez szükséges viselkedésformákat. A megfelelő családi körülmények között nevelkedő gyermek megtanulja a szabályokhoz való alkalmazkodás fontosságát, s képes az önálló, kötöttségektől mentes játék helyett a csapatmunkát igénylő, vagy szabályokhoz kötött játékokat választani.

5. Önismeret és önértékelés

A 13-20 éves kor között lejátszódó időszakban a tinédzser (majd később a felnőtt) képes megválaszolni a kérdést, ki is ő valójában. Megtanulja a magabiztosság és a kétségek közötti különbséget, s ebben az időszakban ismeri fel a nemek közötti valódi különbségeket. A kamasz minden szerepben próbára teszi magát, ez a szárnypróbálgatás időszaka.

6. Az intimitás

Kamaszkorban és fiatal felnőttkorban már olyan intim kapcsolatok alakulnak ki, melyek később alapul szolgálnak a kapcsolatok kialakításához. A szinte teljesen kifejlett személyiség meghatározza alapelveit, követelményeit barátaival és partnereivel szemben.

7. A gondoskodás képessége

Fiatal felnőttkorban alakul ki az a különleges és fontos tulajdonság, melyet gondoskodásnak nevezünk. Az emberek elsajátítják azt a különleges képességet, hogyan tegyenek különbséget a gondoskodás és saját maguk háttérbe szorítása között. Később ez a tulajdonság segíti majd a saját családhoz való viszonyulást.

8. A bölcsesség

A bölcsesség egy olyan különleges képesség, mely lehetővé teszi a másokkal való sikeres együttműködést, az igazságos döntéshozást. Ha az első hét lépcsőfokot sikeresen megjárta a gyermek, a tinédzser, majd a fiatal felnőtt, akkor magabiztos, független és készen áll az önálló életre. Mire eléri az utolsó lépcsőfokot, már tisztában van vele mit vár az élettől, mire van szüksége a boldogsághoz, s milyen célokat szeretne elérni.

A gyermekek megfelelő fejlődéséhez elengedhetetlen a szülők, a család segítsége. Ha a gyermek megfelelő gondoskodásban, odafigyelésben részesül és elegendő szeretetet kap, egészséges, kiegyensúlyozott felnőtté válik.

Fotó: commons.wikimedia.org

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja