Fegyelmezés és/vagy büntetés
Singola Edit [cikkei] - 2008-09-02
Amióta van gyereknevelés - és miért ne lett volna már az ősközösségben is -, sokat rágott téma a fegyelmezés kérdése. A gyerek szabad és ösztönös lény, nem rendelkezik azokkal a félelmekkel, amelyekkel a felnőttek, de nem is tudja felmérni a rá leselkedő veszélyeket.
Kétféle félelemmel születünk: a zajtól és a leeséstől való félelemmel. A többi félelmet a környezet nyomja rá az emberre, a sok elvárás, a rossz nevelés és fegyelmezési, büntetési formák. Fegyelmezni valamiképp mégis kell a gyerek és a társadalom érdekében is. De nem mindegy, hogyan tesszük ezt. Egy életre lelki sérülést okozhatunk a kicsiben egy rosszul megválasztott fegyelmezési vagy büntetési formával.
„Egy pillanatig sem akarom azt mondani, hogy a szülőknek nem szabad megróniuk vagy korlátozniuk a gyereket, amikor olyasmit tesz, ami az ő megítélésük szerint helytelen, sem azt, hogy sose haragudhatunk meg rá. Minden szülőben, akinek igazán fontos a gyermeke, időnként heves indulatokat ébreszt, ha azt látja, hogy a gyermek valami rosszat tesz. Még a legkedvesebb és a legjobb indulatú szülőt is felbőszítheti néha valami. A különbség az elég jó és a nem elég jó szülő közt ezekben a helyzetekben abban mutatkozik meg, hogy az első rádöbben: bosszúságának forrása sokkal inkább benne magában van, mint abban, amit a gyerek tett, és ha átadja magát a haragnak, ezzel senkinek nem fog használni. Az utóbbi viszont szentül meg van győződve arról, hogy haragjának kizárólagos oka a gyermek, és ezért tökéletesen jogos, ha ennek alapján cselekszik.” - írja Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő című könyvében.
A gyerek, ha egyetlen egyszer is büntetésben részesül, akkor onnantól fél a megrovástól. Leginkább a fájdalommal és szeparációval járó büntetés vált ki tartózkodást, mondhatnánk ezek a leghatásosabbak. A testi fenyítés lehet, hogy a büntetés pillanatában hatásosnak bizonyult, de pszichológiai szempontból hosszú távon semmiképp nem. Hozzá kell tenni azt is, hogy a gyerek sokkal rafináltabb annál, hogy kivárja az újabb büntetést, megtalálja a módját, hogy a csínyt elkövethesse - már csak azért is! -, de a büntetést elkerülje, vagyis akkor cselekszik, amikor a felnőttek nem látják. Amint rájön, hogy akkor is megdorgálják, amikor rájönnek rosszaságára, elkezd dolgozni a lelkiismerete. Megjelenik a szeparációs félelem. Mivel a szülő, a szeretett személy példaként áll előtte viselkedésével, megijed, hogy cselekedete miatt nemcsak rácsapnak a popsijára vagy a kezére, hanem sokkal nagyobb baj éri. Elkezdi a lelkiismeret gyötörni, hogy elveszítheti a szeretett személyt, megszűnhet egy csodás érzés, amiről nem is tudja, hogy mi az: a szeretet.
Nagy gondot kell arra fordítani, milyen fegyelmezést választunk. Leghelyesebb a gyerekkel való szeretetteljes foglalkozás, amelyben a rossz viselkedést konkrét, egyenes módszerekkel büntetjük, semmiképp nem szeretetmegvonással. Szükség van fegyelmezésre, mert ha a gyerek nem érzi a büntetés veszélyét, akkor nem lesz semmi, ami megakadályozza a cselekvés elkövetésében.
