SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ezért nem szabad semmilyen tárgyat, plüsst, párnát tartani a kiságyban! - hátborzongató videó került fel a TikTokra

Németh Noémi [cikkei] - 2022-05-17
A rövid videó tökéletesen szemlélteti, miért nem szabad semmit a kisbabák ágyában tárolni - mint írják, a pici szülei szerencsére ebben az esetben időben odaértek és segíteni tudtak gyermekükön.
Ezért nem szabad semmilyen tárgyat, plüsst, párnát tartani a kiságyban! - hátborzongató videó került fel a TikTokra

Ezért nem szabad semmit a kiságyban tárolni

Sokan rendezik be az újszülött kiságyát úgy, mint bármilyen más ágyat: ágyneműkkel, kispárnákkal pakolják tele, de akár plüssöket is elhelyeznek benne - azt gondolják, minél "védettebb", puhább környezetbe kerül a pici, annál nagyobb biztonságban lesz. Ez azonban életveszélyes is lehet! 

Ahogy a gyermekorvosok már korábban is felhívták rá a figyelmet: a kiságyban még rácsvédőt sem szabadna tartanunk, ugyanis: 

  • Ha a baba úgy forgolódik, hogy nekinyomja az arcát a rácsvédő huzatnak, megfulladhat.
  • Beszorulhat a feje a rácsvédő és a rács, vagy a rácsvédő és a matrac közé is.
  • Belegabalyodhat a rácsvédőt rögzítő zsinórokba, ami szintén fulladáshoz vezethet. 2014-ben az IKEA 8 féle baldachint is kivont a forgalomból, illetve visszahívta a már megvásárolt termékeket, melyeket egyébként már 1996 óta forgalmaztak - éppen a fulladásveszély miatt döntöttek végül a termékvisszahívás mellett.
  • Nagyobb babák esetében már csökken a fulladásveszély, ám a huzat ebben a korban már inkább megkönnyíti, mint megakadályozza a felkapaszkodást, így egyszerűbben tud kimászni a pici az ágyból, majd esetleg kieshet és meg is sérülhet.
  • A rácsvédő anyag teljesen körbeöleli az ágyat, így gátolja a friss levegő szabad áramlását a kiságyban, ami nem tesz jót a csecsemőnek.
  • A plüss állatokkal teletömött kiságy szintén komoly fulladásveszélynek teszi ki az újszülöttet.

A TikTokra felkerült egy videó egy olyan babáról, akinek az ágyában bár sem ágynemű, sem rácsvédő nem volt, egy kis rongy/textilpelenka mégis nagy gondot okozhatott volna. A pici egy mozdulattal az arcára rántotta, onnan azonban elhúzni már nem tudta. A videó felirata szerint - bár ez a felvételből nem derül ki - a szülők ebben az esetben szerencsére időben érkeztek és kiszabadították a kicsit. Figyelem! A videó ennek ellenére a nyugalom megzavarására alkalmas.

@safesleepabc This baby was saved in time. But not every baby is as lucky. #sidsawareness #sids #pregnant #babysleep #safesleep #babiesoftiktok #PerfectAsIAm ♬ Only Time - Enya

Nagyon fontos tehát, hogy semmi mozdíthatót ne tároljunk a kiságyban, még a pici lábánál sem - vannak olyan babák, akik egész éjszaka kúsznak, "vándorolnak", és reggelre az ágy másik végében köthetnek ki, mint ahol lefektettük őket.

Ágynemű helyett pedig célszerű babahálózsákot választani, amiből kibújni sem tud, mégis megfelelő hőmérsékletet biztosít a pici számára. 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja