Tisztelt Doktornő!
Az egyik kisfiam februárban lesz öt éves. Két héttel ezelőtt életében előszőr elkapott egy hányós vírust. Egyik este, s másnap reggel hányt, utána azonnal jobban lett, azóta sincs semmi baja. Nagy hatással volt rá azonban ez a két hányás, sokat beszélt róla, azt mondja, hogy azt hitte, meg fog halni. Tegnapelőtt este hirtelen a wc-hez rohant, s fél óráig nem engedte el, hogy most hányni fog. Rávettem, hogy menjünk az ágyba, csak lavórral volt hajlandó. Másfél óráig görnyedt és sírt, reszketett a lavór felett, mire rávettem, hogy hajtsa le a fejét az ágyra, mellé tettem a lavórt, hogy oda tudjon hajolni, így tudott csak elaludni. Hajnal 4-kor (máskor is ébredni szokott kb. ilyenkor) sír, remeg az ágyban a lavór felett, hogy most aztán biztos jönni fog. Lassan megnyugtattam, elaludt. Reggel jókedvűen ébredt, majd fél óra múlva előlről kezdtük, órákig kínlódott. Aztán nagyot sétáltunk, kb. 8 km-t, ezalatt erről is beszélgettünk, vagy eltereltem a figyelmét, kutya baja nem volt, majd a mamához érve, fényes nappal! megint folytatta. A következő éjjel is ugyanúgy telt. Étvágya van, láza nincs, hasmenése nincs, arca pirospozsgás. Óvodába az előző betegség és az őszi szünet miatt két hete nem jár, velem van itthon, azt eszi, amit a család többi tagja, és senki más nem beteg. Egyszóval, nekem úgy tűnik, hogy annyira fél a hányástól a múltkori eset miatt, hogy egész egyszerűen felizgatja magát, és valóban hányingerrel küzd. Ez lehetséges egy ekkora gyereknél? Kicsit korai ez pánikrohamhoz, nem? Mit tegyek? Mert azt tudom, hogy minél inkább hagyom belemerülni, annál nehezebb lesz ezt kikezelni. Valami enyhe nyugtatót lehet adnom neki? Rengeteget beszélek vele, elmagyaráztam, hogy aki beteg, az nem tud ekkorát sétálni, az sápadt, levert, nem tud enni, fel sem tud szinte állni, ezt meg is érti, de képtelen leküzdeni. A családunkban van sajnos kényszerbeteg is, pánikbeteg is, ez lehet, hogy hajlam? Meg vagyok ijedve. Mennyi idő múlva forduljak orvoshoz? És milyen orvoshoz? Rögtön pszichológushoz? Vagy van olyan hogy a háttérben tényleg valami szervi ok áll, én meg rögtön idegi okokra gondolok? Mit mondjak még egy ekkora kisfiúnak? Nagy szeretetben nevelkedik nagy családban, eddig semmi ilyesmi nem fordult elő, odafigyelek rá, szeretjük őt, nincs oka külön felhívnia magára ilyesmivel a figyelmet, és ő ezt tényleg úgy éli meg, hogy rosszul van. Kérem a szíves segítségét, hogy mihamarabb elejét vehessem ennek a hosszú távra is kihatható problémának.
Üdvözlettel: Egy aggódó anyuka