Talán minden nőben, aki anyai örömök elé nézett élete során, felmerült a kérdés, hogy, mit is érezhet a baba, amikor édesanyja erős érzelmekkel, azaz a sírással küzd? Napjainkban a tudósok megtalálták a választ a kérdésre, és arra a következtetésre jutottak, hogy az anya érzelmei nem csak a magzati fejlődést befolyásolják a terhesség alatt, hanem a gyerek további életére is jelentős hatással lesznek.
Ez így van még akkor is, ha sokan azt gondolják, hogy a magzat nem érez semmit a méhen belül. A kaliforniai Irvine Egyetemen az egyik tanulmány meglepő eredményeket hozott. Megállapították, hogy a csecsemőkhöz az anya érzelmi állapota által generált vegyi anyagok jutnak el, mellyel azok képesek ráhangolódni az anya pillanatnyi érzelmi ingadozásaira.
Megállapítást nyert az a tény is, miszerint, olyan külső tényezők, mint a kábítószerek, az alkohol vagy mérgező anyagok, valamint az anya érzelmei mind-mind a magzati lét formálói, és ez a “hatás” egy életen át tarthat. A tanulmányok kimutatták azt is, hogy ha a terhesség alatt vagy azt követően az anya depressziós állapotba kerül, a baba magáénak éli meg ezt a szomorúságot.
De a legfontosabb dolog, amelyre a szóban forgó tanulmány rámutat, hogy az anya változó érzelmi ingadozása is negatív hatással van a magzatra - épp ezért különösen fontos lenne az anya kiegyensúlyozott érzelmi állapota a várandósság során.
A Kalifornia-i Irvine Egyetem kutatói több olyan anyát figyeltek meg a vizsgálat során, akik depresszióban szenvedtek a terhesség előtt és után, és ezen anyák csecsemőit is figyelemmel kísérték. Az emberi magzatok aktív résztvevői saját fejlődésüknek, és már az anyaméhben információkat gyűjtenek születésük utáni életükre. A legmeglepőbb dolog az, hogy a csecsemők képesek érezni édesanyjuk pszichológiai állapotát.
Egy kiegyensúlyozott érzelmi állapottal rendelkező anya, minden valószínűséggel, egy egészséges babát hoz a világra. Egy prenatális pszichológus csoport szerint, a magzatok az anya érzéseinek átélése mellett képesek észlelni gondolataikat is, amelyek szintén befolyásolják a fejlődésüket.
A terhesség hatodik hónapjától kezdve az anyák és csecsemőjük kapcsolata egyre szorosabbá válik, mivel az anya által termelt hormonok átjutnak a placentán a magzatukhoz. Éppen ezért nagyon fontos lenne, hogy a nők kiegyensúlyozott érzelmi állapotot éljenek meg terhességük alatt, és szülés után felhőtlenül szerethessék gyereküket.
Forrás: Filantropikum
Kép: Free-Photos / Pixabay
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)