SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Először figyelték meg kutatók, miként károsítja a magzat agyát a zikavírus

Családinet [cikkei] - 2016-09-14
Először figyelték meg és dokumentálták kutatók, hogy miként károsítja a magzat agyát a zikavírus egy olyan emsemakákó-magzatban, amelynek anyját zikavírussal fertőzték meg. Az emlősállaton végzett kísérlet a fertőzés elleni gyógymódok kutatásában nyújt segítséget.

"Eredményeink minden kétséget kizártak, hogy a zikavírus hihetetlenül veszélyes a fejlődő magzatra és részletesen megmutatták, miként fejlődik ki az agykárosodás" - idézte Kristina Adams Waldorfot, a Nature Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzőjét, a Washington Egyetem kutatóját a Medical Xpress tudományos hírportál.

A tanulmány közelebb visz minket ahhoz, hogy megállapítsuk, egy oltóanyag vagy egy gyógyszer képes-e megelőzni a magzati agy sérülését, és biztonságos-e várandósság idején alkalmazni azt - tette hozzá.

Ez az egyetlen közvetlen bizonyíték, amely azt mutatja, hogy a zikavírus a terhesség harmadik trimeszterében képes áthatolni a placentán és hatni a magzati agyra, bezárva az agyfejlődés bizonyos aspektusait - magyarázta Michael Gale professzor, a tanulmány társszerzője.

A szakemberek megdöbbentek, amikor meglátták az első MRI-felvételeket a magzati agyról 10 nappal az után, hogy az anyát megfertőzték a zikavírussal. "Nem számítottunk arra, hogy a magzati agy ilyen nagy területen ilyen gyorsan károsodik. Eredményeink azt jelzik, hogy az agykárosodás megelőzésének gyógymódja vagy egy vakcina vagy egy betegséget megelőző orvosság kell, legyen, amelyet a szúnyogcsípés idején kell alkalmazni a vírus semlegesítésére" - mondta Lakshmi Rajagopal, a tanulmány másik társszerzője.

Mire a várandós nőknél megjelennek a zikaláz tünetei, a fertőzés a magzati agyra már hatással lehet, károsíthatja azt - tette hozzá.

Az egyiptomi csipőszúnyogok terjesztette zikaláz legtöbbször veszélytelen, azonban ha várandós nőt fertőz meg, akkor a magzat rendellenesen kis fejjel, mikrokefáliával jöhet világra, ami további súlyos fejlődési rendellenességeket okozhat. 

2015 óta mintegy 70 országból és területről jelentettek zikalázat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint. Szakemberek becslése szerint a jelenlegi zikajárvány akár 93 millió embert fertőzhet meg Latin-Amerikában és a Karib-térségben.

Forrás: MTI
Fotó: ddpavumba/FreeDigitalPhotos.net

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja