SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Prof. Dr. Balázs Csaba


Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus

A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!

Témakörök

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Tisztelt Professzor Úr!

Az alábbi leletemről szeretnék információt kapni, mert kicsit megvagyok ijedve!

Az előzmények: Kóros fáradtság, folyamatosan ritkuló haj, gyulladt pattanásos bőr, menstruáció előtti egy hetes barna folyás tünetekkel mentem el háziorvosomhoz, illetve a nyakamon évek alatt egyre több kitapintható dudorral, egy már szabad szemmel is egyértelműen látható a fülem mögötti részen.

Elküldött vérvételre illetve pajzsmirigy és nyaki nyirokcsomók ultrahangra, amelyeknek ma meg is kaptam az eredményét.

A vérvételem eredményén az alábbiak csillagozottak, a következő eredményekkel:
- Alkalikus foszfatáz: 94 U/L
- C reaktív protein: 5,72 mg/L
- Hugysav 136 umol/L
- Laktát dehidrogenáz: 198 U/L
- Összfehérje 66 g/L
- Konjugált Bilirubin: 3,7 umol/L

Az ultrahang során pedig több göb és ciszta volt látható, a leletre a következőt írták:

"A pajzsmirigy mindkét lebenye normális nagyságú, inhomogén szerkezetű.
Mko lebenyben conflualo jelleggel 5 mm körüli isoechogen göbök láthatók, a jobb lebeny kp. harmadában dorsalisan egy 10 mm-es vegyes szerkezetű környezeténél kissé echoszegényebb göb is megfigyelhető.
A bal lebeny kp. harmadában lateralisan egy 10 mm-es colloid cysta ábrázolódik, ettől ventralis irányban egy 2.5 mm-es cysta is látható. Az alsó harmadban egy 5x3 mm-es cysta van.
Jobb oldalon retromandibularisan egy 9 mm-es szabályos szerkezetű nyirokcsomó látható.
Az isthmus ép.
A trachea légsáv nem dislocált, nem komprimált.
A nyálmirigyekben illetve a nyak egyéb régióiban kórjelző nincs.
A carotis rendszerben durva fali elváltozás nem ábrázolódik. "

A háziorvosom adott beutalót endokrinológiára, ahova majd hétfőn kérek időpontot, de ezenkívül semmit nem mondott, én meg nem értem mit jelentenek ezek a dolgok...

Mit jelent az inhomogén szerkezet? Conflualo jelleggel 5 mm körüli isoechogen göbök? vegyes szerkezetű környezeténél kissé echoszegényebb göb? Colloid cysta?

Van esély arra hogy rák legyen? Csak mert akkor nem biztos hogy kivárnám az sztk szörnyű várólistáját az endokrinológiára... Mik azok amiket esetleg vérből, vizeletből nézetnem kéne? Hogy előrébb legyek, és véget érjenek a tüneteim.

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel: Nóra
Tisztelt Nóra!

Ezekből a leírásokból vizsgálat nélkül szakszerűtlen véleményt mondani. A göbök kivizsgálásában a tapintás után az ultrahang vizsgálatnak, az izotóp diagnosztikának és a tűbiopsziának, ill. a tumor marker szintek meghatározásának van szerepe.
o Fontos: az UH vizsgálat akkor adhat jó támpontot, ha megadják az ún. TIRADS kategóriát is
o Az izotóp vizsgálat segít a funkció eldöntésében
o A tumor marker segít a göb jóindulatúságának megítélésében
o A biopszia a rosszindulatúság kérdésében van segítségünkre
o Tumor marker (pajzsmirigy specifikus) vizsgálat

A göbök kezelése a göb természetétől, a göb funkciójától, a szövettani eredménytől függ:

• A rosszindulatúságra gyanús göb műtéte indokolt. A további kezelés a szövettani eredmény kiértékelése után javasolható
• A tömlők, ciszták kezelés injekciós kezeléssel (sclerotizáció) is gyógyítható
• Az ún. meleg göbök (túlműködéssel járnak) kezelése gyógyszeres, de a végleges megoldás rendszerint az izotópos kezelés vagy a műtét.
Fontos, hogy a műtét után endokrinológiai gondozás szükséges.
Ezek után a tünetei és az eredmények komplex, holisztikus értékelését javaslom.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-28 12:09:08
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Prof. Dr. Balázs Csaba!

2018.05.04.-én leírtam Önnek esetemet és kérdéseimet. Érdeklődni szeretnék, hogy mikor számíthatok a segítségére és válaszára? Gondolom sokan írnak Önnek így lehet, hogy nem kerültem sorra? Vagy valami technikai oka van és még nem kapta meg kérdéseimet?

Kérem levelem ne vegye sürgetésnek vagy tolakodásnak, mert nem az volt vele a szándékom, csak már nagyon várom a véleményét.

Segítségét előre is köszönöm.
Tisztelettel:

H. Mónika
Tisztelt H. Mónika!

Levelét nem kaptam meg.....

Tisztelettel:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-28 12:05:01
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Doktor Úr!
40 éves vagyok és még gyereket szeretnék. Egy éve estem át egy nagy műtéten, (mióma, ciszta, endometriózis), azóta teljesen felépültem. A TSH értéke 3,79 volt a műtét után, az orvos azt mondta, hogy ez túl magas a teherbeeséshez. Kaptam rá gyógyszert, Euthyrox 50 tablettát szedtem, lement a TSH 2.05-re de az volt vele a gondom, hogy a ciklus felénél elkezdtem tőle vérezni két hétig majd következett a menstruáció. Nagyon zavaró volt 3 hétig vérezni ezért abbahagytam a szedését, bár az orvosom javasolta a további szedést és azt mondta hogy lombik esetében le kell menni 1 alá. Azt szeretném kérdezni. hogy van e olyan másik gyógyszer vagy étrendkiegészítő ami leviszi az értékét de nem okoz vérzést, mert sajnos még nem sikerült teherbe esni de nem adom fel. Köszönöm a választ.
Tisztelt Kérdező!

A fenti kérdést szinte naponta teszik fel kedves Olvasók, betegek és kollégák egyaránt. Hosszas okfejtés helyett inkább irányelveket szeretnék leírni, hogy könnyebben eligazodhassanak ebben a dzsungelnek látszó ismerethalmazban. Betegeimtől tudom, hogy gyakran kénytelenek az internet különböző fórumain információt gyűjteni. Be kell vallani, hogy a hiteles adatok elérése nem mindig könnyű, sőt néha félrevezető is lehet.
Ennek több oka is lehet:
• Sokan azt gondolják, hogy egyetlen laboratóriumi vizsgálatból, amolyan „varázs gömbből” megtudhatják betegek-e vagy szerencsére nem.
• Többször leírtam már, hogy a laboratóriumi értékek száraz adatok, amelyek értékelése csak a beteg panaszainak, és vizsgálati leleteinek birtokában lehetséges. Hasonló a helyezet a képalkotó vizsgálatokkal (ultrahangos és izotópos vizsgálatokkal is)
• A hormonok meghatározása során további nehézséget jelent, hogy a mérések immunológiai módszerekkel történnek, ezért sok esetben nem a biológiailag aktív anyagot mérik. Ráadásul a módszerek laboratóriumonként eltérők és ami még fontosabb az „határértékek” jelölésénél több dolgot nem vesznek figyelembe (életkor, napszak, gyógyszerek szedése stb.)
A kezelés előtt az okok tisztázása és egyénre szabott kezelés indokolt.
Jó egészséget kívánok:


Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-28 11:51:34
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tiszteletem Professzor úr!

Köszönöm szépen az előző válaszát is, és előre köszönöm ezt is, ha van ideje. Nemsokára felkeresem a rendelésén is. Viszont előbb, kértem pár laboreredményt, meg is jött a lelet, de én nem tudom értelmezni, és tutira megőrülök egy hónapig még. Az inzulinrezisztencia valószínűsége érdekelne elsősorban, de a kortizol, és a prolaktin szint is érdekelne, hogy jó-e, ugyanis nincs referencia érték feltüntetve. Plusz az inzulinrezisztencia mellett van az eltérés rublikában egy +, az is aggaszt.
Ide bemásolom a leletet:



Éhgyomri glukóz (plazmából) 5,0 mmol/l 3,8 6,0
60 perces glukóz 7,3 mmol/L --- --- 120 perces glukóz 6,3 mmol/L 4,1 7,8
Inzulin 11,8 mIU/L 3,0 25,0
Inzulin 60 perc 181,9 mIU/L --- ---
Inzulin 120 perc 127,3 mIU/L --- ---
Inzulin rezisztencia (HOMA index) 2,62 + 0,00 2,00
FT4 18,06 pmol/l 11,50 22,70
FT3 5,51 pmol/L 3,50 6,50
TSH 1,380 mIU/l 0,550 4,780
Prolaktin 216,0 mIU/l --- --- Postmenopausa 38,0 430,0
Premenopausa 59,0 619,0
Ösztradiol 193,1 pmol/l --- --- Follicularis fázis 71,6 529,2
Ovulációs fázis 234,5 1309,1
Luteális fázis 204,8 786,1
Postmenopausa 0,0 118,2
Pubertás előtt 0,0 100,0
Tesztoszteron 1,200 nmol/l --- --- Postmenopausa 0,000 1,699
Premenopausa 0,420 2,060
Kortizol 239,4 nmol/L 7 - 9 óra: 118.6 - 618.0
nmol/l
15 - 17 óra: 85.3 - 459.6
nmol/l
--- ---
Anti-TPO < 28 IU/mL 0,0 60,0
Anti-thyreoglobulin < 15 IU/ml


Elnézést, amiért így érdeklődöm, tudom, hogy így nem lehet diagnózist felállítani, de én egyáltalán nem értem, Ön pedig remélem tud valami pontosabbat mondani ez alapján. Nagyon szépen köszönöm az idejét, és válaszát!

Tisztelettel:
Zsaklin
Tisztelt Zsaklin!

Valóban így nem lehet diagnózist felállítani. Az egyértelműnek tűnik, hogy a vizitig már törekedjen a teljes cukormentes étrendre.
A többit majd a vizsgálat után megbeszéljük.

Jó egészséget kívánok,
Tisztelettel:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-28 11:49:23
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Főorvos Úr,

Szeretném kérni a véleményét a labor leleteim TSH 1.46 referencia tartományon belül van, T 413.90 is , a T3 3.21ez kevesebb kicsivel. Az UH találtak egy szolliter göböt amit megszúrtak és a leletem colloid gazdag kicsiny strumagöb (TBS2)
a leletben még kiemelném: a kenetben híg colloidos háttér előtt szabályos folliculus hámsejtek kisebb-nagyobb csoportjai, valamint folliculus hámsejtmagok láthatóak.A magszerkezet teljesen normális,magbarázdák cytoplasma zárványok nem észlelhető.
Kérem véleményét milyen teendőim vannak.
Köszönettel ,
Tisztelt Kérdező!

Sajnos a leletekből sem diagnózis, sem kezelés nem javsolható etikai és szakmai okokból egyaránt.
Fontos: A laboratóriumi vizsgálat nem pótolja a panaszok részletes kikérdezését (anamnézist), a fizikális és célzott fizikális, majd ezek alapján tervezett egyéb kiegészítő vizsgálatokat.
A hormonvizsgálatok során szinte kivétel nélkül a TSH-t mérik.
A szűrővizsgálatok általában nem a pajzsmirigybetegség okát hivatottak kideríteni, hanem azt, hogy túlműködés (hyperthyreosis), ill. alulműködés (hypothyreosis) gyanítható-e.
Jó egészséget kívánok:


Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-28 11:46:16
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztet Profeszor úr !
68 éves vagyok átlagos 175 magas és 80 kg. nem hiztam nem fogytam kb 10 éve ez a súlyom- 7 éve élek pészmékerrel panaszmentesen. Ebben az évben januárban elkezdett rendetlenkedni a pulzusom. több esetben percenkét 6-7 melléütéssel. kezelőorvosom nem tudta mire vélni ezt e rendellenességet és elküldött pajzsmirigy ambulanciai vizsgálatra, ahol az első alkalommal a következő labor értékek voltak.
Tsh : 4.49 Anti Tpo: 387,3 FT3: 2.98 Ft4: 1,07 ekkor napi 2x100mg szelén szedését irták fel.
A következő labor 2 hónap elteltével : Tsh: 6.9 Anti Tpo : 236 Ft3 : 3-55 Ft4 : 0.71 ekkor 5napja Letrox 50 szedését irták fel amit a mai nappal kezdek el szedni.
Napi 2.5mg Renitec és 5mg.Concor gyógyszert kell szednem a zsivproblémám miatt.
Kérdésem az emelkedő Tsh és FT3 azt jelentheti ,hogy roszabbodik a pajzsmirigy müködése ?
Ha elkezdem a Letrox 50 szedését ,akkor az élethossziglan gyógyszerezést jelent majd ?
Mikorra várható kb. a fenti értékek jobbra fordulása ?
Szíves válaszát előre köszönöm : forgács álmos
Tisztelt Forgács Álmos!

Sajnos napjainkban a TSH alapján történik a betegek kezelése, pedig ez az érték az életkortól is függ. Amennyiben nincs panasza, akkor 10 mU/l TSH érték alatt a kezelés nem szükséges, pláne nem élete végéig. Különösen így van, ha még ráadásul szív ritmuszavara is van.

Jó egészséget kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-28 11:43:31
Olvasói értékelés: 5/5
Tisztelt Professzor úr!
119571 szám alatt volt egy kérdésem, ahol részletesen írtam az állapotomról. Ebben annyi fejlemény történt, hogy a háziorvostól megkérdeztem, a magas TSH értékemmel endokrinológiára vagy pajzsmirigy ambulanciára menjek, de ő azt mondta, erre nincs szükség, felír gyógyszert, szedjem azt. L-Thyroxin Henning 50 mikrogrammos tablettából reggel 1-et rendelt. Boldogan kezdtem el szedni, gondolván, hogy ez majd segíti a fogyásomat, ami addigra 8 kiló volt, de meglepő módon épp az ellenkezője történt. A gyógyszer szedésének 3 hete alatt először csak megállt a fogyás, majd 1,5 kilót híztam, ugyanolyan diéta és ugyanannyi mozgás mellett, ami korábban súlycsökkenést eredményezett. Normális ez? Esetleg közelebb visz a kellemetlen tapasztalat ahhoz, hogy mi lehet az emelkedett TSH hátterében, vagy mi az, ami megfelelőbb lenne számomra? Saját döntés alapján abbahagytam a gyógyszer szedését, azóta újra beindult a fogyás, ezért biztos vagyok benne, hogy ez a szer nem nekem való. Hogyan tud rá a szervezetem ennyire ellentétesen reagálni?
Köszönöm.
Tisztelt Kérdező!

A története kitűnően mutatja, hogy a TSH szint meghatározása nem pótolja a beteg kikérdezését, megvizsgálását, célzott további tesztek elvégzését és egyénre szabott kezelését. Az elhízás és a pajzsmirigy működésének kapcsolata összetettebb.Ismert, hogy
napjainkra a világ jelentős részén az elhízás járványszerű méreteket öltött. Számos országban a kutatók sokasága dolgozik jól felszerelt laboratóriumokban azon, hogy minél előbb megmagyarázza ennek a jelenségnek a hátterét és megoldja ezt a jelentős gondot. Ez adta az aktualitását az elmúlt hónapban New Yorkban megrendezésre került konferenciának. A szimpóziumon a pajzsmirigy csökkent működése (hipotireózis) és a testsúly összefüggésének legújabb témakörét foglalták össze az előadók. Elhangzott, hogy az elhízás egy komplex anyagcserezavar következménye, amelynek okairól egyre többet tudunk. meg. A legfontosabb ilyen új ismeret az, hogy a zsírszövet nem egyszerűen anyagraktár, hanem fontos hormonálisan aktív szerv. Az elhízás létrejöttében nem egyetlen hormon, hanem a hormonok szabályozásának komplex zavara áll. Azt már korábban is tudtuk, hogy az elhízás egyik gyakori oka a csökkent pajzsmirigybetegség. A legutóbbi kutatások arra irányították a figyelmet, hogy nem egyszerűen egy hormon hiánya okozza tüneteket. Egyik fontos hormon, az un. leptin felelős ugyanis az étvágy kialakulásáért, a telítettség érzéséért. A leptin elnevezés a görög leptosz (sovány) szóból származik. Azt figyelték meg, hogy ez az étvágyat kiváltó fehérjeszerű hormon az éhezés stádiumában magas, a jóllakottság esetén pedig alacsony. A leptin tehát általában csökkenti az étvágyat, ezért alkalmazásához komoly reményeket fűztek. Azonban az elhízottakban a várttal szemben ennek a hormonnak nem a csökkenését, hanem emelkedett szintjét mutatták ki. Kiderült, hogy az elhízás oka a leptin rezisztencia, ami röviden úgy foglalható össze, hogy az étkezés után az idegrendszerünk még mindig „éhség” jelet észlel és étkezésre sarkall. Ilyen leptin rezisztenciát figyeltek meg egerekben. A leptinre rezisztens állatok állandóan ettek, ezért viszonylag gyorsan és jelentősen meghíztak. A drasztikus fogyókúrákkal önmagukban nem tudták ezt a rezisztenciát megszüntetni.
További kivizsgálást és oki kezelést javaslok, jó egészséget kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-26 18:38:00
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Dr. Balazs Csaba,
Segitseget szeretnem kerni az alabbi laboratoriumi eredmenyekkel kapcsolatban.
TSH 2,76 mIU/L (0,4-4)
Ft4 9,9 pmol/L (7,75-15,21)
Ft3 5,35 pmol/L (3,8-6)
Anti TPO 1,6 UmL (0-9)
A csaladban van pajzsmirigy alulmukodes. Ezek az eredmenyek utalhatnak alulmukodesre?
Ferfirol van szo
Koszonettel,
Panna
Tisztelt Panna!

Ezek az értékek nem kórosak, de ez nem jelenti azt, hogy nincs pajzsmirigy betegsége (pl. daganat etc).
Jó egészséget kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-24 18:38:09
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Ùr,
36 éves gyermektelen nő vagyok.Serdülőként PCO Syndromával diagnosztizáltak, amit később műtéti úton oldottak meg ( konzervatìv kezelés nem hozoot javulàst).
A műtét òta hormont nem szedek és természetes havi ciklusaim vannak( hosszabbak az átlagostòl, 32nap).
Kb 3 éve kezdődtek a tüneteim, erős éjszakai izzadás.
Eleinte csak 1-1 éjszaka volt 1-1 ciklus estén, mostanra ez fokozódott 2x3 éjszaka ovulatios szakasz kornyeken és a menstruációs szakaszt megelőzően.
Egy éve teljes hormonháztartás vérképet kért a nőgyógyászon.
Az eredmény nem mutatott semmi elváltozást.
Csináltassak egy újabb vérképet?
Az lehetséges hogy premenopeusas szakaszba értem? Ebben a fázisban lehetséges e még a gyerekvállalás?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel
,
Adrienne
Tisztelt Adrienne!

Köszönöm levelét. Az egyáltalán nem biztos, hogy menopauzás vagy pre-monopauzás szakaszba érkezett.
További a vizit, a vizsgálat után célzott laboratóriumi vizsgálatot és oki, egyénre szabott kezelést kezelést javaslok.
Ne is gondoljon arra, hogy nem kerülhet áldott állapotba, nálunk láthatja azoknak a babáknak a képeit, akiknek a megérkezéséről már lemondtak...
Tisztelettel:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-23 12:53:17
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Professzor Úr! Az Ön betege vagyok, Hashimotoval kezel a doktor úr. Jelenleg az értékeim megfelelőek, tüneteim nincsenek. A korábban megbeszélt adagokat szedem a Letroxból (125), szelénből (1 szem), D3000 Vitaminból (1 szem). Másfél éve született meg a kisfiam és sajnos a terhesség alatt sokat (25 kg) híztam. A mozgást, fogyást kb 5 hónapja próbálom tartani, még 5-10 kg felesleggel küzdök. Sajnos a bőröm, főleg a hasnál, eléggé megereszkedett, amit nem tudok célirányosan sem korrigálni. Szeretnék kollagént szedni, bízva abban, hogy segít, "visszahúzza" némiképp a bőrt. Elméletben nincs káros hatása az autoimmun betegségemre, de mégsem szeretnék úgy neki kezdeni, hogy Önnel nem konzultáltam. Mivel 2 hete voltam önnel és a következő időpont még messze van, kérem tanácsát. Szedhetek kollagént? Ha igen, esetleg van olyan amit Ön javasol?
Köszönöm megtisztelő válaszát.
Henriett
Tisztelt Henriett!

A betegsége miatt szedhet, de a hatásért nem vállalnék felelősséget.

Jó egészséget kívánok a Mamának és az egész Családnak .

Tisztelettel:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-21 12:16:32
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Úr! 2014-ben kezdőddött a pajzsmirigybetegségem. Túlműködésem volt, a TSH kevesbb mint 0,005uIU/ml az ft4 pedig 100pmol/l felett, az antiTPO kevesebb mint 10 volt, a TSH receptor elleni antitest 22,56 IU/l értékű volt. Metothyrin szedtem, amitől a TSH, az ft3 és ft4 normáls tartományba került. A TSH receptor elleni antitest szám is lecsökkent kevesebb mint 1 alá. A pajzsmirigy mérete ekkor 52x29x27 és 53x26x24 volt és csökkent echogenitású. Jelenleg 23x29x74mm és 23x24x78mm, a TSH, ft3 és ft4 értékek a normál tartományban vannak, de az antiTPO 422-re az anti-thyreoglobulin pedig 212-re felemelkedett, a TSH receptor elleni antitest maradt 1,1 értéken. Kérem adjon tanácsot mit tegyek, kihez forduljak. Volt aki azt mondta Basedow kórom van, volt aki azt, hogy hashimoto betegségem van. Most akkor mi az igazság? Miért emelkedett fel az antiTPO szám, ami a kezdetekkor teljesen jó volt? Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Tisztelt Kérdező!

Mindkettő lehetséges (Basedow-Graves kór és thyreoiditis =Hashitoxicosis, de ezt az eshetőséget tovább célszerű volna vizsgálni, s ennek alapján lehetséges szakszerű választ adni a joggal felvetődött kérdéseire.
Jó egészséget kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-21 12:13:17
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Professzor Úr,

36 éves vagyok, és az Ön betege. 2017 decemberében a terhesség előtt már jártam önnél viziten. Ekkor Pm infra: aktivitásfokozódás jo-i túlsúllyal, Pm UH: jl megnagyobbodott, helyenként inhomogén szerkezetű. Dg: Autoimmun thyreoditis, subclinikus hypothyreosis, kolpitis. Ezért 1 caps Syntroxin 13ug-t, 2tbl Normoxilt, és 1tbl 3000NE D3 vitamint írt fel. Akkori vérvételi eredményeim:
TSH: 1,293 mIU/L
szabad T4: 10,42 pmol/L
Anti-TPO: 0,3 U/mL
Progr: 33,3 nmol/L

Árpilis 10-én az I. trimeszteri vizsgálaton (6 hetesen) a gyulladás javult. Ekkor Pm infra: aktivitásfokozódás jo-i túlsúllyal, Pm UH: jl megnagyobbodott, noduláris jellegű, helyenként inhomogén szerkezetű. Dg: Grav. Mens. II. Autoimmin thyreoditis, substituált hypothyreosis. Ekkor nem emelt az addig is már szedett 1tbl 13 ug Syntroxinon13-on, és a 3000NA D vitaminon, de a Normoxilt csökkentette napi 1 szemre. Akkori leleteim:
TSH: 1,844 mIU/L
szabad T4: 13,59 pmol/L
Anti-TPO: 0,3 U/mL
Progr: 53,6 nmol/L
HCG: 44001,0 U/L

2018 április 24-én, (8 hetesen) Két hétre az első trimeszteri professzori vizit után a nőgyógyász kérésére készült újabb leleten a TSH már nagyobb értéket mutatott:
TSH: 2,67 mIU/L
Anti-thyroperoxidase (MAK): 5,8 IU/mL
Ac. anti-récepteurs TSH (TRAK): <0,30 IU/L
25 Hydroxyvitamin D3: 43,9 ng/mL

2018 május 23-án készült a legfrissebb lelet (12 hetesen):
TSH: 3,16 mUI/L
T4 szabad: (1,35 ng/dl =) 17,37 pmol/L
T3 szabad: (2,67 pg/ml =) 4,1014 pmol/L

Ma június 20-án, 16 hetes terhes vagyok és szeretném tudni, hogy a két utolsó fent leírt leleteim alapján kell-e emelni a 13 mikrogr Syntroxint. Aggódom, hogy már régóta nagyobb dózist kellene szednem.

Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Minden jót Kívánok!
Tisztelt Kérdező!

Sajnos a TSH értékek eléggé eltérők lehetnek, főleg graviditás esetén.
További vizsgálat válhat szükségessé, egyelőre (ha panaszt nem okoz!) a Syntroxine13 dózisát 2 tbl-ra emelheti.

Jó egészséget kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-21 12:09:50
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Üdvözlöm Professzor Úr!

Viktória lányom 19 éves látássérült lányka.Betegsége eléggé összetett és kérném a segítségét ha lehet. Látássérülése látóideg sorvadás miatt van(Csőlátó) ,az agy része is sorvadt sajnos.Szívritmus miatt a Városmajori klinikán gondozzák ill Id készülékkel figyelik a szívritmust ami nagyon változó,időnként 180-240 pulzus.Endokrin és inzulinrezisztencia és menstruációs zavarai is vannak. A mostani endokrin eredményei:TSH:0,040 T4:29,840 T3:11,850 Vércukor:4.5 Inzulin 53,10. Szeretném megkérdezni hogy mi a teendőnk már nem gyerek,de még nem is felnőtt Hova fordulhatunk segítségért? Az alacsony TSH érték mit jelent? 1,5 évvel ezelőtti eredmények:TSH:7,870 T4:13,530 T3:5,220 AAT>1300.0 ATG:423,00 Mellékelem a koponya MR-T Okozhatja e a sorvadás az endokrin betegségeket?
Előre is köszönöm a válaszát és segítségét! Tisztelettel:Margó
Tisztelt Margó!

Az alacsony TSH érték lehet a mellékletben küldött agyi folyamat eredménye. Felvetődik autoimmun folyamat és IR lehetősége is, ezért endokrin kivizsgálás indokolt.

Jó egészséget , mielőbbi javulást kívánok, tisztelettel:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-21 12:06:55
Olvasói értékelés: 5/5
Kedves Professzor Ur! Ma voltam Önnél vizsgálaton (nekem volt a kilyukadt PIP implantátumom ami autoimmun betegseget okozott) de egy valamit elfelejtettem megkérdezni. Mi a véleménye a serrapeptase enzimről? Gyulladás csökkentésre és elhalt hámsejt eltávolítására ajánlották nekem. Meg is vásároltam az enzimet (Serratia markajú, 250,000 SPU kiszerelésben) és elkezdtem 3 x 1-et bevenni. Szédülni kezdtem tőle ezért 2 nap után abbahagytam a szedését. Sok jó tapasztalatot olvastam ezzel az enzimmel kapcsolatban olyanoktól akik szedték. Elképzelhető, hogy túl nagy dózisban kezdtem el szedni és ezért okozott szédülést? Mennyire tartja Professzor Úr jónak illetve biztonságosnak ezt az enzimet? Illetve milyen dózisban érdemes szedni? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel, Agi
Tisztelt Ági!

A Serratia enzimmel kapcsolatban nincsenek egyértelmű gyulladásgátló eredmények.Jóllehet a serrapeptáz plazmában kimutatható a kezelés után, a standard per os dózis a szerrapeptáz esetében alacsony, ami azt jelenti, hogy nagyon kevés a bélben felszívódik. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a szerrapeptázzal kapcsolatos eredmények nem egyértelműek.Kimutatták,hogy képes csökkenteni a bakteriális biofilmeket (csökkentve a baktériumok azon képességét, hogy tapadjanak a felületekhez és egymáshoz). További kutatásra van szükség a pontos indikációk megerősítéséhez.
Nem látom akadályát, hogy a már beszerzett készítmény alkalmazását elkezdhesse!
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-19 17:22:23
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Doktor ur.2014ben volt Basedow korra egy radiojod kezelesem.Azota sem tudjuk beallitani a tsh-t.Napi 100mg thyroxant szedek es egy nap 125mg.Ha picit noveljuk akkor alulmukodom ha kevesebbet akkor tulmukodom.A Trak enyhen emelkedett.A latasom romlik.Kettos latasom lett de a szemeszeten semmit nem talaltak.Nincs a szememnek semmi bajaazon kivul hogy 0.75 szemuveg kene de en sosem hordyam mert sosem zavart es soha ilyen furcsan nem lattam.A lakasban is napszemuveget hordok es mostmar uvegtesti homaly is lett a szememen..ha utcara megyek ugy latom a vilagot mintha masnapos lennek..tul elesen a szineket..hasznalok szemcseppet...gob,struma,stb negativ volt anno,csak a tsh es trak miatt kaptam a kezelest..a kerdesem az lenne hogy miert ugral a tsh??egy eve 10naponta verzek..nincs szervi oka..mindenki tarogatja a kezet..babat szeretnek 42eves vagyok..koszonom valaszat.
Tisztelt Kérdező!

