Sikeresebb a vállalkozó, ha nő!?
Vágó László [cikkei] - 2010-10-11
A nőnek attól, hogy vállalkozásba fog, nem kell a férfi vállalkozói társadalom tagjai közé besorolnia magát. A férfi vállalkozói tulajdonságok utánzásával elveszti a női mivoltának előnyeit?!
Jó kérdés. Szerintem igen, azért mert más. A női vállalkozó, ha nőként viselkedik az üzleti életben is, akkor a vállalkozása is jobban működik.
- A női vállalkozók empátia-érzékükkel olyan körülményeket tudnak biztosítani, melyek jelentős teljesítmény-növelésre késztetik saját magukat és a munka-társaikat is.
- A női vállalkozók fontos döntése illetve választása az, hogy milyen arányban osztják meg idejüket a család és az üzlet között. A férfi vállalkozó döntése általában mindig az üzlet felé hajlik.
- A női vállalkozó sok mindent megtesz az üzlet sikere érdekében, de sokkal hajlamosabb a kompromisszumra és döntései sokkal árnyaltabbak.
- Sikeressége is abból adódik, hogy mind a két területen a szükséges maximumot nyújtja és igyekszik a két oldalt egyensúlyban tartani. Ettől a női vállalkozók inkább kiegyensúlyozottabbak, kevesebb bennük a görcsösség. Ez a kedvező lelki állapot érződik rajtuk és sugárzik belőlük az üzleti életben. A kiegyensúlyozottság önbizalmat és előnyt biztosít számukra a stresszelő, bizonyítás kényszerben szenvedő férfiakkal szemben, akiknek nincs egyensúlyban tartó hátterük. Ennél még fontosabb dolog, a női vállalkozók az üzleti életben megvalósított viselkedése.
Charles Handy vállalatvezetéssel és irányítással foglalkozó angol szakember azt vallja az üzleti viselkedésről, hogy az üzleti életben vannak nyugati és keleti típusú üzletek.
- A nyugati típusú üzlet azt jelenti, hogy a felek igyekeznek egyoldalú erőfölényt kialakítani és ezt kihasználva kötik meg az üzletet a saját javukra.
- A keleti típusú üzlet az ő szemléletében a kölcsönös előnyökre és haszonra épül. Azaz mind a két fél nyer az üzleten.
Ön szerint melyik típus vonatkozik általában a női és melyik a férfi vállalkozókra?
- Tapasztalataim szerint a női vállalkozók többségének üzleti viselkedése középpontjában a kölcsönös előnyökre való törekvés áll, vagyis a keleti típust részesítik előnyben.
- A férfi üzletember az esetek többségében az üzlet során harcra készül és harcol is. A siker számára az ellenfél kárára elért egyoldalú eredményt jelenti. „A földbe döngölt üzletfél a jó üzletfél”. A férfiak általában a nyugati típusban hisznek.
Befejezésül egy történet, melyről Önök döntsék el, inkább kire jellemző.
Katalin egy rendezvényszervezéssel foglalkozó vállalkozó hölgy. Párja Péter ital- és kávégépeket árusít. Egy árubemutatón ismerkedtek meg. Szerelem volt a „második” látásra, mert a bemutató utáni időben Katalin által szervezett egyik rendezvényen Péter cége biztosította az ital- és kávé automatákat. Mivel mind a ketten jól előkészítették a dolgokat a rendezvényre, volt idejük beszélgetni és jött a „szikra”.
Péter sokat utazott országszerte, Katalin is sikeres volt, ezért csak komoly egyeztetésekkel tudtak közös programot szervezni. Az történt, hogy az egy éves évfordulójukat ünnepelték egy csütörtöki napon. Igyekeztek megadni a módját. Péter színházjegyet vett. Vacsorára egy jó étterembe foglalt asztalt. Katalin szépségszalonban készült fel az eseményre. Meglepte magát és persze Pétert egy csodaszép ruhával. Hétfőn Katalint felhívta egy üzletfele, hogy soron kívül egy rendezvényre lenne szüksége csütörtökön, mert üzleti partnerei meglátogatják.
Ön szerint mit tett Katalin?
Katalin, mint szerelmes nő visszautasította a megrendelést, hogy együtt lehessen Péterrel ezen a fontos évfordulón. Katalin, mint vállalkozó, talált helyettesítőt. Egyben biztosította régi üzletfelét, hogy a jövőben továbbra is rendelkezésére fog állni, mivel fontos számára a bizalma és a vele folytatott üzleti kapcsolat.
Ön szerint Péter ugyanezt tette volna?!
Következő hír
Szeresd meg a távmunkát!
LEGOLVASOTTABB
Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig
15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.
Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek
A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.
Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát
Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.
Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?
2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.
Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat
Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.












betöltés...