SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Prof. Dr. Balázs Csaba


Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus

A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!

Témakörök

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Tisztelt Doktor Úr!

Azután érdeklődnék,hogy gyermekekkel foglalkozik-e? 12 éves kisfiamnál 3 éve állapították meg,hogy Hashimotos. Azóta tulajdonképpen egy helyben topogunk. Ilyen részletességgel,mint amiről Ön ír az előttem kérdezők válaszaiban, még nem vizsgálták ki. Megtörténik a szokásos 3. havi kontroll aminek többnyire nem jó az eredménye (3 év alatt 2-szer volt normál tartományban a TSH) és maximum egy nyaki UH. És azok a bizonyos száraz adatok....ami alapján postán megküldik,hogy hogy változtassak a hormonpótlásán. Nagyon szeretnék javítani az értékein mert látom,hogy most sincs jól,de úgy gondolom ehhez megfelelő tanácsokra lenne szükségem.
Előre is köszönöm a válaszát!
Tisztelettel: Tóvölgyi Pálné
Tisztelt Tóvölgyi Pálné!

Köszönöm levelét. Sajnos a szabályok nem teszik lehetővé, hogy 14 év alatti gyermekeket elláthassak. Már csak két évet kell(ene) várnia.

Jó egészséget kívánok, tisztelettel:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-21 17:51:40
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Doktor Úr.

Szeretném megkérdezni, hogy az adatok alapján nekem pajzsmirigy alul, vagy túlműködésem van-e.

Köszönettel. Erika

THS: 0,197
T: 2,86
T4: 13,5
Kedves Erika!

A kérdés nem olyan egyszerű. Miért?
• Sokan azt gondolják, hogy egyetlen laboratóriumi vizsgálatból, amolyan „varázs gömbből” megtudhatják betegek-e vagy szerencsére nem.
• Többször leírtam már, hogy a laboratóriumi értékek száraz adatok, amelyek értékelése csak a beteg panaszainak, és vizsgálati leleteinek birtokában lehetséges. Hasonló a helyzet a képalkotó vizsgálatokkal (ultrahangos és izotópos vizsgálatokkal is)
• A hormonok meghatározása során további nehézséget jelent, hogy a mérések immunológiai módszerekkel történnek, ezért sok esetben nem a biológiailag aktív anyagot mérik. Ráadásul a módszerek laboratóriumonként eltérők és ami még fontosabb az „határértékek” jelölésénél több dolgot nem vesznek figyelembe (életkor, napszak, gyógyszerek szedése stb.)
Betegek kezeléséhez szükséges kiegészítő vizsgálatok (a klinikai és fizikális vizsgálatok után!)
• A csökkent működés esetén észlelt emelkedett TSH szint csak lassan változik a szakszerű pajzsmirigy hormon pótlása után. Tehát 4-6 hétig célszerű várni a következő vizsgálatra
• Az alacsony TSH érték, amely a túlműködést jelzi, még lassabban változik, ezért 6-8 hét után javasolható az ellenőrzés a T4 és a T3 hormonokkal együtt.
• A túlműködés esetén a TSH-receptor elleni antitest meghatározása is fontos 3 havonta, mivel ennek a vizsgálatnak diagnosztikus és prognosztikus értéke van.

További immuno-endokrin kivizsgálást javaslok:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-20 12:42:46
Olvasói értékelés: 5/5
Tisztelt Professzor Úr!

41 éves nő vagyok, 2 éve műtöttek meg, bal oldali lobectomiát végeztek.

Szövettani eredmény: a lebeny részleteiben chr. interstitialis gyulladás és degeneratív jellegű göbös átépülés megfigyelhető. Azóta L-thyroxin 50-et szedek.

A műtét óta már többször jelentkeztek a következő problémáim:

1. a nyakamtól a fülemig tartó fájdalom
2. a beszéd nehézsége - rövid idő múltán komoly nehézséget jelent beszélni, és fájdalommal is jár. Ez számomra komoly probléma, hiszen könyvtárosként hetente egyszer az idősek otthonába járok felolvasni, de jelenleg ezt nem tudom megtenni a rekedtségem illetve a fájdalmam miatt.

Egy hete az eddigieknél is komolyabb fájdalmat, ill. beszéd nehézséget érzek, ezért természetesen elindultam kivizsgáltatni.

Uh, fül-orr-gégészet, labor negatív. (TSH: 2,03, FT4: 15,2, FT3: 4,52)
Azi Sandoz-t írt fel a házi orvosom, 3 napon át 1x2 szemet, de ez nem javított állapotomon.


Professzor Úr szerint mi okozhatja ezeket a panaszaimat, mit javasol, mit tegyek?


Válaszát előre is köszönöm, tisztelettel: Mihalikné Berecz Judit, Balmazújváros
Tisztelt Mihalikné Berecz Judit!

Sajnos a műtétek után nem ritka az ilyen szövődmény. A rosszindulatú folyamat a leírás alapján nem valószínű. Az autoimmun folyamatról nem esett szó. Ilyen irányú vizsgálata és egyére szabott kezelése javasolt.
Jó egészséget, gyógyulást kívánok, tisztelettel:


Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-20 12:38:35
Olvasói értékelés: 5/5
Tisztelt Szakértő!
Arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy végeznek-e valahol olyan allergia vizsgálatot, ami pl. vérszívók csípésével kapcsolatos illetve az ilyen csípések hatásait vizsgálja?( Konkrétan bolha és szúnyogcsípésre gondolok. )

55 éves nő vagyok. Már jó pár éve feltűnt, hogy évről-évre nagyobb bőr reakciót, gyulladást vált ki nálam pl. a szúnyog csípése. Hatalmas, feszülő, tűzforró duzzanat keletkezik a csípés helyén.
A tavalyi évben egy csípés miatt két hétig jártam a sebészetre, mert olyan gennyes gyulladás lett a jobb térdemen ( a jobb térdem belső felét csípte meg valami ), hogy a felírt antibiotikum szedése mellett a sebet is tisztogatni kellett.
Természetesen e mellé már egy pár napos hőemelkedés is járt.

Családi házban lakunk, így a menyem kedvéért macskáink is vannak. Azoknak meg bolhái, pedig már sok-sok bolhairtót kipróbáltunk, de mind csak ideiglenes megoldás volt. A házba nem engedem be őket, de mihelyt kilépek az ajtón már meg is talál a macska által éppen kirázott bolha. Ilyen hideg időben valamivel jobb a helyzet mint nyáron, de ilyenkor is ha a ruhánkon behozzuk a lakásba, akkor megszenvedem rendesen, mire el tudom pusztítani. A csípések helyén maradt hegeket már nem is említem, hogy milyen sokáig megmaradnak.

Az idei év aztán érdekesen indult, mivel minden előjel nélkül a jobb combom tövében lévő nyirokcsomó jókorára duzzadt. Járáskor igencsak fájt, estére pedig belázasodtam ( 39,5 fok ).
Ez az állapot majd egy hétig tartott, a háziorvos vérvételre küldött és antibiotikumot írt fel.
A labor lelet alapján továbbküldött pajzsmirigy szakrendelésre az emelkedett TSH érték miatt ( 19,73 mIU/L ) és vas tablettát írt a vashiány miatt ( 4,0 umol/L ).
A nyirokcsomó duzzanat elmúlt, a lázam megszűnt, azonban azóta is azon jár az agyam, hogy vajon mi idézte elő ezt a hirtelen lázat és nyirokcsomó duzzanatot.
Miért pont a jobb lábam lágyék nyirokcsomójánál jelentkezett a probléma? Nem ütöttem meg, nem volt rajta seb, semmi nem indokolta a tünetet.
Nincs e összefüggésben azzal, hogy akkor is a jobb lábamat érte a csípés ami miatt a sebészetet jártam?
Nem lehet-e , hogy a testem már így tiltakozik a vérszívók által a szervezetembe juttatott "méreg"ellen?

Sokat hallottam már a hisztamin nevű dologról és arról, hogy ez különféle reakciókat idéz elő a szervezetben.
A bolha és szúnyogcsípés tüneteinek csökkentéséről szóló írásokban is több helyen azt olvastam, hogy hisztamin tartalmú krémmel kell kezelni.( Ezért gondolom, hogy valahol találkozik ezekkel az én problémám is, csak nem tudom merre induljak a kivizsgálással. )

A hisztaminallergiáról tájékozódva leginkább az ételek fogyasztásával kapcsolatos dolgokról lehet olvasni, a rovarcsípés allergiánál pedig csak a méh és darázscsípés hatásait vizsgálják.

Azt szeretném tehát megtudni, hogy Ön szerint nagy tévedés-e a gondolat menetem? Ha viszont nem, akkor hol tudnák ilyen vizsgálatot elvégeztetni?
Milyen gyógyszert vagy krémet kéne használnom, hogy ezek az egyre erősödő reakciók elkerülhetők legyenek, hiszen az nem lehet megoldás, hogy állandóan tetőtől talpig beöltözve kelljen lennem.
Válaszát nagyon várom és elnézését kérem, amiért hosszúra nyúlt a kérdésem.
Tisztelettel:rane
Tisztelt Rane!

Több kérdésére a terjedelem hiánya miatt csak pontokban tudok válaszolni:
1. A rovarok csípése által kiváltott reakció valóban az immunreakció következménye. Ilyen anyagokkal szembeni allergia vizsgálható.
2. Nem kizár az ún. hisztamin intolerancia. A hisztamin szerepe a szervezetben rendkívül sokrétű. Ezért fordul elő hisztamin intoleranciában, hogy a kórkép nagyon sokféle klinikai tünettel jelentkezik. Lehet, hogy csak egyetlen tünete van a betegségnek, de az is lehet, hogy több. A tünetek lehetnek sporadikusak, de előfordul az is, hogy rendszeresen jelentkeznek. A tünetek alapján a kórkép nem diagnosztizálható.
Hisztamin intolerancia leggyakoribb klinikai tünetei:
• Emésztési problémák: hasmenés, hasfájás, puffadás, gyomorégés • Légúti panaszok: orrfolyás, tüsszögés, köhögés, légszomj
• Bőrtünetek: bőrviszketés, bőrkiütés, bőrkivörösödés, arckipirulás.
Hőhullámok, rohamokban jelentkező izzadás

• Fejfájás, migrén, szédülés, hányinger, émelygés • Szívdobogás érzés, ingadozó vérnyomás
• Ödéma képződés (típusosan szemhéj ödéma) • Menstruációs zavarok
A hisztamin intolerancia előfordulása Közép-Európában 1-3%, elsősorban a középkorú nőket érinti. A kórkép oka a hisztamint bontó deaminooxidáz enzim (DAO) csökkent szintje illetve alulműködése. A hisztamint bontó DAO csökkent működése vérvizsgálattal kimutatható. Klinikai tünetek akkor alakulnak ki, ha a szervezetben a hisztamin szint megemelkedik, például magas hisztamin tartalmú élelmiszerek fogyasztása után.
Hisztamin intoleranciát okozó élelmiszerek:
Magas hisztamin tartalom miatt:
• belsőségek, füstölt hús, kolbász, sonka
• halkészítmények, elsősorban halkonzervek, rák, csiga, kagyló, polip
• hosszú érlelésű „kemény” sajtok(minél hosszabb az érlelési idő, annál magasabb a hisztamin tartalom)
• savanyú káposzta, tartósított zöldségek
• ecet és ecettartalmú ételek (pl. mustár)
• sör, pezsgő
• vörösbor (minél érettebb a bor, annál magasabb a hisztamin tartalma)
• paradicsom, ketchup (pizza is okozhatja!)
• csokoládé, kakaó 2. hisztamin lebontását gátló illetve hisztamin felszabadulást okozó élelmiszerek és gyógyszerek
• ananász
• papaya
• dió
• avokádó
• jódtartalmú kontrasztanyagok
• gyógyszerek:
diclofenac, aszpirin, indomethacin
Nem friss ételek, melyekben hisztamin termelő baktériumok elszaporodhatnak
Amennyiben a panaszok alapján végzett allergia kivizsgálás negatív eredménnyel jár és a beteg IgE szintje normális, gondolni kell hisztamin intoleranciára.
A hisztamin intolerancia laboratóriumi diagnózisa a DAO enzim mérésével felállítható.
3. A leírtak alapján pajzsmirigy autoimmun betegség sem zárható ki.

További immuno-endokrin kivizsgálást javaslok, jó egészséget kívánok, tisztelettel:


Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-20 12:34:57
Olvasói értékelés: 5/5
Tisztelt Doktor Úr!

29 éves nő vagyok, családtervezés előtt állok, a tanácsát szeretném kikérni. Friss hormonképem van, ezzel kapcsolatban lennének kérdéseim, hogy ezek milyen eredménynek számítanak.
PCOS miatt már 2 éve endokrinológiai kezelés alatt állok, enyhe IR-em van.

Hormonokat rendszeresen nézetek, a legutóbbi eredményem:

3. napi eredmény:

TSH 1,090 mIU/L (0,400-4,00)

szabad T4 13,07 pmol/L (7,75-15,21)

szabad T3 3,94 pmol/L (3,80-6,00)

anti-TPO 6,9 U/ml (0,0-9,0)

LH 5,07 (2,12-10,89)

FSH 9,31 (3,85-8,78)

Prolaktin 281,3 mIU/L (70,8-566,5)

Ösztradiol 223,2 pmol/L (99,1-447,9)

progeszteron 4,0 nmol/L (0,98-4,83)

tesztoszteron 1,4 nmol/L (0,4-2,6)

DHEA-szulfát 8,75 umol/L (0,49-10,61)

21. napi eredmény:

ösztradiol 706,2 pmol/L

progeszteron 51,5 nmol/L

23. napi eredmény:

ösztradiol 995,5

progeszteron 77,2

Az ösztrogént nagyon magasnak találom. Azért nézettem meg kétszer is, mert kicsit hosszabbak (32-35 naposak) a ciklusaim. Feltételezhető nálam ösztrogéndominancia? Megbízok az endokrinológusomban, de ő egyáltalán nem tér ki az ösztrogéndominanciára, szerinte nincs ott probléma. Pedig a ciklus közi barnázásomra és a mellemben lévő cisztákra és fibroadenomára is választ adna ez. Ön szerint ezt mivel lehetne kezelni? Progeszteronkrémet nem szívesen használnék, mert a progeszteron értékem eléggé magas, úgy tudom ilyen esetben nem ajánlott.

A barátcserjét kúraszerűen szedem, olyankor 28-30 napos ciklusaim vannak.

A többi értékem rendben van? Az antiTPO-nak nem kellene alacsonyabbnak lennie?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

Anett
Tisztelt Anett!

A leírtak alapján nagy valószínűséggel ösztrogén dominanciája van.
Mi az ösztrogén dominancia lényege?
A női testben termelődő sok-sok hormon közül jelentőségüknél fogva kiemelkedik az első számú nemi hormon az ösztrogén és a másodlagos (ellensúlyozó) nemi hormon a progeszteron. A betegség lényege a két hormon arányának felbomlása, amelyet az ösztrogén túlsúly vált ki.
• Ösztrogén
- Első számú női nemi hormon (többek közt ösztradiol, ösztriol, ösztron alkotja)
- Felelős a másodlagos női jegyek (mellek, méh) és menstruáció kialakulásáért
- A menstuációs ciklus első felében (1-14. nap) van jelen, petefészekben termelődik
- Zsírraktárakat növeli, izomtömeget csökkenti
Nemcsak a petefészek állítja elő az ösztrogént, hanem a testzsír is!!!. Így férfiakban és nőkben is egyaránt jelen van. Egy kövér férfiban akár több ösztrogén is lehet, mint egy fiatal szikár hölgyben. Fontos! Azoknál, akinek teljes petefészek-eltávolítást hajtottak végre, annak is magas lehet az ösztrogén szintje.
Progeszteron
- Másodlagos női nemi hormon, „ellensúlyozó” hormon
- Felelős a terhesség létrejöttéért, a terhesség fenntartásáért
- A menstruációs ciklus második felében van jelen, peteérés után - 20 mg/nap mennyiségben - termelődik
- Petefészekben és kis mennyiségben a mellékvesékben termelődik
Az ösztrogén dominancia, ill. a progeszteron hiány tünetei
- Terméketlenség, meddőség
- Tüszőrepedés nélküli ciklusok!!!
- Vetélés
- Premenstruális szindróma (PMS)
- Depresszió, hangulatváltozások, ingerlékenység, kimerültség, alvás-, memóriazavar
- Migrén, krónikus fejfájás
- Alacsony libidó
- Endometriosis
- Erős menstruációs vérzés, szabálytalan menstruációs ciklusok, pecsételő vérzés
- Hüvelyszárazság
- PCOS - policisztás petefészek
- Korai menopauza
- Korai serdülőkor
- Pajzsmirigybetegség
- Lassú anyagcsere, megnövekedett hasi zsírszövet, hízás
- Magas vérnyomás
- Vízvisszatartás, ödémák, puffadás
- Hajhullás
- Száraz bőr, száraz szem, szájszáradás
- Osteoporosis - Csontritkulás
- Autoimmun betegségek, allergiára való hajlam
- Magnézium hiány

Mi okozza ezt a betegséget?
Sajnos ezt a betegséget az emberiség maga idézte elő. A XX. században az ipari fejlődés, a vegyipar, a rá támaszkodó gyógyszeripar, egy soha nem látott fejlődést (?) produkált. Olyan növényvédő szerek, háztartási vegyszerek és élelmiszerek termelése kezdődött - hatalmas mennyiségben - amik egészségre gyakorolt hatását, hosszú távú következményeit nem mérték fel kellően. Voltak ugyan figyelmeztető hangok, de ezt mindig elnyomták (elnyomják) a billió-dolláros nyereségek, a profit hatalma. Kezdődött a mérgezési hullám az ún. xenoösztrogénekkel. Ilyenek azok vegyszerek, amelyek ösztrogén hatásúak és nagyon nehezen bomlanak le (évtizedek alatt!) és a zsír-szövetben raktározódnak. Nézzük a diethylstilbestrolt (DES). A DES-t 1938-ban szintetizálták és klinikai alkalmazását az USA-ban 1941-ben engedélyezték. Csak az USA-ban 1941-1971 között kb. 7-8 millió nő részesült DES kezelésben. Időközben kiderültek alkalmazásának súlyos káros következményei. A magzati korban a DES hatásnak kitett leány magzatoknál gyakoribb a reproduktív traktus rendellenessége, fokozott a kockázata a hüvely karcinóma, a méhen kívüli terhesség, a koraszülés, a vetélés és a meddőség kialakulásának. Folytatódott ez a folyamat a fogamzásgátló tabletták bevezetésével (világszerte), annak magas szintetikus ösztrogén tartalmával. Ráadásul a kozmetikumokba is olyan anyagokat tettek (pl. paraben), amelyekről utólag derült csak ki a női ösztrogén hormonhoz való nagyfokú hasonlatosságuk. Ez az arckrémek, testápolók, hidratálók, tusfürdők szinte állandó összetevője. Ezek a veszélyes anyagok a bőrünkön át hamarabb felszívódnak, mintha megennénk! Az élelmiszeripar "felfedezte" a szóját, és elárasztotta vele a világot. A szója 20 000-szeres mennyiségben tartalmaz un. fito-ösztrogént. Szerencsére ezeket a növényi eredetű ösztrogéneket sokkal könnyebben elbontja szervezetünk, ezért nem okoz olyan nagy problémát (pl. az ázsiai országokban, ahol a szóját nagy mennyiségben fogyasztják)
Hogyan lehet gyógyítani?
Cél: a harmónia, a hormonális egyensúly helyreállítása. A gyógyítás általában természetes progeszteron készítményekkel indokolt. A növényi progeszteron bőrön keresztül sokkal jobban felszívódik, mint az emésztőrendszeren keresztül. Ezek hiányában vannak szintetikus progeszteron készítmények, amelyek hatásosak lehetnek.
Minden esetben azonban egyénre szabott kezelést javaslok.

Jó egészséget kívánok, üdvözlettel:


Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-20 12:26:19
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Úr!
Március 11 vagy 12-én írtam Önnek ugyanezen a fórumon, de nem látom sajnos a válazok között. Nekem a rendszer azt írta, sikeresen elküldte a kérdést. Esetleg ha levélben tudna segíteni, hogy megkapta-e?
Nem tudom, ebben a rendszerben látható-e a kérdező elérhetősége, ezért inkább ideírom
t.f.sophie@gmail.com
Előre is köszönöm!
Regina
Tisztelt Regina!

Sajnos nem kaptam meg a levelét és ebben a rendszerveb nem tudom megnézni.
Jó egészséget kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-20 12:19:22
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Doktor Úr!
Régebben, amikor fogamzásgátlóT szedtem vagy 10 évig, állandóan hüvelyi gombás fertőzésem volt. Gyerek vállalás után ez elmaradt, azóta nem szedtem fogamzásgátló. Kb. 2 éve, pajzsmirigy probléma miatt letrox-öt szedek. Azóta újra elkezdődött ez az gombás fertőzés, ami most már egyre kezelhetetlenné. Illetve a másik gondom, hogy valami zoldes színű váladék is ürül a mellembõl is, amire szintén azt mondták, hogy hormonális probléma. Korosat nem találtak benne. Az orvosom szerint nincs összefüggés a problémák és a gyógyszer között. Ön szerint? Hová fordulhatnek még ezekkel a problémákkal?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Kérdező!

Összetett és fontos kérdéseket tett fel.
A hormonális fogamzásgátlóknak valóban sok kedvezőtlen mellékhatása lehet, amelyet Ön is tapasztalt. A szülés után nagy valószínűséggel pajzsmirigy gyulladás alakulhatott ki, amelynek következtében jött létre a csökkent működés. Ismert jelenség ugyanis, hogy szülés után 1-2 hónappal a mamák fáradtsággal, szívdobogás érzéssel, hangulatzavarral, kimerüléssel küszködnek. Ilyenkor az orvosok is ritkán gondolnak pajzsmirigygyulladásra.
Mi a szülést követő pajzsmirigygyulladás (poszt-partum thyreoiditis)?
Ez az autoimmun pajzsmirigygyulladásnak egyik formája, amely a szüléseket követően időszakban az asszonyok 9-17%-ban alakul ki.
Melyek a szülést követő pajzsmirigygyulladás fontosabb tünetei?
1 Golyva (strúma kialakulása)
2 A szoptatás során azt észlelik, hogy csökken a tej mennyisége
3 Szívdobogás lép fel
4 Hajhullás jelentkezik
5 Depressziós tünetek, feltűnő, gyakran indokolatlannak tűnő hangulatváltozás
6 Hasmenés, néha székrekedés lép fel
7 A bőr szárazzá válik, az arc felpuffad
8 Izomfájdalmak lépnek fel
9 Hüvelygyulladás gyakrabban alakul ki

Hogyan lehet megállapítani a betegség fennállását?
1 Mindenekelőtt, a tünetek alapján gondolni kell erre a betegségre
2 Mivel a betegség autoimmun eredetű, de endokrin tüneteket okoz: részletes immuno-endokrin vizsgálat szükséges. Ennek során a pajzsmirigy megtapintása, bizonyos laboratóriumi vizsgálatok (immun- és endokrin egyaránt), ultrahang viszgálat segít a betegség megismerésében.
Mi a veszélye a fel nem ismert betegségnek?
Az esetek egy részében 6-8 hónap múlva a tünetek megszűnhetnek. Sajnos a későbbiekben a betegség feltűnő tünetek nélkül fokozatosan a pajzsmirigy pusztulását és csökkent működést eredményezhet. Hozzá kell tenni, hogy a gyulladás a következő szülések után nagy valószínűséggel ismét jelentkezik. Ráadásul a fennálló autoimmun folyamat a betegek kb 30%-ában terméketlenséget, esetleg spontán vetéléseket tud kiváltani.
Hogyan lehet megelőzni a betegséget?
- A családtervezés során fel kell mérni a fentebb leírt kockázati tényezőket
- Immun-endokrin szűrővizsgálat elvégzése célszerű
- Kerülni kell a betegeknek a túlzott jód bevitelt
Az nem derül ki, hogy a Letroxból milyen dózist és hogyan szedi. A tejcsorgásnak ugyanis sok oka lehet: ezek közül az egyik a csökeknt pajzsmirigyműködés, másrészt az agyalapi mirigy által termelt hormon, a Prolactin emelkedett szintje.
Fontros kiemelnem, hogy a pajzsmirigy hormon elősegíti a sebgyógyulást, stimulálja az immunrendszert, tehát nem a hormon a panaszai oka. Utalok az alábbi összefoglaló közleményre.
"Review Article:Thyroid Hormone and Wound Healing
Joshua D. Safer. Hindawi Publishing Corporation
Journal ofT hyroid Research.Volume 2013, Article ID 124538, 5 pages".
További immuno-endokrin kivizsgálást javaslok, jó egészséget kívánok

Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-20 11:36:59
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Úr!

IR kezelésen vagyok Merckformin XR 1x750mg-ot szedek, mellette diétázok és sportolok, ennek ellenére a TSH, FT3 és FT4 folyamatosan romlik.

A legkorábbi eredményem:
TSH 6,59 mU/l * 0,27 - 4,20 Valid
FT4 34,36 pmol/l * 12,00 - 22,00 Valid
FT3 9,85 pmol/l * 3,10 - 6,80 Valid

Ez előttiek pedig:
TSH 4,63 mU/l * 0,34 - 4,20 Valid
FT4 24,76 pmol/l * 7,86 - 14,41 Valid
FT3 9,85 pmol/l * 3,80 - 6,00 Valid

TSH 2,74 mU/l * 0,34 - 4,20 Valid
FT4 23,68 pmol/l * 7,86 - 14,41 Valid
FT3 9,20 pmol/l * 3,80 - 6,00 Valid

TSH 4,20 mU/l * 0,34 - 4,20 Valid
FT4 28,83 pmol/l * 7,86 - 14,41 Valid
FT3 14,86 pmol/l * 3,80 - 6,00 Valid

Volt pajzsmirigy ultrahangom és hasi ultrahangom is.
Hasi ultrahang eredmény: Mindkét vese alakja, nagysága, helyzete szabályos. A bal vese felső harmadában 23 mm-es parapelvicus cysta látszik, egyebekben a vesék szerkezete is szabályos. Méh vetületében kóros eltérés nem ábrázolódik. A jobb petefészekben néhány, max. 8mm-es kicsiny cystaicus képlet látszik, egybekben a petefészkek vetületében sem látszik kóros eltérés.

Pajzsmirigy ultrahang: Találtak a jobb lebenyben egy göböt (13x6,5x10mm), amelyet nem rég megszúrtak, annak eredményére még várok.

Pajzsmirigy izotóp vizsgálatom jó lett.

Anti TPO: 11,15

Vércukor t.e.: 5,9 mmol/l F
Vércukor 120: 6,2 mmol/l
inz.: 10,1-50,9


Megjegyzés A menses 3. napján! Valid
Ösztradiol 52,0 ng/l Valid
Tesztoszteron 0,85 nmol/l 0,35 - 2,60 Valid
Progeszteron 0,5 ug/l Valid
Prolaktin 374 mU/l 71 - 566 Valid
LH 8,4 U/L Valid
FSH 8,7 U/l Valid


Ezek eredménye képen se tudják, hogy mi okozza ezt a magas TSH-t és FT3 és FT4-et.
Ön látott már ilyen eredményt? Esetleg tudja mi irányban érdemes még vizsgálódni?
Viszont szeretnék hamarosan családot alapítani.

Előre is köszönöm a válaszát.

Üdv.: Z. Eszter
Tisztelt Z. Eszter!

Többször leírtam már, hogy a laboratóriumi értékek száraz adatok, amelyek értékelése csak a beteg panaszainak, és vizsgálati leleteinek birtokában lehetséges. Hasonló eseteket már többször is tapasztaltam és ezért erről a kérdésről ezen a honlapon rövidesen újabb adatokat olvashat.
Hasonló a helyzet a képalkotó vizsgálatokkal (ultrahangos és izotópos vizsgálatokkal is). A hormonok meghatározása során további nehézséget jelent, hogy a mérések immunológiai módszerekkel történnek, ezért sok esetben nem a biológiailag aktív anyagot mérik. Ráadásul a módszerek laboratóriumonként eltérők és ami még fontosabb az „határértékek” jelölésénél több dolgot nem vesznek figyelembe (életkor, napszak, gyógyszerek szedése stb.).
Fontos, hogy holisztikus szemléletben, vagyis nem csak a tüneteket, hanem az egész embert vizsgálva közelítsük meg a háttérben álló okokat. A holisztikusnak, integratívnak nevezett orvoslás célja, hogy az embert egységnek tekintse. Nem a szervek, hanem a lélek és a test egységének. A pajzsmirigybetegségekről is kimutatott, hogy jelentős részük autoimmun eredetű. Tehát nem egyetlen szerv, hanem a szervezet betegsége. Vizsgálni és gyógyítani ezért az egész embert kell.
Jó egészséget kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-19 12:51:54
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Úr!
14 éves lányomnak tüszős mandulagyulladása volt,majd egy hétre rá influenzája (egyébként nem beteges). A sokáig tartó magas láz miatt rutin vérvételen kiszűrték a pajzsmirigyét. TSH 8.97, szabad T4 12.2,Choesterin értéke pár tizeddel alacsonyabb, nátrium jó. A többi értéke tökéletes. Endokrinológián fizikális vizsgálatára "nyelőmozgást követő kissé nagyobb p.m lebenyek,Tanner IV,egyéb státusz negatív" -ot írtak. írtak, alkata sovány, rengeteget eszik,nem tud hízni, normálisan fejlett,panasza nincs. Euthyrox 25 mg/nap tablettát kapott. Kértem a doktornőt,hogy MÉG NE kelljen szednie a gyógyszert. De kiírta,azt mondta fontos. UH 1 hónap múlva lesz,kontroll vérvétel 2 hónap múlva. Érdeklődnék,hogy ártok e azzal,ha az ultrahangig szelént kap és jódozott sóval főzök. Gyógyteát itatok még vele. Nem szeretném elkezdeni a gyógyszerezést. Semmi tünete nincs az alulműködésben felsoroltakból. Normálisan tanul,nem fáradt. A családban nincs pajzsmirigyes beteg.
Várom válaszát,üdvözlettel: Nagy Eszter
Tisztelt Nagy Eszter!

Átérzem gondját. Érthető jogi és etikai okok miatt gyógyszeres kezelést nem javasolhatok.
Kétségtelen, hogy a hormonális betegségek közt elsőként talán a pajzsmirigy rendellenességeit emelném ki, mely hazánkban, különösen nők körében fordul elő gyakran. A pajzsmirigy betegségei számtalan tünetet produkálhatnak, melyek kapcsán a betegek gyakran csak évek múlva kerülnek a megfelelő szakemberhez. Szülés után gyakori a pajzsmirigy gyulladásos megbetegedése, mely többek közt depresszióhoz hasonló panaszokat is okozhat. Emellett számos egyéb, „hétköznapi” probléma hátterében is állhat pajzsmirigy elváltozás. Ilyen például a tartós fáradékonyság, vagy épp idegesség, a túlzott mértékű hízás, fogyás, hajhullás, vagy meddőség, hogy csak a leggyakoribb panaszokat említsem.A hormonrendszer bonyolult szerkezet, az eltéréseit sem értékelhetjük pusztán feketén-fehéren. Bizonyos hormonok szintje például napszakonként is eltérő lehet, ezért tartom fontosnak, hogy ne csak a laboreredményekre hagyatkozzunk a diagnózis felállítása során. Fontos, hogy holisztikus szemléletben, vagyis nem csak a tüneteket, hanem az egész embert vizsgálva közelítsük meg a háttérben álló okok feltárását. A holisztikusnak nevezett orvoslás célja, hogy az embert egységnek tekintse. Nem a szervek, hanem a lélek és a test egységének. A pajzsmirigybetegségekről is kimutatott, hogy jelentős részük autoimmun eredetű. Tehát nem egyetlen szerv, hanem a szervezet betegsége. Vizsgálni és gyógyítani ezért az egész embert kell.
Hogyan zajlik az első vizsgálat, a holisztikus szemlélet jegyében?
A vizsgálatra érkező páciensekkel első körben részletesen elbeszélgetek a panaszaikról, tünetekről. A kikérdezés során egyaránt körbejárjuk az örökletes betegségek témakörét épp úgy, mint a beteg életében bekövetkezett nagyobb változásokat, például stresszhelyzeteket, melyek szerepet játszhattak a panaszok megjelenésében. Amennyiben pajzsmirigybetegség gyanúja merül fel, ultrahangos vizsgálatot végzek, melyből feltérképezhetők a pajzsmirigy alaki elváltozásai:megnagyobbodása, vagy göbök jelenléte. Vérvizsgálattal ellenőrizzük a szükséges hormonszinteket, immunológiai teszteket végzünk, majd a vizsgálati eredmények és a beteg panaszainak függvényében döntök a további vizsgálatokról, vagy kezelés összeállításáról. A későbbi konzultációk során, a beteg tapasztalatait is figyelembe véve folytatjuk, vagy módosítjuk a terápiát.
Jó egészséget, sze. immuno-endokrin kivizsgálást, obszervációt javaslok, jó egészséget kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-19 12:46:00
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztlet Professzor Úr!

2 éve, hogy háziorvosom rutin vizságlaton TSH-t nézetett meg. Ennek eredménye: 7,34 lett, (FT4 tartományon belül volt.) Ezt követően anti-TPO-t is néztek és az 381 lett.
50ug Letroxot kaptam, amivel 2 hónappal később a TSH 1,96 lett. Azóta is elég stabilan áll ezen a szinten. Szelént is szedek.

Semmilyen tünetem nem volt (még a magas TSH mellett sem), és a gyógyszer szedését követően sem tapasztaltam. (Próbáltam utánaolvasni, hogy többet tudjak meg a Hashimoto-ról és így magamat is jobban figyeltem.)

Már 2 éve várunk babára, de sajnos még nem sikerült. A többi vizsgálatunk negatív lett. UH vizsgálattal is megerősítették, hogy látszik, hogy kisebb a pajzsmirigy és echoszegény.

Az lenne a kérdésem, hogy a gyulladás mértéke, az egyértelműen egyenes arányban van a tünetek erősségével, a TPO antitestek számával, vagy a TSH emelkedésével?

Több helyen is olvastam, hogy alacsonyabb TSH mellett is valakinek komoly tünetei vannak. Mi okozhatja, hogy valakinek erősebb vagy gyegébbek a tünetei?
Lehet, hogy lényegtelen ez a dolog, csak szeretném jobban megismerni ezt az állapotot, de nem szeretnék magamban betegségtudatot sem kialakítani.

Köszönöm szépen a tanácsát!

Üdvözlettel:
Ani





Tisztelt Ani!

Alig telik el nap, hogy nem kapnék tisztelt Olvasóimtól ilyen kérdéseket. Az összefüggés egyértelmű, ezért igyekszem minél közérthetőbben ezt elmagyarázni.
I. Mi a TSH ?
Ez egy olyan fehérje, amelyet az agyalapi mirigy állít elő és szükséges a pajzsmirigy működéséhez. Amennyiben a TSH értéke emelkedett, a pajzsmirigy működése általában csökkent, amennyiben a TSH lényegesen csökkent, akkor gyakran beszélhetünk fokozott működésről. A nagy kérdés, hogy mikor mondhatjuk azt, hogy a beteg TSH értékei „normálisak” vagy referencia tartományon belüliek? A legutóbbi ún. normál értékeket az 1. sz. táblázat mutatja. Fontos azonban tudni a következőket ( a teljesség igénye nélkül):
• individuális TSH tartományt
• a referenciatartomány meghatározásánál az életkort (TSH szintje az életkor előre haladtával nő, így a 4 mIU/l feletti, de 10 mIU/l alatti érték akár normális is lehet időseknél)
• a beteg által lakott terület jódellátottságát
• a beteg nemét
• az évszakot
• napszakot
• a kísérő betegségeket
• az alkalmazott gyógyszereket
• a vizsgálati módszereket
• az beteg vérében kimutatható autoimmun gyulladást jelző anyagokat (pl. TPO elleni antitestek)
• felszívódási viszonyokat
Ezek mindegyikét külön kellene tárgyalni, de ezt most nem teszem, erre majd egy későbbi időpontban térek ki. A legfontosabb az, hogy a rendelkezésünkre álló módszerek nem az aktív, a pajzsmirigy működését fokozó TSH aktivitását, hanem mennyiségét mérik. Ezért fordul elő gyakran, hogy két egyénnek azonos a TSH értéke, mégsem azonos a pajzsmirigy- működése. Összességében azt kell tudni, hogy a TSH hasznos szűrő jellegű módszer, de nem jelent önmagában betegséget. Az elmúlt héten volt nálam egy beteg, akinek TSH értékét próbálták beállítani, nem nagy sikerrel. Kiderült, hogy olyan szívgyógyszert (Cordarone) szedett, amelyik befolyásolja a pajzsműködését. Ilyenkor a pajzsmirigy hormonjainak adásával nem lehet sikert elérni, csak körültekintő, a betegség természetétől, a kísérő betegségektől az étkezésig számos tényezőt figyelembe kell venni.
II. A pajzsmirigy gyulladása és a terméketlenség, ill. az „ismeretlen eredetű” vetélések között kapcsolat van. Mindez a terhesség alatti immunológiai történésekkel függ össze.
Ezért az Amerikai Pajzsmirigy Társaság (ATA) azt ajánlja, hogy már a családtervezés időszakában mérjék fel, hogy ki tartozik a fokozottan veszélyeztetett („high risk”) csoportba.
Kiket sorolnak ide:
• Akiket már kezeltek pajzsmirigy betegség miatt.
• Akiknek a családjában pajzsmirigybetegség fordult elő
• Akinek golyvájuk (strúmájuk) ismert.
• Akiknek pajzsmirigy elleni antitestek mutathatók ki a vérükben.
• Akiknek inzulinnal kezelt cukorbetegségük van.
• Akiknek egyéb autoimmun betegségük: ízületi-, bél-, bőr-, máj-vese-, szembetegségei ismertek.
• Akinek meddősége van (ennek hátterében autoimmun pajzsmirigybetegség állhat!).
• Akiknek ismételt vetélésük, koraszülésük volt.
• Akiknek nyakát valamilyen okból besugározták
További immuno-endokrin vizsgálatot és célzott kezelést javaslok.

Jó egészséget kívánok, üdvözlettel:


Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-19 12:38:57
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor úr!
Köszönöm megtisztelő válaszát. A helyi kórházban már voltam, a nagy mennyiségű vizelet, gyengeség és az akkor még kiderítetlen hisztamin miatt. Itt sajnos az állapotom nem lett kiderítve, tünetileg infúziót adtak.Ez a vérnyomás ingadozás tüneteit elfedte. A lában hófehér és jéghideg volt . Az Ön által javasolt hisztamin diéta és a Hashimotóra javasolt szelén valamint Villaróza kapszulla után otthononban még időnként szükség volt 2-3 naponta infúzióra, de +-4 hét diéta után állapotom javult. 1-2 alkalommal 1év során visszatért, ami rövid idő alatt infúzióval rendeződött.
Mi a véleménye professzor Úrnak A Ct- Pro alacsony Vasopresszin 2,4 értékről és a nagyfokú vízvesztés tünete alapján gyógyszeres tablettás hormonpótló kezelést kaphatok-e? Esetleg Professzor Úr javasolna-e nagyon egykonzultáció kapcsán?Nagyon szivesen venném.Köszönöm megtisztelő válaszát Klári
Tisztelt Klári!

Ismételt konzultációnak nem látom akadályát. Addigi is azeddigi kezelés folytatását javaslom.
Addig is az infúziós kezelés szóba jön és hasznos lehet.
A CT-Pro termékei orvosok és felhasználók együttműködése révén jöttek létre.A terápiás kezelés sportsérüléseknél és posztoperatív esetekben alkalmazható. Teszteredmények támasztják alá a termékek remek hűsítő hatását, a külső befolyásoktól való védelmi funkciót/védelmet és a maximális mobilitás biztosítását egyéb standardtermékekkel szemben.
Jó egészséget, további javulást kívánok, tisztelettel:


Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-19 12:32:33
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Úr!

Másodlagos meddőséggel küzdök, 1.5 év után most úgy tűnik, sikerült teherbe esnem, ma vagyok a ciklus 28. napoján és 700 körüli a HCG-m. A fiamnál kaptam fizetősen IVIG-et, most is van engedélyem az IVIG-re, mivel emelkedett az NK számom és egyéb téren is rossz eredményeim vannak. Viszont ahová az engedélyem szól, ott az IVIG-et 1 hét alatt tudják csak megrendelni. A kérdésem az lenne, hogy beadathatok-e addig egy Intralipidet, majd mondjuk rá egy hétre egy IVIG-et? Valahol azt olvastam, hogy az Intralipid és az IVIG beadása között legalább 3 hétnek el kellene telnie, de nem tudom, van-e valóban ilyen szabály?
Viszont félek attól, hogyha most 1 hétig várok, akkor addigra a magas NK arányom miatt megszakad a terhesség.
Sajnos akinek a nevére az IVIG engedély szól, az az orvos nem ért ehhez a területhez.

Köszönettel, Szalkai Nóra
Tisztelt Szalkai Tünde!

A pontos válaszért sokkal többet kellene Önről, állapotáról, immunológiai státuszáról tudni. Miként ezen a honlapon erről írtam, az Intralipid egyik jó módszer lehet. Elviekben az Intralipidet megkaphatja és állapotától függően az IVIG-et később 2-3 hét múlva megkaphatja.
Jó egészséget kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-19 12:24:55
Olvasói értékelés: 5/5
Tisztelt Professzor Úr!

Endokrin kezelés alatt állok Euthyrox75-öt szedek, illetve inzulinra Meforal 1000-ből egy felet. A háziorvosom egy előadáson azt hallotta, hogy terhesség alatt nem kell szedni a Meforalt, de a szakorvosom szerint igen. Sajnos már volt 2 vetélésem, de tanácstalan vagyok a gyógyszer szedését illetően.

Jelenleg 11 hetes terhes vagyok. Az lenne a kérdésem, hogy Ön a Meforal szedését támogatja-e vagy véleménye szerint terhesség alatt nem kell szedni?

Válaszát előre is köszönöm!

Ildikó
Tisztelt Ildikó!

Nincs ilyen általános szabály. Tisztázni kellene, hogy mi volt a vetélés oka. Van-e autoimmun betegsége, thrombosis hajlama, inzulin rezisztenciája?

Ennek ismeretében lehet felelősségteljes, egyére szabott választ adni.

Jó egészséget kívánok


Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-16 17:31:18
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Úr!
Az Ön betegeként előtte hosszú kálváriát bejárva diagnosztizálta a hisztamin intoleranciát.
Sajnos a 1,5 éve többször jelentkezett vízmegtartási probléma, alacsony majd a hírtelen emelkedő vérnyomás szívtünetek hányinger napokig tartó étvágytalanság. Ez 4 hete szinte állandósult amit napi 4-6 infúzióval élek túl ./ háziorvosi + házi betegellátási szolgálat.
Többszöri hiányos kivizsgálás ACTH, kortizol, aldoszteron normál értékű úton az Ön közvetett javaslatára , s a háziorvos által " ADh hormonhiány?" miatt labor készült ami igen alacsony értékű. 2,5. A vesémet megviselték az eddigi kiszáradások.Márcsak fekszem iszom ami rövid idő után vízszínű vizelettel kiürül. Sokszor több a kiürült mennnyiség. Már igen gyenge vagyok / ezt a levelet a sokadik infúzió után írom/ A háziorvos gyorsan endokrinológushoz küldene de vidéki városban sokadik kivizsgálást már nem szeretnék .Már gyógyszer kellene , a 1,5 év alatt vészesen leromlott az állapotom.Nem lehet napi szinten infúzión élni ami 20 nap után 1-1 jobb közérzetett biztosít. Ezért kérem professzor urat ha felvinnének Bp-re soronkívüli idővel segítsen Ön a tünetek alapján is pontos gyógyszert javasol amire sajnos sürgősen szükségem lenne.Tisztelettel Klári
Tisztelt Klári!

Bizonyára igaza van, s intézeti kezelés sokat segíthet. Abban nem vagyok biztos, hogy erre csak Bp-en lenne mód. Minden bizonnyal a közelében lévő kórházban is be tudják állítani a szükséges kezelést.
Ha valami további szakmai tanáccsal segíthetek a továbbiakban, akkor azt örömmel megteszem
Mielőbbi javulást, gyógyulást kívánok, tisztelettel:



Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-16 17:27:05
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Úr!

A történetem tanulságos lehet az olvasóknak, és egyben kérdezni is szeretnék Öntől valamit. 47 éves nő vagyok.

A pajzsmirigy Hashimoto betegség tüneteit már gyermekkorom óta észlelem magamon, pl.: 20 kg ok nélküli fogyás rövid idő alatt, majd később ugyanennyi hízás; tartósan nagyon alacsony vérnyomás, hajhullás, aluszékonyság, koncentrációs zavarok, és még sorolhatnám azt a sok tünetet, amelyekről Ön rendszeresen ír.

Sajnos évek óta küzdök az orvosokkal, hogy küldjenek el labor vizsgálatokra, hogy pontos diagnózist kapjak.

A háziorvos évekig nem volt hajlandó beutalni egy TSH vizsgálatra, de endokrinológushoz sem. Tavaly nyáron már annyira könyörögtem neki, hogy végre megnézette a TSH értéket, ami: 4,66 volt. A T3 és T4 megfelelő volt. Ismét könyörögtem, hogy beutaljon UH vizsgálatra. Szerinte ez nem volt szükséges, mert ha pajzsmirigy gyulladásom lenne, ő ezt látna az általános vérképben… Letrox tablettát írt fel, napi 25 mikrogrammot.

Ezután kerestem egy másik háziorvost, aki hajlandó volt beutalni UH vizsgálatra. Ott azt mondták, hogy gyulladásom van! Mást nem találtak.

Ez a háziorvos is ellenezte, hogy elmenjek endokrinológushoz, mert szerinte ez egy „gyenge alulműködés”, az általános vérképem pedig jó. Végül mégis kaptam beutalót a MÁV kórházba (most Honvédkórház). Ott tájékoztattak, hogy 6 hónapot kell várni!

Kaptam egy időpontot, de a családom rábeszélt, hogy időközben menjek el egy magánorvoshoz. Interneten találtam egy magánrendelőt, ahol endokrinológus is dolgozik. Azt mondták, hogy az első vizsgálat 20 percig tart, az ára: 9.000,- forint. Elmentem oda. A doktornő a tüneteimre nem volt kíváncsi, csak a vérképet nézte meg, és azt mondta, hogy szedjem továbbra is a Letrox-ot, és a háziorvos állítsa be a TSH-t 2-es szintre. Tanácsot nem adott, nem kérdezett semmit, majd közölte, hogy végeztünk.

Kint ránéztem az órámra – mindössze 6 percig voltam bent!

A háziorvos jót nevetett a történteken, és azon is, hogy egy 47 éves nőnek miért kellene beállítani a TSH-t 2-es szintre?

Ezután úgy döntöttem, hogy kivárom a 6 hónapot, és talán kapok segítséget a Honvédkórházban.

Ott újabb meglepetés várt. Hat hónapos várakozás után, mindössze öt percig foglalkozott velem egy doktornő. Gyorsan elmondtam neki, hogy amióta a Letrox gyógyszert szedem, több energiám van ugyan, de elkezdtem nagyon hízni, gyakran farkas éhes vagyok, amikor azonnal ennem kell. Ez korábban nem fordult elő. A hajam viszont továbbra is nagyon hullik.

A doktornő közölte velem, hogy a tüneteket biztos, hogy nem a pajzsmirigy okozza, mivel most a TSH érték be lett állítva. Főleg a hajhullás nem a pajzsmirigytől van, a jól beállított TSH értéknél ez kizárt, ezért menjek vissza a háziorvoshoz és keressünk gócot a szervezetben.

Végül, beutalt vérvételre, de csak az Anti-TPO vizsgálatára. Azt mondta, hogy ez a vérvizsgálat nagyon bonyolult és hosszadalmas, 2-3 hónapig is eltarthat, ezért 3 hónap múlva jöjjek vissza!

Semmilyen tanácsot nem kaptam, pl. eszébe sem jutott elmondani, hogy szedjek szelént. Csak annyit mondott, hogy vegyem be rendszeresen a Letrox-ot.

Végül, csalódottan, és annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljem a fent leírt, évekig tartó várakozásokat, és ne kelljen könyörögni, hogy valaki beutaljon vérvizsgálatra, úgy döntöttem, hogy elmegyek privát laborvizsgálatra.

Egy ilyen laboratóriumot már ajánlottak nekem, és – láss csodát – ott az Anti-TPO leletre mindössze 24 órát kell várni! Egy másik labort is megnéztem, ott 3 napot kell várni.

Kiderült, hogy sehol nem kell várni 3 hónapot!

A KÉRDÉSEM:

A Professzor Úr tanácsát szeretném kérni, hogy a privát laborban, az Anti-TPO érték meghatározásán kívül, mit érdemes még megnézetni, milyen vizsgálatot kérjek? (a TSH és a T3 és T4 értékek most jók)

Valaki azt tanácsolta, hogy nézessem meg, van-e D vitaminhiányom.

Ön milyen vizsgálatot tanácsolna, mit kérjek a laborban?

Az a célom, hogy az elkészült lelettel, ha eltérések vannak benne, megkeressek egy másik, rendes magánorvost.

Még egy kérdésem van: a Letrox gyógyszer okozhatja azt, hogy amióta szedem, folyton éhes vagyok és sokat híztam? (A doktornőtől erre semmilyen választ nem kaptam)

A segítségét előre is köszönöm!

Tisztelt Kérdező!

Köszönöm részletes levelét. Ezek valóban elszomorítóak, úgy érzem felesleges oktatni, ha ilyen dolgok történnek. Sok dolgot írhatné, de a legfontosabb, hogy -miként előző válaszomban írtam - van mód viszonylag rövid előjegyzési periódus után a szükséges vizsgálatokat elvégezni, helyben (az ultrahangot is elvégzem).
Egyelőre laboratóriumi vizsgálatot nem javaslok, csak az előzetes fizikális vizsgálat után, így célzott személyre szóló laboratóriumi vizsgálat és kezelés lehetséges.
Tünetei nagyon típusosak és ennek birtokában lehetne elkerülni a további szövődményeket. Sokszor kérdezik tőlem, hogy társulhatnak-e egymással a fenti kórképek. A válaszom tehát egyértelmű: igen! Ezért az egyik tünet vagy betegség felismerése után az okok keresése mellett arra is gondolni kell, hogy más, társuló betegség van-e, esetleg lappangó formában. Tudom, hogy ez a mechanikussá, „ún. protokollokká” alakult orvoslásban gyakran „elsikkad”, pedig erre gondolni valóban nem pénzkérdés!
A pajzsmirigy kezelése előtt mindig legyen kérdés az, hogy:
• Van-e mellékvese betegsége, Addison kórja?
• Van-e más immuneredetű endokrin betegsége (pl. inzulinnal kezelt cukorbetegség, mellékpajzsmirigy gyulladás?)
• Van-e más autoimmun eredetű betegsége:
o Meddőség, menzesz zavarok?
o Csökkent libidó
o Gyomor-bélgyulladás, nyelvgyulladás?
o Hajhullás?
o Vészes vérszegénység („anaemia perniciosa”)?
o Ízületi gyulladás?
o Hüvelygyulladás?
o Vitiligo (bőrfestékhiány)?
o Van-e ismeretlen eredetű alacsony vérnyomás?
o Van-e fokozott hajlam fertőzésekre?
o Van-e idegrendszeri autoimmun betegsége („myastenia gravis, sclerosis multiplex”)?
o Van-e szívizomgyulladása?

Jó egészséget kívánok, tisztelettel:


Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-16 17:22:45
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Úr!

Autoimmun thyreoditist diagnosztizáltak nálam 5 éve. Az orvos azt javasolta, hogy a jód szerves és szervetlen formáját is kerüljem, de nagyon sok helyen olvasom, hogy az én esetemben csak a szervetlen jód fogyasztását kell kerülni. 14 hónapos babám még szopizik és hamarosan tervezzük a következőt, így nem merem az Ön javaslata nélkül bevezetni az étrendben a szerves jód (pl. Himalája só) fogyasztását.

Előre is köszönöm a segítségét!
Tisztelt Kérdrző!

Mindenek előtt tisztázni kellene, hogy a thyreoditise most is fennáll-e. A szervetlen jódot valóban nem javaslom, de a Himalája sót sem, mert az is szervetlen

Jó egészséget kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-16 17:10:29
Olvasói értékelés: 5/5
Tisztelt Professzor Úr,
köszönöm válaszát, sok dolgot megértettem abból, hogy mi zajlik bennem.
1.Azonban félek a syntroxinetől, amire átváltok, habár állitólag jobb, mint a letrox. Más szervekben tehetnek kárt ezek a szintetikus hormonok, főleg nagy dózisban, hosszú idejű szedésükkor.(sziv, gyomor,máj, vese...)
2.Megnyugtatna, ha Önnnel legalább egyszer találkozhatnék, hisy a legjobb a szakmában, hogy megtapintaná, megvizsgálná a pajzsmirigyem, és elmondaná, hogy gyógyulhat-e. A sejtjeink cserélődnek,ha változtatok étrendemen, életstilusomon, javulhat. A pajzsmirigy lebenyek kisebbek a megszokottnál, finoman inhomogének, vascularisatiójuk jelzetten fokozott. Az isthumus nincs kiszélesedve. Az állományon belül néhány kötőszövetes sövény is látható. Körülirt kóros képlet nem elkülönithető. (ezt irja az ultrhang analizis) A nyakon megnagyobbodott, pathológiás morphológiájú nyirokcsomó nem azonositható. A submandibularis nyálmirigyek és a parotisok felületes vizsgálható lebenyeiben körülirt kóros képlet nem található. 6 hónapja volt ez, igyekszem egy második ultrahang vizsgálatot kieszközölni. Az endokrinológus orvos megtapintotta 1 hónapja, azt mondta, alig lehet érezni, azért is nem küldött antitest vizsgálatra, mert úgyis gyulladt. Néhány napja megtapintotta egy másik orvos, azt mondta, szerinte növekszik, gyulladt. Néztem videókat, hogy kell vizsgálni, de nem tudom megállapitani.Az új ultrahang majd többet mutat, remélem nem zsugorodik tovább, és golyvám se nő.
3. Mennyire komoly az állapotom?Szörnyű hallani minden orvostól, hogy örökké kell szedni a gyógyszert, de úgy fogjam fel, mintha vitamint szednék, örülhetek, hogy ez a betegségem, nem valami olyan, ami korlátoz életminőségemben. Nem rövidül meg az életem sem. Hát én nagyon nem örülök, hogy beteg vagyok. Veszélyes betegség ez. Sok cikket, blogot olvastam, videokat néztem, emberek kigyógyulnak ebből. Többen könyvet is irtak saját kigyógyulásukról, orvosok is vannak köztük, aztán pl.egy gyógyszerésznő...persze azt nem tudni, ők milyen stádiumban voltak. Azért fontos tudnom, hogy súlyos eset-e az enyém.
Tehat 18.20 volt a THS, 3 hónap múlva 25 majd 50 mcg mellett, aztán emelték 75re, 3 hónappal később 8.7 volt.
Fél éve a húgysav magas volt, 477, a múlt havi labovizsgálat idejen normális volt.
triglicerid 2.3 volt, az újabbb 2.53, de a koleszterin forditva változott, 5.3ról felment 6ra.
LD koleszterin 3.66 majd 4.41, HDL koleszterin 0.93 majd 0.99
aterogen index 5.7 majd 6.6 kreatilin normal, majd 89 (csak azt irtam ide, ami eltert a normálistól, +-al volt jelölve)Az első vizsgálatkor a neutrophyl granulocyta 6.2 volt, másodszor nem nézték, csak részleges vizsgálatot csináltak.
Elnézést, csak el vagyok keseredve, miért romboltam az egészségem, és most keringek valami gépezetben arctalanul, ha magamon próbálok segiteni, kárt okozok,műhibák is érnek, ennek egyik fő oka a vontatottság, félelmetes körforgás, és az életem függ attól, hogy lépek, hogy megtalálom-e a legjobb megoldást, esélyt a gyógyulásra.
Köszönöm megértését és türelmét. tisztelettel: Katalin
Tisztelt Katalin!

Ne féljen, kehet segíteni! A személye találkozásnak nem látom akadályát. Jóllehet az előjegyzés későbbi időpontban szokott lenni, de gyakrabban előfordul, hogy egyik-másik kedves Betegünk nem tud valamilyen ok miatt bejönni, így soron kívüli vizitre lehet módja.
Ami a leírását és a leleteit illeti:A hormonrendszer valóban bonyolult szerkezet, az eltéréseit sem értékelhetjük pusztán feketén-fehéren. Bizonyos hormonok szintje például napszakonként is eltérő lehet, ezért tartom fontosnak, hogy ne csak a laboreredményekre hagyatkozzunk a diagnózis felállítása során. Fontos, hogy holisztikus szemléletben, vagyis nem csak a tüneteket, hanem az egész embert vizsgálva közelítsük meg a háttérben álló okok feltárását. A holisztikusnak nevezett orvoslás célja, hogy az embert egységnek tekintse. Nem a szervek, hanem a lélek és a test egységének. A pajzsmirigybetegségekről is kimutatott, hogy jelentős részük autoimmun eredetű. Tehát nem egyetlen szerv, hanem a szervezet betegsége. Vizsgálni és gyógyítani ezért az egész embert kell.
A vizsgálatra érkező páciensekkel első körben részletesen elbeszélgetek a panaszaikról, tünetekről. A kikérdezés során egyaránt körbejárjuk az örökletes betegségek témakörét épp úgy, mint a beteg életében bekövetkezett nagyobb változásokat, például stresszhelyzeteket, melyek szerepet játszhattak a panaszok megjelenésében. Amennyiben pajzsmirigybetegség gyanúja merül fel, ultrahangos vizsgálatot végzek, melyből feltérképezhetők a pajzsmirigy alaki elváltozásai:megnagyobbodása, vagy göbök jelenléte. Vérvizsgálattal ellenőrizzük a szükséges hormonszinteket, immunológiai teszteket végzünk, majd a vizsgálati eredmények és a beteg panaszainak függvényében döntök a további vizsgálatokról, vagy kezelés összeállításáról. A későbbi konzultációk során, a beteg tapasztalatait is figyelembe véve folytatjuk, vagy módosítjuk a terápiát.
Előjegyzést kolléganőmtől Székely Melindától kérhet:
e-mail: Bejelentkezni és időpontot egyeztetni az alábbi módokon lehetséges:
Telefonon: 06 (70) 431 9728 vagy (recepciónk minden hétköznap - 8.00-20.00 között érhető el)
E-mailen: szekelym@vipmail.hu ill. info@endokrinkozpont.hu
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:


Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-16 17:06:18
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor úr! Olyan kérdésem lenne ÖNhöz, hogy autoimmunk pajzsmirigy alulmüködés alakult ki nálam, most a tsh-mat szeretnénk beállítani 1-2 közé, ez mennyi időt vesz igénybe kb? ez a folyamat L-thiroxint szedek, emelett IR-em van valamint PCO-m , sajnos már volt 1vetélésem. A torkomba göbök vannak elenyésző méretüek, de folyamatos rosszullétek kisérnek. A közeljövöben számíthatok terhességre vagy sok időt vesz igénybe a gyógyszer mire beáll? számíthatok műtétre vagy szüksége lesz már kezelésre is a gyógyszeren kivül? nagyon köszönöm válaszát.
Tisztelt Kérdező!

Kérdéses az, hogy az autoimmun folyamat milyen mértékű és milyen egyénre szabott kezelést kap Utalok ezen a honlapon leírt cikkre.

Jó egészséget kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-15 12:45:56
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Úr!

4 éve hypothyreosist diagnosztizáltak nálam, azóta L-thyroxint szedek, jelenleg 75 ug-ot. 20 éves vagyok, 49 kg és hízást sosem tapasztaltam. Legutóbbi véreredményekben a következő értékek szerepelnek: (2016.02.26.)

TSH 4,24 mIU/L * 0,4 - 4,0
Szabad T4 12,97 pmol/L 7,75 - 15,21

Emellett vashiányos is vagyok, amit napi 2 Neo-Ferro-Folgammával kezelek, így végre sikerült a ref. tartományon belülre feltornáznom az értéket.
Vas 11,7 umol/L 10,7 -32,2
Transzferrin 2,2 g/L 1,7 - 3,4
Transzferrin telítettség, teljes vaskötő kapacitás és ferritin szint is a normál tartományban található.