Valóban fontos kérdésre hívta fel a figyelmet és a megoldás is komplex megközelítést igényel.
Mindenek előtt az alapkérdésről mit érdeme tudni?
A pajzsmirigy túlműködik (hyperthyreosis), ha a kelleténél több hormont termel. Ennek oka lehet a túl sok jódbevitel, a pajzsmirigy jóindulatú sok hormont termelő daganata, mérgezés, fertőzés vagy az agyalapi mirigy túlzott TSH-termelése. Leggyakoribb formája a Basedow-kór, amely egy főleg nőket érintő autoimmun betegség, és a pajzsmirigy meg-nagyobbodásával (golyva), valamint a hormonszint hirtelen megemelkedésével jár. A szem kidülledése, izmainak duzzadása és kettős látás kísérheti. A pajzsmirigy túlműködésének gyakori tünete a gyors mozgás, beszéd és gondolkodás, szapora pulzus, ingerlékenység, idegesség és álmatlanság, jó étvágy mellett fogyás, hasmenés, izzadás, csökkent meleg tűrés, valamint a meleg nedves bőr. A túl sok pajzsmirigyhormon nőknél cikluszavart okoz, férfiaknál csökkenti a spermaképződést, így meddőséghez vezethet. TSH-receptor elleni antitest meghatározás szükséges, mivel ez az antitest felelős a betegség létrejöttéért.
A kezelés minden esetben a kiváltó ok függvénye.
-Gyógyszeres kezelés: a pajzsmirigy működésének gátlását vagy a kiesett működés pótlását, az immun folyamatok gyógyítását szolgálja.
-Izotópos terápia: a túlműködő és megnagyobbodott pajzsmirigy kezelését szolgálja. Előnye, hogy fájdalommentes, ismételhető és daganatos betegséget az alkalmazott dózisokban bizonyítottan nem vált ki. Sajnos az esetek nem kis hányadában szembetegséget válthat ki.!!!!
A pajzsmirigybetegségekhez gyakorta más tünetek, kórképek is társulnak:
• A szem betegségei. Gyakran allergiásnak gondolt szemtünetek hátterében a Basedow-Graves betegség áll.
• Az idegrendszer általános gyengeséggel járó betegsége (myasthenia gravis) ritkán kerül időben felismerésre, pedig idejében felismerve gyógyítható. Ennek a betegségnek egyik formája a szemen jelentkezik.
• Cukorbetegség: u.n. inzulinhiányos, 1. típusú diabetes mellitus
• A bőr festékhiányos betegségei (vitiligo)
• Ismételt vetélés, terméketlenség
Egyénre szabott kezeléssel (nem csak a TSH értéken), hanem a panaszokon is lehet segíteni. A gyermekvállalás sem lehetetlen, amennyiben az ehhez szükséges hormonális és immunológiai feltételek adottak. Ebben korban a TSH-val egyidejűleg fontos az AMH szint mérése.
Miért?
Az AMH mennyisége az életkorral, a petesejtek érése során folyamatosan csökken, aktuális szintjéből éppen ezért meg lehet állapítani a petefészek fennmaradó kapacitását, azaz azt, hogy körülbelül mikor „fogynak el” az érett petesejtek.
Amennyiben például az AMH értéke alacsony, nincs esélye az in vitro fertilizációs központokban alkalmazott stimulációs módszer, azaz egy bizonyos mesterséges megtermékenyítési eljárás sikerének.
Az AMH segítségével fiatal korban is meg lehet becsülni az esetleges korai menoapuza bekövetkeztének valószínűségét. A hölgyek mintegy 10 százaléka válik az átlagosnál jóval korábban, akár már a huszas éveik végére terméktelenné, és mivel egyre többen vállalnak gyermeket későbbi életkorban, lényegessé válhat a klimax várható időpontjának megismerése.
Háttérinformációk:
A petefészek kapacitás, ami az éretlen petesejtek számával és minőségével jellemezhető, folyamatosan csökken az életkor előre haladtával, csökkentve a nők teherbeesési képességét. Az érésre kész petesejtek mennyisége már az élet nagyon korai szakaszában eldől, melyből pubertás korra 300-500 korai fejlődési stádiumban levő előalak marad, és amely nagy része a fejlődése során elvész, kivéve abban az esetben ha FSH (Follikulus Stimuláló Hormon) stimulus éri. A túlélő petesejtek közül általában mindössze egy válik dominánssá, ami az LH (Luteinizáló Hormon) hatására megérik (ovuláció). Ez a ciklikus folyamat egészen addig zajlik, amíg a petefészek ki nem merül, tehát a menopauza (klimax) eléréséig. A menopauza előtt a megtermékenyítési képesség jelentősen csökken és a menstruációs ciklus általában rendszertelenné válik. Számos olyan kórképet ismerünk, amely nagyban befolyásolhatja a petefészek működését, például a korai menopauza vagy a policisztás ovárium szindróma (PCOS).
Az egyéni petefészek kapacitás (stimulálható petesejt tartalék) meghatározásra általában a ciklus korai szakaszában mért szérum FSH és ösztradiol mérést alkalmazták. Napjainkban ez kiegészült néhány helyen már az inhibin-B szint meghatározással is. Mivel mind az inhibin-B, mind az ösztrogén szintézise az FSH szabályzása alatt áll és ezek egy közös visszacsatolási (feed-back) rendszer részét is képezik, ezen három hormon meghatározása közel sem tekinthető függetlennek egymástól. Ezért vált a klinikusok számára nagyon hasznossá egy nemrégiben igazolt olyan szérum marker, amely szintjét nem a gonadotropinok szabályozzák és pontosan jelzi a petefészek fennmaradó kapacitását. Ez az új hormon az AMH, amelyről nemrégiben olvasni lehetett e lapokon is. Az AMH mennyisége csökken a petesejtek érése során. Ez a specifikus tulajdonsága teszi alkalmassá az AMH-t, hogy az éretlen petesejtek számáról pontos képet alkossunk. Amennyiben a mért szérum AMH értéke alacsony, akkor a petefészek rezervoár kimerült és ekkor a jelenleg ismert, az in-vitro fertilizációs (IVF) centrumokban is alkalmazott stimulációs módszerekkel sem lehet sikert elérni. Ezért egy IVF kezelés előtt mindenképpen érdemes AMH szintet is mérni, hiszen így az ab-ovo sikertelenségre ítélt megtermékenyítési procedurákat el sem kell kezdeni, megkímélve a betegeket. Az AMH arra is használható, hogy fiatal korban megbecsüljük az esetleges korai menopauza bekövetkeztének valószínűségét egyes nőkben
Egyénre szabott kezeléssel lehet segíteni, jó egészséget kívánok, tisztelettel:



Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-16 17:21:50
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Úr!
43 éves vagyok, 28 éves korom óta állandó ízületi fájdalommal és szemgyulladással élek, hozzászoktam mondjuk úgy. Immunológiai kivizsgáláson szinte minden eredményem negatív, de azért megállapították nálam a sjögren szindrómát annak ellenére, hogy nincs antitest a véremben. 2016. októbere körül viszont már rosszabb tünetek is társultak ehhez, borzasztóan szédültem, sokszor el is estem, felvizesedett a testem, állandóan fáztam, fájt a fejem folyamatosan, a szemeim merevek, olyan furcsák, nehezen mozognak. Az addigi alacsony vérnyomásom 160/ 130-ra ment fel, nem tudtam normálisan menni, remegtem, pánikszerű félelmeim voltak. Kivizsgáltak újra, a fülészeten megállapították a vestibuláris neuritist, neurológia negatív. Kaptam rá gyógyszert rosszabb lett. Voltak jobb és rosszabb időszakok is.
Azóta több mint 1,5 év telt el, glutén és tejmentesen étkezem, kerülöm a finomított szénhidrátokat.
Viszont sokszor szédülök néha remegek annyira, hogy le kell ülnöm, mert elesnék, reggel nehezen kelek fel, fel van puffadva az arcom a szemhéjam, fáj mindenem, elalszom állva, este 9 körül elfehéredek, szinte elájulok. Éjjel nem tudok aludni, én aki fázós voltam, most ver a víz. Teljesen elbutultam, nem tudok gondolkodni a szemeim hát mondjuk úgy csodálkozó tekintet, fájnak gyulladtak. Ezt sjögrennel magyarázzák. Rengeteg hajam kihullott. A vérnyomásom az az egy ami helyrejött és 12 kg-ot fogytam.
A fenti tüneteim alapján kutakodni kezdtem és eljutottam a pajzsmirigyig, saját magam mentem el endokrinológushoz, ultrahangra és vérvételre. A tsh normál értéken belül van, viszont az Ft4 az összes leletemen csillagosan kevés. A doktornő 3 ilyen vérvétel után is azt mondta laboratóriumi tévedés vagyok. Nem részletezném tovább, a kérdésem csupán annyi, hogy a fent felsorolt tüneteket okozhatja-e az alacsony Ft4 vagy bármi más ami hormonális eredetű. Fájhat-e az összes ízületem és a szemem ettől? Gondoltam már arra is, hogy amikor szinte el akarok ájulni és remegek nem-e alacsony vércukortól, de jó minőségű szénhidrátot eszek, azt nem hagytam el, nálam az nem működik.
Ha elmennék az Ön rendelésére milyen vizsgálatokat kellene előre megcsináltatnom, amiből kiderülne mi is a gond.
Pm. ultrahang negatív, viszont kisebb lebenyek vannak: 16x20x36; 13x16x34 ( 1 éves lelet)
Legutolsó laborom: TSH 2,580 (0,4-4), ft4 11,2 ( 11,5-22,7), ft3 4,45 (2,7-6,3) ATpo <10 a többi is hasonló.
Tudom bonyolult vagyok, de ráment erre a fiatalságom. Gyógyszert nem szedek semmit, mert nem látom értelmét a fájdalomcsillapítóknak.
Előre is köszönöm szépen a válaszát! Krisztina
Tisztelt Krisztina!

