Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus
A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!

Témakörök ►
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Tisztelt Doktor Úr!
43 éves vagyok, kb. 20 éve, kisebb megszakításokkal szedtem fogamzásgátlót és jó ideje mellé nagyon kis adagban Androcur-t, utóbbit a felnőtt koromra is megmaradt, szedés nélkül csúnyán előjövő, nagy pattanásokra. Kb. 1 éve kezdődött, hogy szinte egész hónapban érzékenyek voltak a melleim és a megvonásos vérzésen kívül is, általában a menstr. elmúlta után pár nappal még 1-1 csepp „barnázás” volt nagyon rövid ideig. A gyógyszerek szedését májusban abbahagytam, ekkor, nyomásra mindkét mellemből kevés tejszerű váladék jött, erre kaptam Bromocriptint. 3 hónapig nem jött meg, ekkor gyógyszerrel meghozták, viszonylag kevés mennyiségű volt a vérzés. Hormonvizsgálat eredménye: ciklus 2. nap: TSH – 2,980 mIU/L, FSH – 26,6 IU/L, LH – 9,7 IU/L, prolaktin – 10,6 mIU/L (Bromocr. ezután abbahagyva), ösztradiol – 261,0 pmol/L. Ciklus 21. nap: LH – 22,2 IU/L, ösztradiol – 1101,0 pmol/L, progeszt. – 0,64 nmol/L, tesztoszt. – 0,69 nmol/L.
A májustól kezdődő 3 hónapban 3x is voltam hasi ultrahangon, mindegyik alkalommal 3 mm-es volt a nyálkahártyám és ezen az utolsó, 21. napi vizsgálaton egy cisztát találtak az egyik petefészkemben, előzőeknél semmi nem volt, UH kontrollra megyek majd vissza. Tüneteim ezekben a hónapokban: hajhullás először felerősödött, majd alábbhagyott, majdnem a normál szintre, a szintén kiújuló csúnya pattanások is kevésbé jönnek az elmúlt pár hétben (ezek ellen Zinkorot tablettát, gyógyteát és Ebrimycin gélt alkalmaztam), picit erősebb szőrzet az eddiginél. A meghozott menstruációtól számítva 6 hétre spontán menstruációm(??) volt, nagyon-nagyon kevés, majd a következő héten pár napig kis „barnázás”. A hormonokra a korai petefészek elégtelenség diagnózist kaptam, aminek utánanéztem és felmerült pár kérdésem azóta, amit nem tudok jelenleg megkérdezni az orvosomtól, ezért szeretném kérni Önt, hogy válaszoljon! 1. A lelet szerint azon a 2. napon normál, a 21. napon pedig több volt az ösztrogén, mint kellene, ez hogy lehetséges, ebből nem „hiány”-nak kéne lenni ennél a betegségnél? 2. Egy peteérés nélküli ciklusban is lehetséges menstruáció, úgy tudom, de itt nálam szinte nincsen vérzés… 3. Elkezdtem szedni a barátcserje kapszulát, aminek ciklus rendező hatásáról olvastam Önnél is, de nem tudom, hogy az én problémámra egyáltalán hatásos lehet-e. 4. Egyéb tünetem, hogy kb. 3 éve kezdődően kisebb váll fájdalom, azon az oldalon néha zsibbadnak az ujjaim, mozgatásra pedig erősen „ropognak” a lapockáim és a térdeim is. Gyógytorna, fizikot., Condrosulf granulátum, talán picit jobb lett, de nem jelentős. Inkább zavaró, közérzetromboló, mint fájdalmas ez a dolog, nem tudom, hogy összefüggésben van-e a hormonokkal, vagy csak porckopás? Testalkatom: 163 cm, 51 kg, gyerekem nincs és nem is úgy alakult, hogy még szeretnék. 5. Szintén egy jó ideje az ajkam időről-időre kicserepesedik, bőrgyógyász tanácsára folyamatosan kenem ajakírrel, de még így is néha, ez sem volt régebben… Előre is köszönöm válaszait, véleményét! Üdvözlettel: Hajnal

Tisztelt Hajnal!
Nagyon köszönöm részletes levelét és pontos leírását.
Sok és összetett kérdést tett fel. Ezek összefüggenek egymással. Beláthatja, hogy vizsgálat nélkül a laboratóriumi leleteket nem kommentálhatom, diagnózist, pláne kezelést nem mondhatok. . Sajnos naponta találkozok több olyan hölggyel , aki éveken át szedte a fogamzásgátló készítményeket és ezt követően került szembe hasonló problémák egész sorával.
Kicsit részletesebben:
1. A prolaktin hormon magas szintje (hyperprolactinaemia) az egyik leggyakrabban előforduló endokrin megbetegedés. A prolaktin 198 aminosavat tartalmazó molekula, amelyet főként az agyalapi mirigy (hypophysis) ún. laktotrop sejtjei választanak el (1. ábra). Az elmúlt évtizedben egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a prolaktinszintézis nem korlátozódik az agyalapi mirigyre, hanem számos más helye ún. extra-hypophysealis szövetben, mint például a központi idegrendszerben és az immunrendszer sejtjeiben, de a méhlepényben is termelődik (2. ábra) A hormonelválasztása nem egyenletes, hanem napi ritmust mutat, legmagasabb szintje az alvás gyors szemmozgással járó REM („rapid eye movement”) fázisában észlelhető. A prolaktin elnevezés, ahogy az a legtöbb tankönyvben is szerepel, egyetlen, évtizedekkel ezelőtt is jól ismert funkcióra, a tejelválasztás megindítására és fenntartására utal, azonban biológiai szerepe nem korlátozódik a reprodukció egyetlen „kitüntetett” szakaszára, nevezetesen a szoptatásra, az ivadékgondozás időszakára. Ezért nem meglepő, hogy a prolaktin sok más működésért felelős. Fontos szerepe van többek között az immunregulációban (immunstimuláns hatás), a hasnyálmirigy működésében (inzulin-szintézis), és a zsírszövet képződésében is.
2. A prolaktin fokozott termelésében szerepet játszó okok két fő csoportra oszthatók:
• Nem daganatokra
o Élettani fokozott termelés: terhesség alatt, szoptatás idején
o Stressz hatására
o Csökkent pajzsmirigyműködésben (hypothyreosisban)
o PCOS-ban (Policisztás ovárium szindrómában)
• Daganatokra (az agyalapi daganatok többségét teszik ki!)(3. ábra)
o Mikroadenoma (átmérője <10 mm)
o Macroadenoma (átmérője ≥10 mm).
3. A prolaktin fokozott termelődés tünetei:
Nőknél:
• A klasszikus tünetek a különböző súlyosságú menstruációs zavarok, a menzesz hiánya esetleg szabálytalan menzesz
• Meddőség
• Tejcsorgás
Fontos, hogy a gyógyszerek jelentős mértékben képesek a prolaktin szint növelésére, ezért tünetek kiváltására (a teljesség igénye nélkül):
• Depresszióban alkalmazott készítmények:”szelektív szerotonin „reuptake” gátló antidepresszánsok”, triciklikus antidepresszánsok
• Feszültségoldó készítmények pl: benzodiazepin.
• Hányáscsillapítók, gyomorpanaszok esetén alkalmazott készítmények: metoclopramid (pl. Cerucal)
• Altatók
• Vérnyomáscsökkentők: Dopegyt, Verapamil.
• Allergia elleni szerek: az ún. antihisztaminok.
• A gyomorsav működését gátló, ún. H2-receptor-blokkolók, protonpumpa gátlók
• Epilepszia elleni készítmények
• Hormonok: női hormonok, fogamzásgátlók!!! (ösztrogének, antiandrogének.)
Valóban van un. anovuláció vérzés, lehet , hogy az Ön esetében is ez volt (feltételezem, hogy ezt megbeszélték...)
Azt tanácsolom, hogy részletes endokrin, immuno-endokrin vizsgálat után célzott, személyre szóló kezelést kapjon.
Jó egészséget kívánok, üdvözlettel:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-10-27 17:42:59

Olvasói értékelés: 5/4