A hypothyrosisból adódóan 3 havi rendszerességgel vannak adataim ezekről az értékekről az elmúlt 4-5 évre visszamenően. Egy előző alkalommal megcsillagozott 2,8 mmol/L - es éhomi plazmaglükóz szint kapcsán leellenőriztem az előző leleteimet, és azt vettem észre, hogy az értékek 10-ből 5-ször 3,9 mmol/L alatt vannak, a másik 5 pedig 3,9 és 4,5 között. (Bár csillagot csak 3,5 mmol alatt adnak, tanulmányaim alapján a hypoglikémia 3,9 alatt megállja a helyét.) Ezt tapasztalom is reggeli szapora szívverés, émelygés kapcsán, de felkelés után szinte rögtön reggelizem, hogy a rosszullétet kivédjem. Ha pedig nem reggelizem, gondolom a glikogén raktárak helyreállítják egy kis időre a vércukrom, míg nem jut a szervezetem glükózhoz, tehát ebből komolyabb gondom még nem származott, mégis gondolkodóba ejtettek az eredmények.

A kérdésem az lenne, hogy annak érdekében, hogy felderíthessük, ezt az éhomi vércukor értéket mi okozza, az alulműködés velejárója vagy esetleg valami más, ajánlja-e hogy bizonyos ideig monitorozzam az éhomi és a napközbeni/lefekvés előtti értékeket vércukorszint mérővel, vagy felesleges tortúra? Én szívesen alávetném magam ennek a kísérletnek, mert jó lenne utána járni, hogy bár megfelelőnek tűnnek a pajzsmirigy hormon értékeim, évek óta nem nagyon tapasztalok kilengéseket, az alulműködés tünetei mégis fennállnak: feledékenység, kimerültség, motiváció hiánya, aluszékonyság és megnövekedett alvásigény (8-9 óra), gyengeség, száraz és viszkető bőr + fejbőr (seborrhea), bradycardia (60), alacsony vérnyomás (90/60).
Tisztában vagyok vele, hogy ezek a vashiány velejárói is, de így egymást erősítve kéz a kézben nem könnyítik meg az életem. Javasol esetleg gyógyszer váltást, vagy a vivőanyagnak csekély a jelentősége ebben az esetben?
Ha vércukor napló vezetését javasolja, mikor és mennyi ideig végezzem el a méréseket? Reggeli előtt, majd reggeli után is? Illetve napközben is hasonlóan mint a diabéteszes betegek?

Válaszát előre is köszönöm, és kérem bocsássa meg a "konspirációmat", ha úgy véli ezek az értékek nem adnak okot az aggodalomra! :)
Tisztelettel: Bettina
Tisztelt Bettina!

Problémája nem egyedi, több kérdésben utalok előző válaszaimra.
• Sokan azt gondolják, hogy egyetlen laboratóriumi vizsgálatból, amolyan „varázs gömbből” megtudhatják betegek-e vagy szerencsére nem.
• Többször leírtam már, hogy a laboratóriumi értékek száraz adatok, amelyek értékelése csak a beteg panaszainak, és vizsgálati leleteinek birtokában lehetséges. Hasonló a helyzet a képalkotó vizsgálatokkal (ultrahangos és izotópos vizsgálatokkal is)
• A hormonok meghatározása során további nehézséget jelent, hogy a mérések immunológiai módszerekkel történnek, ezért sok esetben nem a biológiailag aktív anyagot mérik. Ráadásul a módszerek laboratóriumonként eltérők és ami még fontosabb az „határértékek” jelölésénél több dolgot nem vesznek figyelembe (életkor, napszak, gyógyszerek szedése stb.)
A vércukor kérdését illetően utalok arra, hogy valóba a vér cukor mellett az inzulin szinteket is mérni kellene terhelés előtt és után is.
Fontosnak látom a mellékvese működésének vizsgálatát is.

Célzott egyénre szabott kezelést javaslok, jó egészséget kívánok, tisztelettel:



Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-14 13:02:01
Olvasói értékelés: 5/5
Kedves Dr. Balázs Csaba Professzor Úr!
Szeretném kikérni a tanácsát. Már 7 éve pajzsmirigy alulműködésem van és 50 mikrogramm Euthyroxot szedek, 28 éves vagyok. Most szeretnék elkezdeni fogamzásgátlót szedni, de azt olvastam, idézem: "A Case Western Reserve University kutatóinak megfigyelése alapján a fogamzásgátlót szedő hölgyek több mint 30 százalékánál jelentkeznek pajzsmirigy rendellenességre utaló tünetek. A tabletták hatására ilyen esetben idegesség, memóriazavarok, fáradtság, hízás tapasztalható. A készítmények ösztrogén tartalma ugyanis befolyásolja a máj működését, olyan fehérje előállítására ösztönzi, amely megakadályozza, lassítja a pajzsmirigyhormonok szövetekbe történő felszívódását. Ha a panaszok a tabletta szedését követő első három hónapon belül jelentkeznek, mindenképp érdemes alaposabb kivizsgálás során utána járnunk, mi áll a tünetek hátterében. Ilyen esetekben a fogamzásgátló tapaszok jelenthetnek megoldást, melyek a máj érintése nélkül, közvetlenül a véráramba jutnak, ezáltal sokkal kevésbé valószínű, hogy pajzsmirigy problémákat okoznak."
Pontosan az lenne a kérdésem, hogy a tapaszon kívül, milyen fogamzásgátlókat tudna ajánlani, ami a legkevésbé van negatív hatással a májra és a pajzsmirigyre? Már ha van ilyen.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv.: Andrea
Tisztelt Andrea!

Az olvasmánya helyes adatokat közvetített. Valóban a tapaszok által kiváltott mellékhatások ritkábbak. De..... a hormonális fogamzásgátlást általában nem szoktam támogatni legfeljebb kivételes esetekben és csak rövid ideig ( max. 1- 2 év)
Miért?
A hormonális fogamzásgátlók több mellékhatást idézhetnek elő, erre az alábbiak közül néhány példát hozok fel.
Gyakori (100 nő közül 1 – 10 nőt érint):
• a nemi vágy csökkenése; depresszió/nyomott hangulat; hangulatváltozás,
• fejfájás vagy migrén,
• hányinger,
• erős menstruációs vérzés; emlőfájdalom; kismedencei fájdalom,
• testsúlynövekedés.
Nem gyakori (1000 nő közül 1 – 10 nőt érint):
• étvágynövekedés; folyadék-felhalmozódás (vizenyő),
• hőhullám,
• haspuffadás,
• fokozott verejtékezés; hajhullás; viszketés; száraz bőr; zsíros bőr,
• a végtagok elnehezülése,
• szabályos, de gyenge havivérzés; emlőnövekedés; csomó az emlőben; tejtermelés, a terhesség hiányában is; premenstruációs szindróma; fájdalmas közösülés; a hüvely vagy a külső nemi szervek szárazsága; méhgörcs,
• ingerlékenység,
• a májenzimek szintjének emelkedése.
Ami a pajzsmirigyet illeti:
A tabletták szedését minden esetben személyre szabottan határozzuk meg, az alapbetegség függvényében:
1. Amennyiben a mirigy működése normális, élettani, de már autoimmun gyulladás fennáll (antitestek mutatható ki), akkor a beteg szedheti a fogamzásgátló tablettát. Ilyenkor esetekben alacsony hormontartalmú tabletta javasolt és legalább évente ellenőrizni célszerű a hormonszinteket.
2. Ha a pajzsmirigy működése fokozott, azaz hipertireózis áll fenn, akkor a szervezet anyagcseréje felgyorsult és ennek következtében a fogamzásgátló tabletta hormontartalma gyorsan csökkenhet, ezért hatástalanná válhat. Ilyen esetekben biztosabb megoldást – mechanikus fogamzásgátlás, például óvszerrel - tanácsos választani.
3. Amennyiben a pajzsmirigy működése csökkent, akkor ugyan szedhető a fogamzásgátló, de a pajzsmirigyhormon (tiroxin) dózisának változtatása, emelése válhat szükségessé. Az egyik vezető orvosi lapban (New England J. Med.-ben ) közölt adatok azt mutatták, hogy a megfelelő pajzsmirigyműködés helyreállításához nagyobb mennyiségű tiroxinra volt szükség azokban a nőkben, akik fogamzásgátló tablettát szedtek. Ilyen esetekben a pajzsmirigy működésének 6 hónaponkénti ellenőrzése szükséges.
4. Rosszindulatú, vagy súlyos pajzsmirigy betegségben a fogamzásgátlás nem javasolt és más megoldást kell választani.

Végezetül alapvető, hogy a családtervezéskor a fogamzásgátló tabletta elhagyása után sor kerüljön a pajzsmirigy hormonjainak és az autoimmun gyulladásért felelős antitesteknek a meghatározására is.
Jó egészséget kívánok, ÜDV

Prof. Dr. Balázs Csaba
2016-03-14 12:50:17
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
A szerkesztő ajánlja