Kedves Andrea!
Egy 3 éves és egy 15 hónapos kisfiú anyukája vagyok. Nagyobbik fiam, Beni szept.14-én kezdte az óvodát, amit már nagyon várt. Egyelőre ezzel kapcsolatban nem is kérdeznék, hisz 3 nap telt el, következtetéseket nehéz levonni, nem is célszerű gondolom. A problémánk viszont olyan, ami az ovira is kihat(hat). Két fő összetevője van, de összefüggnek. Az egyik, hogy extrém bedurvult a dackorszak, ami nagy valószínűséggel összefügg a kistestvérével is. Gondolkodás nélkül mindenre nemet mond, állandó kötőszóvá vált a de, és csak az akarom szót használja a szeretném helyett Komoly hiszti, kiabálás követ bármit, ami nem úgy történik, ahogy ő gondolja, de maga sem tudja időnként mit is akar. Eddig főleg velünk csinálta, de kb 2 hete már a nagyszülőknél is előfordult többször, és ma az óvónéni is mondta. Ráadásul elmondása szerint dühkitöréseikor csapkodott és rugdosott is. Eddig ez nem volt, bár a kisebb hisztik idején eddig is kézverdeséssel (mint egy kismadár) vezette le a feszültséget, de ránk nem csapott. Eddig könnyű volt leszerelni a hisztit, de ez már kifog rajtunk. A testvérét szereti, időnként elvannak szépen, de többségében sajnos irigy vele, zavarja őt mindenben ezért kiabál és időnként ellöki. A kicsit nem kell félteni, ingerli is és nem is hagyta magát ,odacsapott neki többször is, de ő még pici, játéknak hiszi ezt is. Ezt Beni átvette tőle és azóta ő is rácsap a kicsire. Persze nem hagyjuk egyikőjüknek sem szó nélkül. Félek, hogy agresszív lesz a többi gyerekkel és emiatt sem a gyerekek, sem az óvónők, sem a szülők nem fognak kedvelni minket. Pedig a fiamat mindenki imádta eddig, csodájára jártak,hogy milyen okos, beszédes (14 hósan kezdett beszélni),társaságkedvelő, kedveskedő, bújós tünemény. És valóban ilyen is. De nagyon összetett személyiség, mert egyben érzékeny lelkű és szorongó típus is, szeret a fantáziavilágában lenni egyedül. A másik probléma ezzel összefügghet, mert kb.egyidőben jelentkeztek, ez pedig az elalvás. Nem az alvás, csak az elalvás. Egyik napról a másikra tiltakozni kezdett a délutáni alvás ellen. Nagyon fáradt, igényelné is, de amint elérkezik, kézzel lábbal tiltakozik a lefekvés ellen. Ha nehezen sikerül elérni, hogy lefeküdjön, akkor is nagyon nehezen alszik el (45perc-2óra). Korábban, így egész nyáron is magától mondta hogy álmos, menjünk aludni. Az elalvás kiskora óta hullámzó volt: ringatás, ébren letéve egyedül, ott ülve mellette pár perc alatt, közöttünk elpihenve majd még ébren az ágyába téve percek alatt, apa vagy anya mellett a nagy ágyon a szobájában, majd úgy az ágyába téve, majd a nyár közepéig egyedül pár perc alatt, aztán egyre lassabban, utána valamelyikük ott maradt vele így 10-15 perc alatt. Ez lett most túl hosszú, most minimum 3/4 óra este is, pedig fáradt. Az altatása azért ilyen, mert igyekeztünk az igényeihez alkalmazkodni, főleg miután megszületett a testvére. Nem akartunk merev altatási szokásokat a változó helyzetek mellett( minden más esti rituálé kb. fix csecsemőkora óta). Nem volt teher, most sem az, hogy esetleg vele kell maradni, hisz este fog csak itthon aludni ezentúl. A baj inkább az, hogy tiltakozik az alvás ellen, nem akar lefeküdni, és persze ez volt ma az oviban is (végül 2kor elaludt). Mi lehet az oka? Ez is dac csupán? Ebben is irányítani szeretne? A nagyfiú-kisfiú vagyok belső harca része, hogy nemet mondjon az alvásra is? Az alvás minősége nem változott, ha elaludt, szépen alszik, nem sír fel, nem kiabál álmában, nem látszik rajta, hogy rosszul aludna, rosszat álmodna, nem is mond ilyet, ha kérdezem, hogy miért nem szeretne aludni. A történethez pár dolog még hozzátartozik: nehezen lett szobatiszta, aug.végén volt két balesetmentes hetünk, majd a fentiek problémákkal együtt jöttek a bepisilések is. Most jó a helyzet, de még időnként bepisil (ma pont volt baleset saz oviban), éjszakára pelusa van. Éppen emiatt a cumit nem mertük elvenni tőle korábban, csak amikor már két hete nem volt baleset. (Nem akartuk, hogy az ovihoz kösse, hogy nincs cumi, bár utólag lehet jobb lett volna). Egy hétig nem viselte meg, utána kezdődött az elalvás mizéria, de nem tudom van-e közé hozzá vagy véletlen. Sajnos én idegileg, szellemileg nagyon kimerültem a 3 év alatt, és sokszor már türelmetlen voltam/vagyok, sokat kiabáltam az elmúlt pár hónapban, ami persze bántott utána, megfogadtam,nem teszem, de nehéz a változás (most pozitív nevelési tréningre jelentkeztem elkeseredésemben). Várjunk türelemmel, míg lecseng ez a sok minden, hisz szegény Beninek most minden tényleg kicsit besűrűsödött, vagy már most segítséget kellene kérni? Férjem szerint túlreagálok mindent, és nagyobb ügyet csinálok belőle, mint amilyen. Szerinte ez élettani, nem kell változtatnunk a nevelésben (úgy vélem bár alapvetően jól, óriási szeretetben, kötődésben neveltünk, mert tisztelettudó kedves volt eddig, de tény hogy a mi mintáik is a tekintélyelvű nevelésből jönnek - kiabálás, büntetés, ha nagyon olyan volt, volt már kézre, fenékre legyintés is, és ezek nem jók, most pedig még károsan is hathatnak a gyermekünkre). Ön mit gondol? Elnézést, hogy túl hosszú lett.