SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Milyen a jó kapcsolat?

Kókai Kata [cikkei] - 2006-10-10
A jó kapcsolat alapköve számtalan olyan tulajdonság és cselekvés, melyet egy szóval úgy fejezhetnénk ki; alkalmazkodás. Néhány évtizeddel ezelőtt a kapcsolatoknak szigorú feltételei voltak, melyek az idősebb korosztály hozzáállásán, nézetein még ma is észrevehetők. Korábban a párkapcsolatok elmélyülésének feltétele a házasság volt, s a válás szégyenletes cselekedetnek számított.

A szigorú erkölcsi normáknak köszönhetően ugyan kevesebb volt a válás, és a ma "divatos" szakításról szó sem eshetett, de ettől egyetlen kapcsolat sem lett jobb. Ma már egyszerűbb véget vetni egy kapcsolatnak, a holtomiglan-holtodiglan eskü pedig csupán a válóperig tart.

Az utóbbi néhány évben a korábbiakkal szemben csökkent az esküvők száma, a házasság ma már "elvesztette hitelét" az emberek szemében. Míg korábban ténylegesen örök életre szóló esküt jelentett, ma már csupán egy tradíció, s nem jelent garanciát az örök együttlétre. Ennek köszönhetően azonban nőtt az élettársi viszonyok száma. Sok esetben a kötöttségektől való félelem, vagy a házassággal járó kötelezettségek elkerülése végett nem lép komolyabb szintre a kapcsolat. Annak ellenére, hogy a korábbiakhoz képes feleannyian sem kötnek házasságot, a válások száma évről évre növekszik. Ezek kezdeményezői általában a nők, mely a felsorolt válási okok tükrében teljesen érthető. Legtöbb esetben a férj alkoholizmusa, agresszivitása, vagy a családi kasszát lefogyasztó játékszenvedélye vezet a végső döntésig.

Szüleinket ismételjünk?

Vajon mi alapján alakulnak ki egy kapcsolatban viselkedésformáink? Pszichológusok szerint elsősorban a gyermekkorban látott minta alapján szervezzük meg kapcsolatainkat. Aki a szülői házban nyugodt, boldog légkört tapasztalt, valószínűleg saját párkapcsolatában sem tűri el a feszült légkört, a vitákat. A kapcsolatok alapja a vonzalom, melyet a másik fél megismerése követ. Ezután következhet a döntés; mennyire illik össze a két fél, s képesek-e hosszú távon is alkalmazkodni egymáshoz. A döntés során a szülői házban látottak is nagy hangsúlyt kapnak. Az elvált szülők gyermekei sokszor azért nem szentesítik a kapcsolatot, mert magát a házasság intézményét okolják a jó viszony szétomlásáért. Ösztönösen félnek a házasságtól, mert úgy érzik, ez teheti tönkre addig jól működő kapcsolatukat.

A zöld szemű szörny

A párkapcsolat egyik biztos megrontója a azonban féltékenység. A szerelemféltés természetes jelenség, hiszen mindenkiben lakik egy kevés önzés, szeretné megtartani azt, akit ennyire megszeretett, s aki viszonozza szerelmét. A féltékenység -bármennyire is negatív tulajdonságnak titulálják- bizonyos szintig szükséges egy kapcsolatban. Félreérthető helyzetben, vagy más ritkán előforduló esetben óhatatlanul megjelenik a zöld szemű szörny, s ez így természetes mindaddig, amíg ezzel egyik fél sem veszélyezteti a kapcsolatot. A féltékenységgel bizonyossá válhat a másik fél számára, hogy partnere nem csupán mellette él, de szereti őt, s nem akarja elveszíteni.


Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy társunk nem egy természetes adomány, hanem egy olyan partner, akiért nap mint nap tennünk kell valamit. A féltékenységnek azonban léteznek olyan formái, melyek könnyen megkeseríthetnek, de akár tönkre is tehetnek egy kapcsolatot. A bizalmatlanság, önbizalomhiány, vagy pszichés problémák miatt adódó féltékenység nem egyszer hangos vitákban, vagy agresszióban nyilvánul meg. A mindennapos veszekedések mellett pedig nehéz hosszú távon életben tartani egy kapcsolatot.

A boldog jövő titka

Lakva ismerni meg az embert- tartja a mondás, s ez a gyakorlatban is így működik. Az együttélés első néhány hete során máris kiderül mi az, ami zavar kedvesünkben, s a későbbiek során akár problémát okozhat a kapcsolatban. Bár sokan nem javasolják a korai összeköltözést, a kapcsolatok első időszakában a legkönnyebb az alkalmazkodás, az igények tisztázása. A jó kapcsolat alappillérei pedig a következők:
Bizalom- a bizalmatlanság bizalmatlanságot szül. A bizalom megléte pedig harmonikussá, szeretetteljesebbé teszi a kapcsolatot.

Tisztelet- tartsuk tiszteletben a másik fél igényeit, akaratát! Minden ember rendelkezik egy saját, gondosan kialakított életvitellel, egyéni tulajdonságokkal. Erőszakos változtatással csak a viták száma növekszik.

Alkalmazkodás- egy biztos, hosszú távú kapcsolat elengedhetetlen eleme. A kompromisszumok segíthetnek abban, hogy mindkét fél elégedett és boldog legyen.

Bár léteznek teljesen különböző embertípusok, akik szinte minden tulajdonságaikban ellentétesek, a szerelem bármilyen akadályt legyőzhet. A másik fél igényének és személyiségének tiszteletben tartása, a kompromisszumok kialakítása, és a másikba fektetett bizalom csak tovább erősítik a szerelemből köttetett kapcsolatokat.

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja