„Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet.” - ez a Biblia részlet ugrott be elsőként az On the spot, 9 hónap alatt a föld körül című lenyűgöző dokumentumfilm-sorozatot nézve. A világ különböző tájain forgatott, sokszor teljesen eltérő szüléstörténetekben az egyetlen közös pont, amelyen minden egyes asszony osztozik a kegyetlen kín, mellyel világra hozza a gyermekét.

Bár igazán találó a bibliai részlet, valójában evolúciós átok a gyötrelmes, nehéz szülés, amiben az emberi fajnak része van. Azzal, hogy őseink felegyenesedtek, nyertünk ugyan két kezet, amely igen hasznos a mindennapokban, de egyben a medencecsontunk is átrendeződött, ami igencsak megnehezíti a várandósságot és a szülést.

A sokak számára már-már elviselhetetlen fájdalmat leszámítva, mely minden anya sorsa, hatalmas különbségek vannak a világ különböző tájain lezajló szülések között. Végignézve egy háborítatlan, természetes szülést a világ egyik leghíresebb bábájával azon tűnődtem, hol siklott ennyire félre a civilizált társadalmak szülési protokollja.

A nyugati kultúrában viszonylag sok a férfi szülész-nőgyógyász. Azokban a társadalmakban, népcsoportokban viszont, ahol még őrzik az ősi hagyományokat, kizárólag asszonyok segédkeznek a szülésnél. Olyanok, akiknek már az dédanyjuk is bába volt és a tudás anyáról lányára szállt az évek során. Olyan asszonyok, akik maguk is többgyermekes édesanyák, így pontosan tudják, hogyan tudnak a leghatékonyabban segíteni a vajúdó, szülő nőknek.

A legszembetűnőbb különbség a természetes és a kórházi szülések között a vajúdási-szülési pozitúra. Egy afrikai vagy mexikói asszony sétálva, ringatózva vajúdik, miközben a bába a hasát és a derekát gyakorlott mozdulatokkal masszírozza. Érdekes volt látni, ahogy egy kendővel rázogatják a várandós nő pocakját, ezzel serkentve a magzatot arra, hogy egyre lejjebb ereszkedjen a szülőcsatornában. Egy hagyományos úton szülő nő szinte biztos, hogy állva, guggolva, esetleg négykézláb hozza világra a gyermekét. Logikus, hiszen így segít leginkább a gravitáció.

Ezzel szemben a civilizált világban, kórházi körülmények között mi történik? Szerencsétlen nőket lefektetik, a legtöbb esetben a karjukba infúziót kötnek, a lábukat kengyelbe kényszerítik és ilyen természetellenes pózban, szinte kifeszítve kell megszülniük a gyermeküket.

A már említett világhíres bába arról beszélt, milyen káros hatásai vannak a civilizációnak a nők várandósságára és szülésére. Az, hogy a kismamákat folyamatos vizsgálatoknak vetik alá, és gyakorlatilag 9 hónapon át azzal riogatják őket, hogy milyen betegségek és problémák állhatnak fent velük és a babával kapcsolatban, beleég a tudatukba és nagyban megnehezíti a szülést. A hatalmas tapasztalattal rendelkező asszony azt mesélte, sokkal könnyebben szülnek azok a nők, akik nem tudnak olyan sok információt a szüléssel kapcsolatban. Ugyanis sokkal könnyebben tudnak kapcsolatba lépni az ősi, ösztönös belső tudásukkal, ami nagyban megkönnyíti a szülést.

Anyukám azt mondta, hogy sajnálja a mai kismamákat, amiért ilyen hatalmas információáradattal kell szembenézniük a várandósságuk ideje alatt. A nővéremmel és velem együtt ő is végigizgulta a rengeteg vizsgálatot, amikor babát vártunk. Elmesélte, hogy az ő idejében még boldog tudatlanságban csinálták végig a 9 hónapot a kismamák. Fel sem merült bennünk, hogy a babájuknak vagy nekik bármi bajuk lehetne.

A rengeteg ilyen-olyan csodavizsgálat ellenére a mai napig születnek beteg babák. Több olyan esetről is tudok, ahol az anyukával közölték, hogy Down-kórós lesz a gyereke, szakíttassa meg a terhességét. Ők azonban vállalták a beteg gyereket, aki végül teljesen egészségesen látta meg a napvilágot. Ennek az ellenkezője történt meg egy ismerős anyukával. Neki minden eredménye tökéletes volt, mégis Down szindrómás gyermeke született. Felvetődik hát a kérdés: mennyiben segíti és mennyiben hátráltatja a várandósságot a temérdek előírt vizsgálat?

Korábban úgy tartották, hogy az ember nem emlékszik vissza a három évnél fiatalabb éveire. Újabb kutatások azonban bebizonyították, hogy a születésünk körülményei igen mély nyomokat hagynak a lelkünkön, sőt már az anyaméhben eltöltött idő is kihatással van a későbbi személyiségünkre.

Mi, civilizált emberek többségében neurotikus, depresszióra hajlamos, a boldogságra már-már képtelen egyedek vagyunk. Nem tudunk örülni a temérdek jónak és szépnek, ami körülvesz bennünket. Bizonyára igen összetett a kórkép, de egy-egy szinte már traumatikus kórházi szülést látva újra és újra felmerül bennem a kérdés: mennyiben okolható a lelki bajainkért az, hogy ilyen mértékben elvesztettük a kapcsolatot az ősi, emberi mivoltunkkal? Vajon boldogabb lenne a társadalmunk, ha a világrajövetel nem egy mesterséges, művi beavatkozás lenne, hanem egy csodaszép és egyben fájdalmas rítus? Kiegyensúlyozottabbak lennénk, ha a várandósságot nem betegségként kezelnénk, hanem egy természetes állapotként?
Emlékszem, a várandósságom idején ahányszor felkerestem az orvosomat, minden egyes alkalommal így kezdte: „Na, panaszkodjon!” Mintha valami szörnyű kórsággal küzdenék. A ma használatos terhesség szóból is csak úgy árad a negatív energia. Mennyivel szebb volt, ahogy elődeink nevezték a babavárás időszakát. Ők még úgy emlegették: áldott állapot.

Már minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy a tudatalattink mindent elraktároz, ami a fogantatásunk után történik velünk. Leendő kismamák! Kívánom, hogy ne terhesek legyetek, hanem áldott állapotba kerüljetek! És a várandósságot ne betegségként éljétek meg, hanem - a sok-sok nehézség ellenére - mint az életetek legszebb, legmisztikusabb időszakát. 

Forrás: Lányomnak az életről 
Kép: Parentingupstream / Pixabay

betöltés...