SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egészséges apróságok

[cikkei] - 2005-01-09
Télen is annak örülünk, ha a gyermekünk egészséges. Ha jól készültünk a hideg évszakra, akkor egy kicsit könnyebb helyzetből vágunk neki a télnek.

Télen a frissen termett gyümölcsből nem tudunk vitamint bejuttatni a szervezetbe (mert nincs ilyen), ezért az van szerencsésebb helyzetben, aki már nyáron, ősszel is töltögette a raktárakat! Annyit tehetünk ilyenkor is, hogy amit kapunk a boltokban, amit találunk a fagyasztóban, abból bőségesen eszünk. A babák első ételei is a gyümölcsök, ettől a szokástól jó, ha nem térünk el a későbbiekben sem. A déli gyümölcsök és az alma télen is elérhető vitaminforrások. (Ettől még mindig nem jut annyi vitamin a szervezetbe, mint gyümölcsszezonban!)

 

A kevesebb napfény sincs jótékony hatással egészségi állapotunkra. Maga a fény is feltölti az embert, ebből kevés jut a borongós, szomorkás napokon. Erre a hangulatilag is rosszul reagálunk. Türelmetlenek leszünk, ez sokszor a gyereken csattan. Ettől be is indul az ördögi kör: a gyerek is nyűgösebb lesz, ez bennünk növeli tovább a feszültséget…

 

Ebben az időszakban a mozgásunk is korlátozottabb. Ha ki is tudunk menni a szabadba, akkor sem bírunk annyi időt kint tölteni, mint a melegebb időszakban. Ennek eleve az a következménye, hogy kevesebb energiát tud levezetni a kis örökmozgó is.

 

Éjszaka nem szabad csodálkozni, ha az apróság rosszabbul alszik! Épp a fentiek miatt: nem mozog eleget, nincs annyira elfáradva, nyugtalanabb. A rossz éjszakának pedig a még rosszabb hangulatú nappal a következménye.

 

Sokszor túl óvjuk a csemeténket. Van, aki naponta többször felmos, mindig mindent mindenütt megmos, kimos…  A túl steril környezet miatt az immunrendszer nem erősödik meg annyira. Természetesen nem kell koszban élni, nem kell mosatlan gyümölcsöt enni, de ha néha a földre ejtett ennivalóért lehajol gyermekünk, gyorsan meg is eszi, nem kell kétségbe esni! Nem lesz tőle komolyabb baja!

 

Az öltözéssel ugyanilyen hibákat követ el a legtöbb óvó szülő. Nehogy megfázzon kisfia, kislánya, ráad egy atlétát, egy pólót, egy mellényt, egy pulóvert, egy kis kabátot, egy nagykabátot… Ez amiatt nem rossz, hogy rétegesen öltözött, lehet levenni belőle, majd visszaadni. Általában nem jellemző viszont, hogy le is vennénk belőle. Így a túlöltözött apróság a nagy futkosásban, csúszkálásban jól leizzad, majd a nedves ruháiban elfáradva, kicsit lelassulva megy haza, amikor minden öltöztetés dacára mégiscsak megfázhat.

 

Egy-két köhögős gyermek pedig szinte minden közösségben akad. A hideg időszak zárt termeiben nagy veszélyt jelent a cseppfertőzés. A hőmérséklet miatt kevesebb, rövidebb ideig tartó szellőztetések alatt nem mindig cserélődik ki a teljes levegő, tehát a korábban levegőbe jutott bacik ott lengedeznek a gyerekek feje felett, bárkinek jut belőle. Ezt sajnos nem tudjuk megelőzni. Annyit azért biztatásként, hogy kisgyermekkorban átesnek elég sok betegségen, egyre erősebb szervezetüknek köszönhetően a későbbiekben ritkul a megbetegedések száma! Iskolából már egyre kevesebbet hiányoznak a tanulók!

 

Addig is figyeljünk oda a táplálkozásunkra, öltözködésünkre, vigyük gyermekeinket minél többször friss levegőre, ettől biztosan jobb lesz a hangulatunk is, jobban el is fáradunk (mi is nemcsak a gyerek!), jobban is alszunk. Kipihenten pedig együtt élvezhetjük a csemetével a tél szépségeit – egészségesen!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja