SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Állatsimogató

[cikkei] - 2004-03-21
Ne feledkezzünk meg róla, hogy mi, emberek nem egyedülálló lények vagyunk a földön. Tisztelnünk kell a többi élőlényt is, csak akkor érdemlünk mi is tiszteletet.

Néha megdöbbenve látom embertársaimat, köztük gyerekeket is, mennyire közömbösek az állatok iránt. Az utcán kóbor állatok serege koldul élelemért és szeretetért. A menhelyek  minimális támogatással, túlzsúfolva várják újabb lakóikat. A gyermekünknek szülinapra kiskutyát veszünk, aztán miután megunta vagy kinőtte a lakást, mehet az utcára.

Egyik nap az utcán nagyszerű példáját láttam annak, hogy vegye el egy felnőtt a gyermeke kedvét az állatok szeretetétől. Jólöltözött hölgy kétévesforma kislányával sétált az utcán.Velük szemben iskoláskorú fiúcska pöttömnyi kutyájával.A kislány fülig érő, pajkos mosollyal leguggol a kutyus elé, próbálná megsimogatni, de az anya durván felrántja és rákiabál: -Fúj, hozzá ne érj ehhez a koszos döghöz, még beteg leszel te kis buta!-és elrángatja a pityergő apróságot, aki tudatába vési anyja szavait és még néhány ilyen megnyilvánulás után már lehet, hogy ugyanilyen undorral viseltetik minden ilyen szőrös, ugrabugráló lény iránt.

A fiú pedig, kinek az arcán lévő büszkeségét a csalódottság váltja fel, nem érti a dolgot, mert az ő anyukája kicsi korától kezdve másképp magyarázta az állatokhoz való viszonyulást. Együtt simogatták az állatokat, és csodálták őket. S ha nem is hajolunk le mindegyikükhöz, legalább ne vegyük el a lehetőséget gyermekeinktől, hogy szerethessék őket!  

Fotó:
Barbara Unterberger: Paula ist müde ... 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja