Tisztelt Timi!

A válasz erre a kérdésre egyszerű, ha megismerjük az immunrendszer felépítését és működést. Ezt persze sszefoglalni nem olyan egyszerű. A laikusoknak általában kissé homályos fogalmuk van róla. Tudják, hogy az immunrendszer valamiféle védelmet jelent számunkra, de hogy nem egyszerűen csak „jó” vagy „rossz”, az már nem egyértelmű. Az immunrendszer tulajdonképp az élő szervezetek védelmét jelenti. Általában az emberhez kötik, holott védekező rendszere nemcsak a magasabb rendű élőlényeknek van, hanem még a növényeknek is. Az emberek hajlamosak meglepődni azon, hogy egy betegség kialakul, de hogy miért, azzal ritkán foglalkozunk. Pedig érdekes, hogy a védelemnek hányféle útja van, és hogy ez a mechanizmus hogyan alakul ki. A kórokozók elleni védelmünk két fő részből áll: természetes és szerzett immunitásból. Előbbit minden élőlény megszerzi az előző generációktól, ezek öröklött készségek. Európa lakosságának jelentős részét nem háborúk, hanem járványok irtották ki, és ez a XX. századra is érvényes. Ám ezek a járványok nem múltak el nyomtalanul: amikor az élőlények találkoznak egy kórokozóval, viszonylagos védettséget szereznek vele szemben, és a túlélők átadják az információkat utódaiknak. Ennek az alapvető fontosságát ismerte fel három tudós: Bruce A. Beutler, Jules A. Hoffmann és Ralph M. Steinman, amiért 2011-ben Nobel-díjat kaptak. A másodlagos védelmet az előbbire épülő szerzett immunitás adja, de ez nem jelenti azt, hogy a szervezet teljesen védett minden fajta kórokozóval szemben.
Ha idegen betolakodó jelenik meg, a fehérjék elpusztítják, lebontják, tönkreteszik, és ezzel megvédik a szervezetet. Csakhogy ennek a védelemnek van egy hibája: nem specifikus az adott kórokozóra. Ha új vírussal találkozunk, hosszú a lappangási időszak, mert sokáig tart küzdelem, amíg elpusztítják az ellenséget. De ezek a sejtek szerencsére képesek együttműködni a specifikus immunrendszerrel: kiismerik a kórokozók tulajdonságait, és ha legközelebb megjelenik a kórokozó, antitest termelődik, és már nem telik el több hét a gyógyuláshoz: néhány nap alatt lezajlik, vagy ki sem alakul a betegség.
Logikus a kérdés, hogy változó-e az, hogy ki milyen erős immunrendszerrel születik?
Igen, eltérő tulajdonságokat öröklünk. A láz például a védekezés tünete, mégsem mindenkinél jelenik meg azonos kórokozónál. De az öröklésen kívül rengeteg mindennek van szerepe: az életkornak, a hormonális hatásoknak, a környezetnek… és persze az életmódnak. A veleszületett immunitáson nem tudunk változtatni, ám a szerzettért nagymértékben felelősek vagyunk: legalább 50 százalékban rajtunk múlik, hogy mennyire ellenálló a szervezetünk.
Mit tehetünk azért, hogy ez a lehető legjobb szintű legyen?
Mindenki azt hiszi, hogy állandóan csúcsra lehet járatni az immunrendszert, holott ha meggondoljuk: még egy sportoló sem tud mindig csúcsközelben teljesíteni, az előbb-utóbb visszaütne. Ehelyett kell egy alapvédettség, aminek több feltétele is van: egészséges életszemlélet és életvitel, minőségi étkezés, mozgás és elegendő alvás. És persze különféle készítményekkel lehet stimulálni az immunrendszert például akkor, a tudjuk, hogy jön az influenzajárvány. Védelmező rendszerünknek amúgy is van egy szezonális ingadozása; a vitaminraktárak kimerülése mellett ez a másik ok, ami miatt ősszel vagy télen könnyebben betegszünk meg.
Van, aki az első hideg napon megfázik, más betegállomány nélkül vészeli át a telet. Miért?
Sokat számítanak a környezeti faktorok és – bár sokan nem is gondolnák – a pszichés tényezők. Pszichológiai, neurológiai, endokrin- és immunológiai folyamatok egymásra hatnak, ez együttesen adja a szervezet adaptációját. A stresszhatás például jelentősen befolyásolja ezt. Nem egy ideges dühkitöréssel van a gond, hanem azzal, ha tartós feszültségnek vagyunk kitéve, és nem tudjuk kiadni magunkból. Mindenki le akarja győzni a stresszt, pedig nem legyőzni kell, hanem alkalmazkodni hozzá, fokozatosan edzeni a testünket. A cukorbetegségben szerzett immunhiány van és ez már akkor kimutatható, amikor "csak" az inzulin szint emelkedett meg. Ez is arra utal, hogy az endokrin rendszer hormonjai hatnak az védekezésre és az immunrendszer által termelt ún. citokinek a hormonális működésre hatnak.
Az elmúlt évtized egyik váratlan és nagy jelentőségű biológiai felismerése volt, hogy a psycho-neuro-endokrin- és az immunrendszer nemcsak kölcsönhatásban van egymással, hanem közös biokémiai jeleket használ. Ennek a közös "nyelvnek" a megfejtése a molekuláris biológia és genetika legújabb eredményeinek segítségével vált lehetségessé. Ma még nem tudjuk ennek a sokrétű kölcsönhatásnak minden részletét, azonban jelen ismereteink már elégségesek annak kimondására, hogy nem egymástól elkülönült, hanem egy integrált psycho-neuro-endokrin-immunrendszer felelős a szervezet homeosztázisának megőrzéséért. Ennek a kényes egyensúlynak a felborulása különböző kóros állapotokhoz, így az autoimmun patogenezisű betegségek kialakulásához vezethet. Ismert, hogy az immunrendszert egymással szabályozott kapcsolatban lévő sejtek bonyolult hálózata alkotja. Az antigének felismerését a monociták, makrofágok, dentritikus sejtek (DC) végzik. Ez a felismerés komplex folyamat, amelyben a sejtek által felvett anyagok lebontására, a hasított anyagok epitópjainak analízisére, a róluk kapott információk átadására kerül sor. Az antigének felismerésében és átadásában ("prezentációjában") lényeges funkciót töltenek be az u.n. "fő hisztokompatibilitási komplex" (MHC=Major Histocompatibility Complex) molekulái. A felismert információt a thymus- és bursa-dependens sejteknek (T és B limfocitáknak) adják át. Az előbbiek is két alcsoportra bonthatók. A Th1 (“T helper l” ) sejtek a késői típusú immunreakciókért felelősek, a Th2 (“T helper 2”) sejtek a humorális immunológiai folyamatokat irányítják. A T sejtek aktiváló anyagok (mitogének) és antigének jelenlétében osztódnak, u.n. blasztos átalakuláson mennek át. Ennek a folyamatnak a során biológiailag aktív anyagokat termelnek, amelyek egy része citotoxikus lehet. A B limfociták hatásukat antitestek révén fejtik ki, amelyek mind felépítésükben, mind funkciójukban eltérőek. Az antitestek egy része a saját egyedi immunglobulinokhoz (idiotípus) kötődik és létrehozza az u.n. idiotipus-anti-idiotípus hálózatot, amelynek fontos szerepe van az immunrendszer alapvető feladatának, az individuális integritásának megőrzésében. Az antitestek másik része lehet citotoxikus, ill. olyan, amely a sejtek működését gátolja vagy fokozza (pl. a pajzsmirigy működését fokozó TSH receptor elleni stimuláló és blokkoló auto-antitestek Basedow-Graves kóros betegekben). Az immunrendszer kölcsönhatásaiért az általuk termelt anyagokat, limfokineket tették felelőssé. Az utóbbi években kiderült azonban, hogy limfokineket nemcsak az immunrendszer, hanem más sejtek, így a neuro-endokrin rendszer sejtjei is termelik, ezért napjainkban már ezeket az információt átadó anyagokat citokineknek nevezik. A citokinek olyan polipeptid típusú molekulák, amelyek sejtfelszíni fehérjékhez (receptorokhoz) specifikusan kötődnek és azok működését megváltoztatják. A citokineknek és citokin receptoroknak a felépítésük már ismert, egy részüket sikerült klónozni is. A hormonokkal ellentétben a citokinek hatásukat döntően parakrin vagy autokrin módon fejtik ki. Meg kell azonban említeni, hogy néha átfedés van a hormonok és a citokinek hatásaiban. Ez azt jelenti, hogy a citokinek a perifériás keringésben kimutathatóak és hormonként viselkedhetnek (pl. interleukin-6 a legintenzívebben stimulálja a hypothalamus-hypophysis tengelyt), másrészt ismertek olyan hormonok (pl. prolaktin, ACTH, TSH), amelyek citokinként szerepelhetnek a szövetekben. A citokinek specifikus receptorokhoz kötődnek és gátló, ill. stimuláló jeleket közvetíthetnek. A citokinreceptorok leválhatnak a sejtek felszínéről és szolubilis formában lehetnek jelen. Ezek a szolubilis citokinreceptorok részben a citokinek képződésének szabályozásában, részben a citokinek hatásában egyaránt lényegesek lehetnek. A citokin agonisták és antagonisták eltérő módon fejthetik ki hatásukat és a jövőben várhatóan egyre nagyobb terápiás jelentőségük lesz. A holisztikus medicina szemléletének alapja, hogy a szervezet fiziológiás és patológiás szabályozó mechanizmusait egységesen tanulmányozza. Az emberi szervezet regulációját összefoglaló integrativ nyelv kódjainak megfejtése új irányt nyitott a medicinában. Ennek a kölcsönhatásnak a lényege az, hogy a neuro-endokrin rendszer sejtjei képesek citokineket termelni, a limfociták, makrofágok, pedig neurotranszmittereket és hormonokat produkálnak. A legújabb eredmények azt mutatják, hogy az agy egyes területei eltérő módon koordinálják az immunsejtek érését, működését és az ennek alapján megalkotott “humunculus” modell jelzi, hogy mely agyi területek irányítják az immunrendszer érését, aktivitását. A mindennapi gyakorlatban a korábban autonómnak vélt rendszerek közötti interakciókra számos példát említhetünk. A hormonok (szteroidok, prolactin, pajzsmirigy hormonjai) befolyásolják az immunrendszer fiziológiás és kóros működését egyaránt . A citokinek elleni monoklonális antitestek pedig a napi gyakorlatban már alkalmasak az autoimmun pathomechanizmusú endokrin kórképek gyógyítására . Jóllehet a neuro-ophthalmologia körébe tartozó autoimmun betegségek a szervspecifikus kórképek sorába tartoznak, azaz “csak” egy-egy szervet érintenek, azonban ezen betegségek patomechanizmusának, diagnosztikájának és kezelésének megértéséhez szükséges egy szélesebb kitekintés a szervezet egészét érintő, a fentiekben csak felvázolt, sokirányú kölcsönhatáson alapuló szabályozó folyamatokra. A leírtak választ adnak a feltett kérdésre, másrészta rra, hogy egyetelen laboratóriumi vizsgálatból (jóllehet sok hozzám érkező kérdés erre vonatkzik) nem lehet teljes értékő következtetést levonni, azaz diagnózist mondani. Az emberi szervezet működése sokkal összetettebb, annál, hogy az összefüggések megismerése nélkül véleményt alkosunk. Hasonló a helyzet a magas inzulin szinntel, amely már önmagában is kóros és betegségek (immunhiány, érbetegségek, vesebetegségek stb.) okozói. Ebből következik, hogy az inzulin rezisztencia önmagában kóros és ennek megfejtése, gyógyítása lenne az igazi kezelés és nem az inzullin bevitele. De ennek megfejtése egyi másik történet és nem meghaladja ennek a válasznak a terjedelmi határait.
Jó egészséget kívánok:






Prof. Dr. Balázs Csaba
2013-12-08 14:44:21