SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Prof. Dr. Balázs Csaba


Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus

A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!

Témakörök

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Tisztelt Doktor ÚR!
2012 márciusában nagyon rosszul lettem. Kicsit lepihentem, megmértem a lázam és a vérnyomásom is. A lázmérő hőemelkedést a vérnyomásmérő pedig kiugróan magas (119/perc) pulzust mutatott. A férjem édesanyja, aki szintén egészségügyben dolgozik azt mondta, hogy lehet, hogy bujkál bennem valami… várjunk pár napot és majd meglátjuk. Ettől a naptól kezdve minden nap nagyon rossz volt a közérzetem, magas volt a pulzusom (nyugalmi állapotban 100/perc) és rengeteg evés mellett folyamatos fogyást tapasztaltam (ez már korábban jelentkezett nálam). Majd úgy döntöttem megkérdezem az orvos keresztapámat, hogy szerinte mi állhat a háttérben… Ő az elmondottak alapján azt mondta, hogy ez nem más, mint pm túlműködés! Azonnal megcsináltattam a vérvételt, elmentem UH-ra is! A vérvétel eredményére azonban 3 hetet kellett várnom, mert hiányzott egy reagens az értékeléshez. Az Uh-on viszont ez állt:
A pm mindkét lebenye kp. fokban megnagyobbodott, az isthmus kiszélesedett, az echoszerkezet inhomogén, vascularisacio fokozott. Körülírt göb nem látható!
Nemsokára a vérvétel is megérkezett:
TSH: 0,01 mIU/l
Szabad T4: 29,55 pmol/L
Szabad T3: 7,71 pmol/L
Semmi más eltérést nem mutatott az eredmény.
Ezután elmentem endokrinológushoz, aki azt mondta, hogy mivel 8 hónapja szültem lehet, hogy csak egy postpartum thyreoditisről van szó, ezért nem szükséges 1 hónapig a béta blokkolón kívül mást szedni, DE! előjegyeztet izotópos vizsgálatra. El is mentem, ahol a következő eredményt kaptam:
Megnagyobbodott pajzsmirigy. Az aktivitás felvétel fokozott, a jobb lebeny felső pólusán 1,6*1,9 cm nagyságú területen a lebeny többi részéhez képest csökkent.
Ezután újabb vérvétel, melynek eredménye javulást nem mutatott, sőt:
TSH: 0,01 mIU/L
SZABAD T4: 45,89 pmol/L
SZABAD T3: 11,31 pmol/L
ANTI- TPO 1030 U/ml
TRAK: 5.9 IU/ L
Az endokrinológus azt mondta, hogy egyértelműen BASEDOW-GRAVES kórom van. 3*1 methotyrint és 3*0,5 béta blokkolót írt elő, illetve, dohányzás, napozás, „éjszakázás kerülése, sportolás pedig majd csak, ha az értékek rendeződtek! Kontroll: 4 hét múlva!
Ezután elkezdtem szedni a gyógyszert és nagyon hamar jól lettem, elmúltak a tüneteim is. 7 naponta jártam fehérvérsejt számot nézetni, de rendben volt mindig. Nálam szerencsére a szemtünetek nem jelentkeztek, és az orvos azt mondta, hogy külsőre észtre sem lehet venni, hogy bármi bajom lenne!
Eltelt egy hónap és megcsináltattam a vérvételt, ami nagyon megdöbbentett!
TSH: 2,890mIU/l
Szabad T4: 4,7pmol/L
Szabad T3: 3,8 pmol/L
Anti- TPO: 1030 U/ml
Ezután felhívtam az orvosomat és kikértem a tanácsát ugyanis 5 nappal későbbre kaptam csak időpontot és nem akartam addig is ilyen dózisban szedni a gyógyszert, tudván, hogy a vérkép mit mutat. Ő azt tanácsolta, hogy napi egy tablettára csökkentsük az adagot és egy hónap múlva újabb vérkép.
Igazából arra lennék kíváncsi, hogy a Doktor Úrnak mi a véleménye a helyzetemről? Ön szerint előfordulhat e, hogy csak szülés utáni pm túlműködésről van e szó vagy sem. Illetve az orvosom azt mondta, a naptól/szoláriumtól távol kell tartanom magam, de nemcsak a betegség miatt, hanem a metothyrin fényérzékenységet kiváltó tulajdonsága végett is. Én viszont ilyen jellegű utalást nem találtam a betegtájékoztatójában (pedig a mindent beleírnak még azt is, ami nincs, hogy levédjék magukat), egyetlen könyvben vagy akár internetes oldalon sem. Kettő pici gyerekem van, így a naptól való „elzárkózás” kicsit nehézkes lenne, és ezt a gyógyszert az ember sajnos nem 1-2 hétig szedi….. Ön szerint 10 naponta 9-10 perc szoláriumozás beleférne (így, hogy az értékeim javultak) vagy várjak még? Soha nem azért jártam szoláriumba, hogy fekete legyek (tisztában vagyok mindkettő káros mivoltával), csak a lelkemnek tett jót és a nyáron is óvott a leégéstől… de túlzásba soha nem vittem egyiket sem.
Válaszát előre is nagyon-nagyon köszönöm!
Üdvözlettel:
lgina
Tisztelt lgina

A sok kérdésére részletesen terjedelmi okok miatt nem tréhete ki.
I. A Metothyrin nem okoz fényérzékenyésget. Ezt először bizonítottam és közöltem nemzetközi és hazai lapokban.
II,. A Basedow kór: autoimmun pathogenezisű endocrinopathia, amelynek színes klinikai tüneteit az alábbi entitások társulásai hozzák létre: struma, hyperthyreosis, ophthalmopathia, pretibialis myxoedema. A betegség öröklődésében, az egyes entitások társulásaiban, a betegség súlyosságában immungenetikai tényezők játszanak szerepet. A hyperthyreosis és az ophthalmopathia önálló előfordulása és klinikai jelentősége miatt a két kórképet külön tárgyaljuk. Basedow kórban jelentkező autoimmun hyperthyresosis létrejöttéért és fenntartásáért autoimmun mechanizmus felelős. A hyperthyreosis kialakulásában a TSH-R elleni stimuláló faktoroknak, elsődlegesen a stimuláló típusú TSH-R elleni autoantitesteknek tulajdonítanak pathogenetikai szerepet. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a BG kór nem azonos fogalom a hyperthyreosissal. A hyperthyreosis szindróma egy adott állapotot jelöl, amely lehet autoimmun és nem autoimmun eredetű. Jóllehet a betegség kezdetén az esetek döntő többségében a pajzsmirigy fokozott működése mutatható ki, azonban az autoimmun folyamat eredményeképpen a thyreoidea működése károsodik és a betegség hypothyreosisba megy át. A kezelés komplex immuno-endokrin jellegű.
Üdvözlettel:




Prof. Dr. Balázs Csaba
2012-06-15 12:19:59
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
A szerkesztő ajánlja