SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Jövőre tovább bővül a családok adókedvezménye

Családinet [cikkei] - 2017-07-10
Jövőre, a családok évében a kormány tovább bővíti a családi adókedvezményeket az elfogadott költségvetési törvény szerint - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.

Rétvári Bence elmondta: a többi között enyhítik a két gyermekes családok adóterheit, amelyek éves szinten 420 ezer forint kedvezményben részesülnek. Emellett a kormány vállalta, hogy 2017-hez képest négy év alatt megduplázza az általuk igénybe vehető családi adókedvezményt. Ez az intézkedés Magyarországon 390 ezer kétgyermekes családot érint - tette hozzá a kormánypárti politikus a Bikás park játszóterén megtartott sajtótájékoztatón.

Mint elmondta, a kormány számára a gyermekek és a családok az elsők; ezt mutatja, hogy a családi adókedvezmények nyomán 2010 óta 1900 milliárd forintot hagyott a családok zsebében. 

Rétvári Bence szerint így ma már elsősorban nem a jövedelem határozza meg, hogy ki mennyi adót fizet, hanem az eltartottak száma.

Az intézkedések közt említette, hogy a korábbi átlagos 32 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot 15 százalékra változtatták, ám az adókedvezmények nyomán a családok még ettől is kevesebbet fizetnek.

Ugyanakkor csökkentették az alapvető élelmiszerek áfáját, immár a középiskola első osztályáig jár az ingyen tankönyv, kiterjesztették a gyermekétkeztetési kedvezményeket és bevezették a Családi Otthonteremtési Kedvezményt is - sorolta a családok számára előnyös intézkedéseket az államtitkár. 

Mindennek nyomán Magyarország egyre inkább családbarát országgá válik; reményei szerint ennek köszönhetően a demográfiai folyamatok továbbra is pozitív irányba mozdulnak el - mondta Rétvári Bence.

Forrás: MTI
Fotó: Amber Ivers / flickr

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja