SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Családi vállalkozás bemutatkozója - Értsünk szót

Skita Erika-Turáni Szabolcs [cikkei] - 2016-08-04
Az "Értsünk szót" célja hogy a szülők magabiztosabbá váljanak, legyenek jól bevált, használható eszközeik, megoldásaik a nehéz helyzetekre (pl. dackorszak, kamaszkor, szabályok, fegyelmezés...) mindezt az érzelmi intelligenciára és annak két igen fontos pillérére, az empátiára és az együttműködésre építve. Közel 1000 szülő és 700 pedagógus vett már részt a képzéseik, előadásaik, workshopjaik valamelyikén az elmúlt 6 évben. Akikből az Értsünk szót áll: dr. Skita Erika és Turáni Szabolcs, két gyermek szülei.

Fontosnak tartjuk, hogy megmutassuk, nincsenek vesztes helyzetek, nem szükségszerű, hogy a dackorszak, a mindent jobban tudó oviskor vagy a kamaszkor idején csak a túlélésre játsszunk. Vannak módszerek és lehetőségek, amelyek azért nem ismertek előttünk, mert abból a nézőpontból, ahonnan eredetileg nézzük, nem látszanak. Célunk, hogy a szülők elégedettebbek lehessenek magukkal a szülői szerepükben, a gyerekek pedig már most megtanulhassák az érzelmi intelligencia készségek használatát, hogy most és felnőttként is használhassák őket. Ehhez elengedhetetlen, hogy tisztában legyenek a kommunikáció szabályaival és hatásával, az együttműködés és a bizalmi légkör alapjaival, a fegyelmezéshez szükséges és alkalmas keretek kialakításának feltételeivel, és a belső motiváció használatával. A többiről még nem is szólva…

Az érzelmi intelligencia nem egy egzakt dolog, ha készségként tekintünk rá, minden ízében átszövi a kapcsolatainkat.

Önmagunkkal – meg tudom-e fogalmazni, amit érzek, gondolok egy helyzetben-,
a társunkkal – el tudom-e mondani, ha valami bánt, anélkül, hogy a másikat is bántanám,
a gyerekeinkkel – tudok-e empatikusan reagálni, ha nem értünk egyet,
a munkában – tudok-e együttműködni a kollégáimmal?

Nincs olyan terület, ahol nincs jelen, mégis olyan keveset tudunk a gyakorlati működéséről és arról, mi mindenben van a segítségünkre. Az érzelmeink szerepéről a döntéseinkben szintén keveset hallunk (mivel szeretjük azt hinni, hogy logikusan hozzuk őket), így aztán az EQ említés szintjén velünk van, csak épp nem nagyon tudjuk, mire megyünk vele vagy hogyan és miért használjuk. Ezen szeretnénk változtatni – hiszen lehet beszélni együttműködésről, fegyelmezésről, motivációról, de mindezek EQ nélkül nem állnak össze egységes rendszerré, amit sokkal könnyebb működtetni nap, mint nap, mert értjük, mit miért teszünk és azt is, a gyerekeink miért reagálnak úgy, ahogy. Ekkor van lehetőségünk alakítani, finomhangolni a részleteket.

Mindketten szép hosszú utat tettünk meg, míg az érzelmi intelligencia vált a napjaink mozgatórugójává, de minden pillanat megérte. Erika jogászként végzett, majd Európai jogi szakjogász diplomát szerzett, Szabolcs villamosmérnökként majd projekt menedzserként dolgozott, Brüsszelben és Budapesten.

Mivel mi valóban együtt dolgozunk, egy cégben, egy irodában, arccal egy cél felé, 0-24-ben minden nap és minden kérdésben közösen kell döntenünk, ez talán még közelebb hozott bennünket egymáshoz. Mivel két örökmozgóval élünk együtt, ügyesen kell szerveznünk, hogy legalább az egyikünk tudjon dolgozni. :) Természetesen konfliktusokkal is jár a folyamatos együttlét, ám talán elmondhatjuk, hogy a konfliktuskezelési készségeink is javulnak az évek során. A közös fejlődés, tanulás újabb kapocs közöttünk.

A gyerekeinken kívül – akik lelkesen vetik bele magukat minden feladatba, amit csak kipróbálunk – a pótnagyszülőknek lehetünk hálásak, hogy nem csak pótolják a gyerekeink számára a hiányzó nagyszülőket, és mindig segítenek, ha szükségünk van rájuk, hanem figyelemmel kísérik a munkánkat, és büszkék ránk is.

A gyerekeink most 5 és 7 évesek. Az első tréning alkalmával – a Beszélj úgy, hogy érdekelje tréningeket hoztuk el Magyarországra, és így kezdtünk el vállalkozni – a nagyobb másfél volt, a kisebb még pocaklakó. Együtt nőttek a vállalkozással, hihetetlennek tűnik, hogy szeptembertől már iskolába is megyünk az egyikükért. Izgalmas időszak jön, bár tulajdonképpen minden időszak az.

Az időmenedzsmentet valószínűleg minden vállalkozónak tanítani kellene (az érzelmi intelligencia mellett, persze :)). Nehéz jól egyensúlyozni a feladatok és a család között, mindig van még egy cikk, amit be kell fejezni, csak még egy e-mail, amit meg kell válaszolni, aztán azt vesszük észre, hogy elmúlt éjfél és még mindig dolgozunk. Azért igyekszünk letenni a munkát, és ebben is mindig van hová fejlődni. Figyelünk rá, hogy ha hétvégén nem vagyunk otthon a tréningek miatt, akkor hét közben legyen közös idő a gyerekekkel, vagy fordítva, ha esténként nem vagyunk otthon, akkor hétvégén több időt töltünk együtt. Szerencsére tudjuk egymást váltani, és ha esetleg mindkettőnkre máshol van szükség, a gyerekek remekül érzik magukat a pótnagyikkal.

A gyerekeink viszonya a vállalkozásunkkal (amit ők csak ponthu-nak neveznek) elég összetett. Van, hogy nagyon szeretik, és ők is tanfolyamokat szeretnének tartani, ha már nagyok lesznek, máskor azt mondják, hogy nem lesz gyerekük sem, mert a gyerekek nagyon sok figyelmet igényelnek. (Elvégre a gyerekek szülei azért járnak hozzánk tanfolyamokra, hogy jobb szülők legyenek.) Szerepelnek az online tanfolyamunk videóin, és számtalan példában hoztuk és hozzuk fel a saját történeteinket, hiszen csak olyat tanítunk, amit kipróbáltunk, és amiről láttuk, hogy működik. Örömmel vesznek részt mindenben, amiben szerepet kapnak, egyelőre nem tiltakoznak a szereplés ellen, ám igen valószínű, hogy eljön majd az a nap is. :) Nem törekszünk rá, hogy ennél komolyabb elköteleződést vállaljanak, persze ez a lehetőség is nyitva áll előttük, ám mindenek előtt kíváncsian várjuk, hogyan, hová, merre visz az útjuk.

A vállalkozás egy újabb, élethosszig tartó tanulási folyamat. Nekünk például hosszú időbe telt, amíg eljutottunk odáig, hogyne mi akarjunk mindent megcsinálni, és eljött az ideje, hogy átadjuk a feladataink egy részét, éppen azért, hogy mindaz, amit teszünk, még jobb legyen, és ne kelljen sok-sok apró feladat között szétforgácsolódnunk.
Egy csapat részeként néha olyan ötleteink is támadhatnak, amelyekre egyedül nem jutnánk.

Tapasztaljuk, hogy az érzelmi intelligencia készségek felismerése és alkalmazása hatékonyabbá és kiegyensúlyozottabbá tudja tenni nem csak a gyerekeket, de a szülőket, pedagógusokat, sőt a vállalokozókat és a céges vezetőket is. Ezért dolgozunk, hogy ezt minél többen megtapasztalják.

Hivatalos adatok:
Telefon: +36 20 957 3356
E-mail:  info@ertsunkszot.hu
Honlap: http://www.ertsunkszot.hu/
Facebook: http://www.facebook.com/ertsunkszo

Szeretnéd te is bemutatni saját családi vállalkozásodat? Küldd el nekünk a bemutatkozó leveled a Családinet felhívása alapján, részletek itt: Megjelenési lehetőség családi vállalkozásoknak és vállalkozó szülőknek

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről

A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket - vagy ez csupán városi legenda.

Eltűnt egy tizenöt éves holland lány Pápáról

Egy 15 éves holland származású lány, Seline Engelina Marie Louis Kerseboom tűnt el Pápán november 10-én, akinek felkutatásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri. A tinédzser az otthonából távozott ismeretlen helyre, telefonon azóta sem elérhető, eltűnése óta semmilyen hír nincs róla.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja