SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A jó házasság titka: napi négy ölelés

Családinet [cikkei] - 2008-11-20
A négyezer pár részvételével készült felmérés szerint azok tartják magukat boldognak, akik rendszeresen kettesben is töltenek időt és nem sajnálják egymástól a romantikát.

Valószínűleg manapság már senki számára nem meglepő, hogy a fizikai érintkezésnek fontos szerepe van a párkapcsolatokban, és itt most nem kifejezetten a szexről van szó. Az is nyilvánvaló, hogy a családi élet fárasztó dolog, amiből néha egy-egy kiruccanás a gyerekek nélkül remek kikapcsolódást jelenthet, újratöltheti a házaspárt energiával és szeretettel.

Egy felmérésben négyezer párt kérdeztek meg az életükről; kiderült, hogy azok érzik magukat boldognak és értékelték jónak a kapcsolatukat, akik havonta legalább 22 alkalommal vettek részt olyan "minőségi" programokban, mint egy közös romantikus étkezés, vagy séta kettesben.

A kutatók megkérdezték azokat a párokat, akik boldognak, vagy nagyon boldognak értékelték a kapcsolatukat, hogy mennyi időt töltenek egymással, hátha ebből kiderül, mi a titka a sikerüknek. A válaszaik értékelése azt mutatta, hogy akik boldog házasságra vagy párkapcsolatra vágynak, azoknak havonta legalább hét estét kellene kettesben tölteniük, amelyből két alkalommal egy közös esti étkezésen is részt vesznek. A válaszok alapján ajánlják még a havi két romantikus sétát és legalább egy látogatást valami szórakoztatóipari létesítménybe, vagy egy gyerekek nélküli mozizást.


A párok azt is ajánlották, hogy a férjek adjanak a feleségüknek virágot, vagy valamilyen más ajándékot havonta egyszer, de a jó tanácsok között az is szerepelt, hogy négyhetente mindkét fél mozduljon ki a párja nélkül is otthonról.

"A vonzalom, az ölelések és a romantikus gesztusok mind része annak, amire azok vágynak, akik párkapcsolatba kezdenek. Ezek olyan biztonságot jelentő dolgok, amelyek azt sugallják, hogy kedvelem a másikat, örülök, hogy vele lehetek, értékelem a támogatását és a gondoskodását" - mondta a témáról a felmérés kapcsán Ludwig F. Lowenstein pszichológus a brit Telegraph nevű lapnak. "A mai elfoglalt világban gyakran hajlamosak vagyunk természetesnek venni a partnerünk jelenlétét, miközben a mindennapos feladatokkal küszködünk munkánkban és a családi életben. Hajlamosak vagyunk elfelejteni az ölelések fontosságát, miután minden bizalmassá válik és ahogy mondani szokták, a bizalmaskodás tiszteletlenséget szül" - adott további tanácsokat a pszichológus.


forrás:www.hvg.hu

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja