SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tényleg megérzi a magzat az anyaméhben, hogy milyen a szülei kapcsolata?

Juhászné Ráthgéber Réka [cikkei] - 2022-01-21
Sok anyuka figyeli meg azt, hogy a babája bizonyos dallamokra, hangokra aktívabban mozog a pocakjában, és vannak olyan időszakok is, amikor teljesen elcsendesedik és megnyugszik. Számtalan kutatás foglalkozott már azzal, hogy az anya és a gyermeke már a magzati korban örökre szóló kapcsolatot alakít ki, ám az sokáig nem volt tisztázott, hogy tulajdonképpen milyen hatások befolyásolhatják a későbbi életét.
Tényleg megérzi a magzat az anyaméhben, hogy milyen a szülei kapcsolata?

Megérzi a negatív hatásokat is

Még 2011-ben publikáltak egy tanulmányt a Psychological Science nevű magazinban, ahol arra mutattak rá a kutatók, hogy a magzat nem csak a pozitív, hanem a negatív hatásokat is érzékelte az anyaméhben, és ez komoly kihatással volt az életére. Azt is figyelembe vették, hogy a babák életében bekövetkezett-e környezetváltozás a születési idejük előtt és után.

Olvasd el ezt is: Magáénak éli meg anyukája szomorúságát: ezt érzi a magzat az anyaméhben, amikor édesanyja sír


A magzat fejlődését is befolyásolhatja, ha depressziós a kismama

A kutatás kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik egészséges szülői háttér mellett cseperedtek, a későbbi életük során is pozitívabbak maradtak, fejlődésük megfelelő ütemben zajlott. Viszont akiknek az anyukája depresszióval küzdött a szülés előtt, megfigyelhető volt, hogy a babája fejlődése sokkal lassabb volt, mint a társaiknál, később tanultak meg beszélni és járni.

Az viszont a kutatók számára is érdekes volt, hogy azoknál az újszülötteknél nem mutattak ki fejlődési lemaradást, akiknek csak a szülés után lett depressziós az anyukájuk.

A szakértők szerint nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az anyák lelkének kezelésére még a terhesség ideje alatt, hiszen nem csak számukra okoz neurológiai problémákat ez a betegség, hanem a gyermekük számára is.

A tanulmány teljes egészében az alábbi oldalon olvasható.
 

Szülés után is fontos az intenzív kapcsolat

A baba megérzi azt, hogy az anyának milyen napja van. Érzi, ha boldog vagy, érzi, ha nyugodt vagy, de természetesen azt is megérzi, ha stresszes vagy, így hatással van rá a pároddal való kapcsolatod is.

A terhesség alatti szorongás olyan hormonokat aktivál, amik a baba agyi fejlődését befolyásolhatják, tehát nemcsak a testi, de a lelki egészség is fontos a terhesség ideje alatt, és utána is. A születéstől fogva pedig az válik nagyon fontossá, hogy aktívan foglalkozz a gyermekeddel, hiszen ez nagyban befolyásolja azt, hogy milyen lesz a gondolkodásmódja, valamint az érzelmi kötelékek kialakulásában is segít.

Jobb kapcsolatot ápolnak azok az apukák is gyermekeikkel, akik kiskoruk óta minőségi időt töltöttek velük együtt. Sok szülő nem tudja, hogyan viszonyuljon újszülött gyermekéhez, nem tudja, hogyan segítsen az anyának a gyermekágyi időszak alatt, de egy-egy közös séta, apró játék, vagy pár perc ringatás is meghatározhatja a későbbi kapcsolatot.


Mit tudunk tenni, ha érezzük, hogy baj van?

Sajnos a terhességi depresszió Magyarországon sem egy ismeretlen betegség, számtalan olyan szervezet működik hazánkban, akik segíthetnek a gyorsabb gyógyulásban, és az anyához közelálló orvosokban, védőnőkben és más szakemberekben is megbízhat szülő.

Az országos Lelkisegély szolgálat online és telefonon (116-123) is elérhető. Előbbin este 7 és reggel 7 között tudunk valakivel beszélgetni, míg utóbbin éjjel-nappal, mobilról, teljesen ingyenesen hívható.

Van egy Kék vonal is (116-111), amely abban tér el a Lelkisegély szolgálat számától, hogy ez csak vezetékes telefonról elérhető, de ugyanúgy ingyenesen tárcsázható éjjel-nappal.

Ha úgy érzed, hogy a szükséged van lelki támogatásra, a fenti számok bármelyikén segítséget kaphatsz képzett szakemberektől.

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

A férfi munka után fáradt, hagyni kell őt enni és pihenni. Akkoriban mindenki így tartotta. Ami pedig a házaséletünket illeti: akkoriban senki sem beszélt arról, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket. Igazából én úgy voltam vele, hogy amikor a férjem kívánta, akkor hagytam magam.
A szerkesztő ajánlja