Valóban bonyolult problémakör, amelyben sok tényező játszhat szerepet. Az autoimmun pajzsmirigybetegség és a pánik szindróma társulása nem zárható ki. Ilyen irányú további vizsgálatok célszerűek.
Integratív (holisztikus) megközelítést és egyénre szabott kezelést javaslok.

Jó egészséget kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-14 11:02:49
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
2017 májusában pajzsmirigy alulműködést (hypothyreosis k.m.f.) állapítottak meg, akkor a TSH értékem 6,34 miU/L volt. Ekkor Letrox 50 ug irtak fel napi 1 szemet. 2017 júliusban voltam kontrollon, akkor TSH értékem 1,24 mIU/L volt, Anti TPO értékem : 392,30 IU/ml, a pajzsmirigy UH-n gömb nem látható. Az antitest vizsgálat Hashi-moto thyreoiditist igazolt Ekkor folytatták a Letrox 50 ug kezelést. Majd december kontroll érték THS 3,59 mIU/L volt, ekkor is tovább folytatták a Letrox 50 ug kezelést. 2018.06.08 laborértékem eredménye TSH vonatkozásában 9 mIU/L lett a Letrox 50 ug folyamatos szedése mellett. Tanácsot szeretnék kérni, hogy az emelkedett TSH miatt mi a további teendő, a Letrox 50 ug adag kevésnek bizonyul? Segitségét előre is köszönöm! Tisztelettel : Veszelovszki László
Tisztelt Veszelovszki László Úr!

Köszönöm levelét.
Válaszom tömören a következő:
1. Az emelkedett TSH érték nem azonos sem a Hashimoto thyreoiditissel , sem a hypothyreosissal. Ezek az értékek eltérnek a laboratóriumok által megadott un. referencia értékektől, de nem a TSH-t célszerű kezelni, hanem a beteget
2. Mi befolyásolhatja a TSH értéket?
Az életkor
- a TSH szintje az életkor előre haladtával nő, így a 4 mIU/l feletti, de 10 mIU/l alatti érték akár normális is lehet időseknél.

A beteg által lakott terület jódellátottsága
- jód hiányában kevés T3 és T4 (pajzsmirigy hormonok) képződik, amely miatt fokozott a TSH termelése. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a pajzsmirigy túlműködése a jód bevitelével megszüntethető! Sőt, ellenkezőleg a túlzott bevitellel életveszélye túlműködést, ill. gyulladást lehet kiváltani.

Az évszak
- télen, hideg időben a szervezetnek több pajzsmirigy hormonra lehet szüksége, ez azt eredményezheti, hogy a TSH szint megemelkedik.
A napszak
- a TSH szintje a vérben a nap egyes periódusában változik (legmagasabb éjfél előtt a hajnali órákban).
Egyéb betegségek
Túlzott stressz, heveny megbetegedés és láz is hatással lehet a TSH szintre.
Alkalmazott gyógyszerek
- a TSH szint változhat például, ha a beteg szteroidokat szed, de egyes szívgyógyszerek és a következőkben, a teljesség igénye nélkül felsorolt hatóanyagok is befolyásolják a pajzsmirigy működését: amiodaron, jód tartalmú kontrasztanyagok, szulfonilureák, szulfonamidok, lítium, tirozin-kináz gátlók, interleukin, interferon, dopamin, dopamin agonisták (bromocriptine), glükokortikoidok, metformin, szomatosztatin analógok, phenytoin, rifampicin, phenobarbital.
3. Egyénre szabott, célzott kezelést javaslok.
Tisztelettel:


Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-13 16:30:12
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Úr! 2017 márciusában pajzsmirigy alulműködést állapitottam meg nálam, hypothyreosis k.m.n. TSH értékem : 6,34 mIU/L volt, ekkor Letrox 50 ug gyógyszert irtak fel, amit a mai napig szede napi egy szemet. 2017 júliusban kontroll, TSH 1,24 mIU/L, Anti TPO 392,30 IU/ml, diagnózis : antitest vizsgálata Hashi-moto thyreoiditist igazolt. UH : göb nem látható, therápia : Letrox 50 ug, majd 2017 decemberben ismét kontroll TSH 3,59 mIU/l - therápia : Letrox 50 ug napi egy szem. 2018 június 08-án laboreredményem alapján a TSH 9 mIU/l a Letrox 50 ug folyamatos szedése mellett. Szeretnék tanácsot kérni, hogy mi okozza a gyógyszer szedése mellett a megnövekedett TSH értéket, mi a teendőm, a napi 50 ug Letrox már nem elegendő? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel : V.L.
Tisztelt V.L!

Sajnos a TSH értékek nagyon ingadozóak és ezek alapján nem célszerű kezelést beállítani.
Miért?
Sokan azt gondolják, hogy a laborleltből, mint egy varázsgömbből megtudhatják, hogy betegek-e, vagy sem. Pedig ezeket az adatokat csak a beteg panaszaival és a többi vizsgálat eredményével összevetve szabad értelmezni, sohasem önmagában. Fontos: a mérési módszerek és a referencia értékek laboronként változhatnak, emellett a határértékek jelölésénél több olyan tényezőt, amely a TSH szintet befolyásolhatja, nem vesznek figyelembe.
Mi ugynis a TSH ?
Ez egy olyan fehérje, amelyet az agyalapi mirigy állít elő és szükséges a pajzsmirigy működéséhez. Amennyiben a TSH értéke emelkedett, a pajzsmirigy működése általában csökkent, amennyiben a TSH lényegesen csökkent, akkor gyakran beszélhetünk fokozott működésről.
Mi befolyásolhatja a TSH értéket?
Az életkor
- a TSH szintje az életkor előre haladtával nő, így a 4 mIU/l feletti, de 10 mIU/l alatti érték akár normális is lehet időseknél.

A beteg által lakott terület jódellátottsága
- jód hiányában kevés T3 és T4 (pajzsmirigy hormonok) képződik, amely miatt fokozott a TSH termelése. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a pajzsmirigy túlműködése a jód bevitelével megszüntethető! Sőt, ellenkezőleg a túlzott bevitellel életveszélye túlműködést, ill. gyulladást lehet kiváltani.

Az évszak
- télen, hideg időben a szervezetnek több pajzsmirigy hormonra lehet szüksége, ez azt eredményezheti, hogy a TSH szint megemelkedik.
A napszak
- a TSH szintje a vérben a nap egyes periódusában változik (legmagasabb éjfél előtt a hajnali órákban).
Egyéb betegségek
Túlzott stressz, heveny megbetegedés és láz is hatással lehet a TSH szintre.
Alkalmazott gyógyszerek
- a TSH szint változhat például, ha a beteg szteroidokat szed, de egyes szívgyógyszerek és a következőkben, a teljesség igénye nélkül felsorolt hatóanyagok is befolyásolják a pajzsmirigy működését: fájdalomcsillapítók, amiodaron, jód tartalmú kontrasztanyagok, szulfonilureák, szulfonamidok, lítium, tirozin-kináz gátlók, interleukin, interferon, dopamin, dopamin agonisták (bromocriptine), glükokortikoidok, metformin, szomatosztatin analógok, phenytoin, rifampicin, phenobarbital.
Várandósság
- a pajzsmirigy hormonjainak és az agyalapi mirigy által termelt TSH un. normál értékei a terhesség alatt, három havonta eltérőek, ezért nem szabad ezeket összehasonlítani a nem terheseknél mért adatokkal. Terhességben alacsonyabb értékek mérhetők.
A TSH mérésével kapcsolatban fontosnak tartom megjegyezni, hogy a rendelkezésre álló módszerek nem az aktív, a pajzsmirigy működését fokozó TSH aktivitását, hanem mennyiségét mérik. Ezért fordul elő gyakran, hogy két egyénnek azonos a TSH értéke, mégsem azonos a pajzsmirigy- működése.
„Összességében azt kell tudni, hogy a TSH hasznos szűrő jellegű módszer, de nem jelent önmagában betegséget. A diagnózishoz és a személyre szabott gyógyszeres kezelés beállításához a betegség természetétől, a kísérő betegségektől az étkezésig számos tényezőt figyelembe kell venni.”
Egyelőre -tekintettel az évszakra is- a Letrox50-t szedje tovább, a későbbiekben előzetes vizsgálat után (!)a kezelés módosítható annak függvényében, hogy pajzsmirigy autoimmun gyulladása fennáll-e.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:


Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-12 17:20:56
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor úr!

Varga Kamilla vagyok, az ön betege! Jövő év elejére kaptam időpontot önhöz. A múltkor elég jó hírekkel távoztam. 3 hónapja nagyon beteg lettem és teljes nyaki ultrahangot kellett készíteni, mert nyálmirigy gyulladásom lett egy fertőzést követően.

A felvétel azt mutatta, hogy minden göb felszívódott a pajzsmirigyemből és teljesen normális! ( A fertőzésből már kigyógyultam szerencsére.) Viszont egy hónapja azt vettem észre, hogy a szívem össze-vissza ver és általában nagyon álmos vagyok, zsong a fejem és émelygek, kicsit olyan mintha víz alatt lennék, nem nagyon tiszta a fejem. Igaz ez egy időben kezdődött a frontokkal és ezzel a párás meleggel és viharokkal. Nem igazán hagyom el a lakást és 26 fokban ülök a légkondinak hála így a meleget nem szenvedem. Nem hullik a hajam és nem híztam, az anyagcserém is tökéletes.

Mint tudja Hashimotom van és diétásan étkezem immár 7 éve. A kérdésem az lenne, hogy mivel minden göb felszívódott létezhet-e az, hogy a 100 mikrogrammos Letrox esetleg már nem hat ideálisan és a túladagolás tünetei jelentkeztek rajtam? Nagyon furcsán érzem magamat és meg vagyok ijedve picit.

Vagy, a szerv sorvadásának következében, mindegy, hogy a göbök eltűntek ezt az adagot már tartani kell és ez a rosszullét a frontoknak köszönhető? Nagyon hipochonder lettem a fertőzésem óta és félek valami nem stimmel a gyógyszer adagommal. Köszön előre is szíves válaszát, szép nyarat kívánok önnek!

Tisztelettel!
Tisztelt Varga Kamilla!

Köszönöm levelét. Örülök a jó hírnek. Sajnos-miként tapasztalta - a laboratórium adatok és a klinikai tünetek nem feltétlen esnek egybe.
A leírtak alapján korábbi időpontban volna célszerű kontroll vizsgálatra jönnie. Hallom a válaszát: "nehéz időpontot kapni....." Ez valóban igaz lehet, de a fő ok az, hogy a kedves betegek "elfelejtenek bejönni", mai is két beteget tudtam volna fogadni.A betegek tehát egymással"tolnak ki". Van lehetőség soron kívüli kontrollra éppen az ilyen esetek miatt.
Egyelőre az eddigi kezelést folytassa, a továbbiak a vizsgálat eredményétől függenek.
Jó egészséget kívánok,
tisztelettel:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-11 17:28:02
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Úr! M.P., egyetemi hallgató vagyok. Pajzsmirigy-problémáink okán testvéremmel együtt már évek óta az Ön betegei vagyunk. Öcsém jelenleg több éve fennálló NDC -je, bizonyított keresztcsont-gyulladása, korpuszkuláris hemolízise és obs. ad SAPHO syndromája okán napi 12 mg (váltakozva 8 mg) Medrolt szed. Szeretném megkérdezni Öntől, hogy a szteroid mellé szedhet-e testvérem pycnogenolt, valamint szelént tartalmazó készítményt (példaként Topevid kapszulát), mert bizonytalan vagyok a tekintetben, hogy ezek immunerősítő vagy immunmoduláns hatásúak -e. Válaszát előre is nagyon köszönöm! Tisztelettel: M. P.
Tisztelt M.P.!

A szteroid kezelés mellett pycnogenolt és szerves szelént szedhet (Topevidet is!).
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2018-06-10 17:10:51
Olvasói értékelés: 5/5
A szerkesztő ajánlja