„Ha a gyerekre rákényszerítjük a fegyelmet, ezzel gyakran éppen az ellenkező hatást váltjuk ki, mint amit el szerettünk volna érni. Ami pedig a büntetést illeti, ez visszatarthatja a gyereket a rendbontástól, de önfegyelemre soha nem fogja megtanítani; annak ennél sokkal jobb módszerei vannak. Az a szülő, akit annyira kihoz a sodrából a gyermek viselkedése, hogy megbünteti, kétszer is meggondolná a dolgot, és sokkal kevésbé lenne biztos a saját igazában, ha bevallaná magának, hogy csak mérgében cselekedett, és nem álcázná ezt nevelési módszernek.”
„Egy pillanatig sem akarom azt mondani, hogy a szülőknek nem szabad megróniuk vagy korlátozniuk a gyereket, amikor olyasmit tesz, ami az ő megítélésük szerint helytelen, sem azt, hogy sose haragudhatunk meg rá. Minden szülőben, akinek igazán fontos a gyermeke, időnként heves indulatokat ébreszt, ha azt látja, hogy a gyermek valami rosszat tesz. Még a legkedvesebb és a legjobb indulatú szülőt is felbőszítheti néha valami. A különbség az elég jó és a nem elég jó szülő közt ezekben a helyzetekben abban mutatkozik meg, hogy az első rádöbben: bosszúságának forrása sokkal inkább benne magában van, mint abban, amit a gyerek tett, és ha átadja magát a haragnak, ezzel senkinek nem fog használni. Az utóbbi viszont szentül meg van győződve arról, hogy haragjának kizárólagos oka a gyermek, és ezért tökéletesen jogos, ha ennek alapján cselekszik.” - írja Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő című könyvében.
A gyerek, ha egyetlen egyszer is büntetésben részesül, akkor onnantól fél a megrovástól. Leginkább a fájdalommal és szeparációval járó büntetés vált ki tartózkodást, mondhatnánk ezek a leghatásosabbak. A testi fenyítés lehet, hogy a büntetés pillanatában hatásosnak bizonyult, de pszichológiai szempontból hosszú távon semmiképp nem. Hozzá kell tenni azt is, hogy a gyerek sokkal rafináltabb annál, hogy kivárja az újabb büntetést, megtalálja a módját, hogy a csínyt elkövethesse - már csak azért is! -, de a büntetést elkerülje, vagyis akkor cselekszik, amikor a felnőttek nem látják. Amint rájön, hogy akkor is megdorgálják, amikor rájönnek rosszaságára, elkezd dolgozni a lelkiismerete. Megjelenik a szeparációs félelem. Mivel a szülő, a szeretett személy példaként áll előtte viselkedésével, megijed, hogy cselekedete miatt nemcsak rácsapnak a popsijára vagy a kezére, hanem sokkal nagyobb baj éri. Elkezdi a lelkiismeret gyötörni, hogy elveszítheti a szeretett személyt, megszűnhet egy csodás érzés, amiről nem is tudja, hogy mi az: a szeretet. Nagy gondot kell arra fordítani, milyen fegyelmezést választunk. Leghelyesebb a gyerekkel való szeretetteljes foglalkozás, amelyben a rossz viselkedést konkrét, egyenes módszerekkel büntetjük, semmiképp nem szeretetmegvonással. Szükség van fegyelmezésre, mert ha a gyerek nem érzi a büntetés veszélyét, akkor nem lesz semmi, ami megakadályozza a cselekvés elkövetésében.
„Ha a gyerekre rákényszerítjük a fegyelmet, ezzel gyakran éppen az ellenkező hatást váltjuk ki, mint amit el szerettünk volna érni. Ami pedig a büntetést illeti, ez visszatarthatja a gyereket a rendbontástól, de önfegyelemre soha nem fogja megtanítani; annak ennél sokkal jobb módszerei vannak. Az a szülő, akit annyira kihoz a sodrából a gyermek viselkedése, hogy megbünteti, kétszer is meggondolná a dolgot, és sokkal kevésbé lenne biztos a saját igazában, ha bevallaná magának, hogy csak mérgében cselekedett, és nem álcázná ezt nevelési módszernek.”
Előző hír
Játék vagy különóra?
LEGOLVASOTTABB
12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)
1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.
20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt
A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?
D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte
Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.
Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül
Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.
ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda
Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.
.jpg){kind=small}
betöltés...