SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Elkerülhető lett volna a tragédia: "Órákkal a szülésznők előtt tudtam, hogy meghalt a kisbabám"

Családinet [cikkei] - 2021-10-06
A nő, aki elveszítette születendő gyermekét, arra bátorítja a szülőket, hogy kérjenek határozottan segítséget, ha aggodalmaik vannak.

A 23 éves Aimée Whelan „nem megfelelő ellátásban részesült”, ami születendő kisbabája halálához vezetett 2021 januárjában.

Aimée-t és élettársát, Simone Rizzarit lesújtotta kisfiuk, Alfie elvesztése. „Ha betartották volna a szabályokat, ez a szörnyű megpróbáltatás elkerülhető lett volna” – mondta Aimée„Nehéz szavakba önteni, mennyire felnyitotta a szemünket ez az eset a szülészet terén fennálló problémák terén, amivel kapcsolatban korábban teljesen tudatlanok voltunk.”
 

„Sosem fordult meg a fejünkben, hogy ilyen alapvető hanyagság megtörténhet. Szeretnénk, ha más szülők tudatában lennének ennek, hogy jobban megkérdőjelezhessék a dolgokat, tudják, hogy ezek a kockázatok léteznek, és remélhetőleg senki másnak nem kell úgy szenvednie, mint nekünk” – tette hozzá.

Aimée terhessége esetében alacsony volt a kockázati tényező, ezért nem kórházban, hanem egy szülészeti központban kellett volna szülnie. De mivel alacsony volt a testtömegindexe – amit a szülésznők helyesen rögzítettek is – és így nagyobb volt a vetélés veszélye, kórházi ápolásra lett volna szüksége.

Amikor Aimée vajúdni kezdett, háromszor is felhívta a központot, és elmondta, hogy nem biztos benne, hogy a baba mozog. A szülésznők nem mondták neki, hogy menjen be a központba, és amikor mégis megtette, azt mondták, hogy a szülés még nem halad elég gyorsan előre, ezért hazaküldték, és azt tanácsolták, vegyen be egy paracetamolt és pihenjen egy keveset.

A nő elmondása szerint otthonról többször is telefonált a központba, hogy segítséget kérjen, de a legtöbb hívásra nem is válaszoltak. A 17. hívás után végre kapcsolták a szülészeti osztályt, és Aimée elmondta, hogy a párja nem hallotta Alfie szívverését, amikor a hasára tette a fejét.

A pár félelmei sajnos beigazolódtak, és később a Bolton Kórházban is megerősítették azokat.

Aimée azt mondta: „Hibák sorozatát követték el a terhesség alatt, de különösen a szülés alatt.”

A párt képviselő JMW ügyvédi iroda szerint az NHS (National Health Service) később vállalta a felelősséget, és erről egy levélben biztosította a szülőket: „Elismerjük, hogy ha az ügyfelet a megfelelő ellátásban részesítik, Alfie élve születhetett volna” – írták. „Őszintén szeretnénk elnézést kérni a színvonalon aluli ellátásért, amiben Miss Whelan részesült.”

A Bolton NHS Foundation Trust szóvivője elmondta: „Szeretnénk az együttérzésünkről biztosítani a családot ezekben a nehéz időkben. Egy olyan súlyos esetet követően, mint egy kisbaba elvesztése, felülvizsgáljuk az esethez kapcsolódó irányelveket és eljárásokat. Továbbra is folyamatos támogatást nyújtunk a családnak a szörnyű veszteség után.”

Forrás: Filantropikum.com
Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja