Réka egyik héten az anyukájánál lakik, másik héten apukánál. Mindkét szülő ragaszkodott a gyerekhez, ezért úgy döntöttek, egyikük sem lesz hétvégi szülő. Először a kislány is örült, hogy nem veszíti el a papát, tetszett neki, hogy átvonulhat hozzá. Szerencsére a közelben talált új lakást magának a mama és ő pedig továbbra is a régiben lakott. Ha az egyik otthonában felejtette az alvómacit, át lehetett szaladni érte, és ha az írásfüzet maradt a másik otthonában, reggel behozta a papa az iskolába.

Nálunk ma már igen ritka, hogy a gyereket válás után közös szülői felügyelet alá helyezzék. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha a szülők közös megegyezéssel válnak el, és a gyerekneveléssel kapcsolatos kérdéseket aprólékosan kidolgozták és írásban rögzítették a bíróság előtt. Ennek a megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy a közeljövőben hol lakik majd a gyerek, milyen anyagi feltételeket biztosítanak a szülők, milyen eseményeket rendeznek közösen, ill. egyénileg és számos egyéb felmerülő kérdést. A családjogi törvények irányadó szempontja szerint elsődlegesen mindig a gyerek érdekét, testi, szellemi, erkölcsi fejlődését kell szem előtt tartani. Pszichológusi vizsgálat, környezettanulmány, szükség esetén a gyámhatóság munkatársa segíti a bírót a döntéshozatalban, mégis jócskán érvényesülnek szubjektív szempontok.

A szülőknek sok fáradtságába került, hogy mindkét lakást úgy rendezzék be, ahol a kislány jól érzi magát. Papucs, hálóing, játékok mindkét helyen, a kedvencek, na és a tanszerek úgyis utaznak a gyerekkel együtt. A leggondosabb odafigyelés mellett is mindig „otthon” maradt valami: hol a jövő heti tanszerek közül, hol az éppen olvasott mesekönyv. Rékán egyre inkább látszott, hogy folyamatosan a másik helyre, a másik szülőhöz vágyik. Éppen megszokta valahol, mire ismét költözködnie kellett. A szülők ezért havi cserében állapodtak meg. A hercehurcának az vetett véget, hogy az apa új partnert talált és máshová költözött. Réka a maminál maradt, ám az apjával továbbra is kötetlen időben találkoztak.

Újabb gondok csak serdülőkorban jelentkeztek. Ha Rékának nem tetszett, hogy az anyja nem engedte el valahova, ha elfogyott a zsebpénze, átköltözött apjához. Mikor itt is kimerítette a kasszát, visszament a mamához, de előfordult, hogy egyik helyen sem volt, míg a szülők kölcsönösen azt hitték, a másiknál van a gyerek. Újabb „tárgyalásokkal” igyekeztek a helyzetnek megfelelően alakítani a szülő-gyerek kapcsolatot.

Hároméves kor alatt a gyereket kizárólag az anyjánál helyezik el, az apa itt látogathatja őt, el nem viheti. A gyakorlat azt mutatja, hogy az idősebb gyerekek is többnyire az anyjuknál maradnak. Váláskor különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a gyerek minél kevésbé sérüljön ebben a szomorú folyamatban. Nem biztos, hogy a közös felügyelet a legjobb megoldás ehhez. Minél kisebb a gyerek, annál fontosabb neki, hogy valahová kötődjön, valahol biztonságban érezze magát. Jó kapcsolatban maradhat az apjával akkor is, ha ő „csak” a látogató szülő. Hadd maradjon meg a gyereknek az otthon biztonsága és az apjával való találkozás bőséges és spontán lehetősége. Nem a bírói határozattól függ, hogy a gyerek hogyan vészeli át a válás körüli érzelmi és tárgyi felfordulást, hanem a szülők intelligenciájától. Ha megértik azt, hogy mindketten felelősek érte, és nemcsak jogaikat gyakorolhatják, hanem szülői kötelességeikről sem feledkezhetnek meg, biztosan megtalálják a kapcsolattartásnak azt a formáját, ami mindhármuknak jó. Ellenkező esetben a közös felügyelet éppoly problémás lehet, mint a gyerek egyik szülőnél való elhelyezése. Általánosságban véve egyik megoldás sem jó vagy rossz, ez az adott esetben dől el, a helyzettől és a személyek egyéniségétől függően.