Tisztel Judit!

Igen végzek. Hétfőn éppen az immunológus szakorvos jelölteknek tartottam erről előadást.
Mellékelem ennek kivonatos összefoglalóját:
A 20. században az orvostudományban nagyfokú specializálódás ment végbe. Ez kezdetben előnyös volt, mert elősegítette egy-egy szakterület alaposabb megismerését, napjainkban azonban ez a túlzott specializálódás az orvostudomány széteséséhez, dezintegrációjához vezet. A beteg elvész a sok specialista között, akik gyakran egymást sem értik meg. Kiderült, hogy a tudományos kutatásban az analízis helyett a szintézisre, a gondolkodásban az integrációra való törekvés hozhat új eredményeket. Az integratív medicina abból az alapelvből indul ki, hogy az élő szervezet több, mint az egyes részek (szervek) mechanikus összessége. A szervezet működésének alapfeltétele az egyes szervek-szervrendszerek működésének regulációja és adaptációja. Szabályozás (reguláció) alatt olyan folyamatok összességét értjük, amelyek meghatározzák a szervezet működésének határait. Alkalmazkodás (adaptáció) viszont olyan biológiai folyamatok egysége, amelyek meghatározzák a szabályozó mechanizmusok összességét. Ennek három formája van. 1.Genetikus, örökletes alkalmazkodás (genotípus szelekció) (több generációt érint!). 2.Ontogenetikus alkalmazkodás: az életciklus alatt létrejövő alkalmazkodás (pl. növekedés) (irreverzibilis és csak egy generációt érint). 3. Fiziológiás alkalmazkodás: a megváltozó külső és belső feltételek között az egyensúly biztosítása. Ezekben a mechanizmusokban meghatározóak az ideg-, az endokrin-, az immunrendszer anyagai: a neurotranszmitterek, hormonok és citokinek. Ezek komplex kölcsönhatásai eredményezik a szervezet harmonikus működését. A reguláció és az adaptáció nem egy statikus állapot, hanem a közvetítő (mediátor) anyagok és azok jelfogóinak (receptoroknak) dinamikus kölcsönhatásaiból következik. Erre jellemző példa a hétköznapi stressz. Stresszornak nevezzük azt a szokatlan minőségű vagy mennyiségű fizikai, ill. pszichés hatást, amely átmenetileg megváltoztatja a szervezet egyensúlyát (homeosztázisát). A stressznek három fázisát ismerjük. Az első a vészhelyzet („alarm”), amelyben a szervezet minden reguláló és adaptációs mechanizmusát mozgósítja. Ezt követi a második, u.n. adaptációs szakasz, amelyben egy új egyensúlyi állapot jön létre (ez élettani folyamat). A harmadik a kimerülési fázis, amelyben már betegségek léphetnek fel. Az integratív medicina feltételezi a belső, örökletes mechanizmusok kölcsönhatásait. A génről tudott, hogy alapját a DNS molekula képezi. A genom alatt a sejtek összes örökletes anyagát értjük, a genomika a genommal foglalkozó tudomány. Napjainkban a humán genom projekt az ember összes örökítő anyagát felépítő struktúra titkos nyelvének megfejtését tette lehetővé. Kiderült, hogy a genomban tárolt információ digitalizálható és a bioinformatika nyelvére lefordítható. Ennek révén nemcsak jobban megismerhetjük a regulációért felelős anyagok képződését („biochipek”), hanem a genom digitalizációjával meghatározzuk az egyén örökletes reguláló és adaptációs mechanizmusok sajátosságait. A bioinformatika új dimenzióba helyezte napjaink medicináját, amelyben az információ újszerű áramlása „bibliomika” egyrészt érthetővé és prognosztizálhatóvá teszi az összetett regulációs folyamatokat, másrészt egyénre szabott diagnózist és kezelést (farmakogenomika) eredményez.
Jó egészséget kívánok:


Prof. Dr. Balázs Csaba
2014-09-24 17:24:07