SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Megjelent A Világ helyzete 2005 !

Családinet [cikkei] - 2005-04-20
Mint 1991 óta minden évben, így idén is - immár tehát tizenötödször - Április 22. - A Föld Napja tiszteletére jelenteti meg a washingtoni Worldwatch Institute, vagyis a Világfigyelő Intézet éves jelentésének magyar fordítását az 1990-ben alakult Föld Napja Alapítvány.

A Worldwatch Institute több mint harminc éve kíséri figyelemmel és dokumentálja anyabolygónk környezeti állapotát és annak változásait. Az eredményeket 1984 óta évi rendszerességgel adja közre "A Világ Helyzete" címmel. Az angolul készülő jelentéseknek idővel egyre több fordítása született és ma már közel negyven nyelven olvasható.

            Az utóbbi években a beszámolók egy-egy kiválasztott téma köré koncentrálódnak. Az idei kötet az elmúlt év jelentősebb környezeti történéseinek áttekintésén túl kiemelt témaként az "újragondolt biztonság"-ot tárgyalja. A könyv előszavát a Nemzetközi Zöldkereszt alapító-elnöke, a hajdanvolt Szovjetunió utolsó első embere, a Béke Nobel-díjas Mihail Gorbacsov írta, aki kifejti meggyőződését, mely szerint ma három egymással összefüggő legfontosabb kihívással kell a világnak szembenéznie. Ezek a biztonság, a szegénység és a környezeti fenntarthatóság kérdései. A könyv a figyelmet a biztonság hiányának mélyebb gyökereire összpontosítja, amit végső soron az emberi társadalom és a természet közötti harmonikus viszony felbomlására vezet vissza. Olyan - látszólag nem összefüggő - jelenségek, mint a túlnépesedés, a szegénység, a talajvíz apadása, az AIDS terjedése, a nemzetközi bűnözés, a környezeti menekültek, a terrorizmus, az éghajlatváltozás mind jól elhelyezhetők egy olyan összefüggésrendszerben, amelyeknek csak egyik következménye volt a WTO ikertornyainak lerombolása és az azt követő események...

            A környezetvédő körökben világszerte ismert és elismert, gyakran hivatkozott kiadvány legfrissebb kötete most került a könyvesboltokba, továbbá beszerezhető a korábbi évek köteteihez és más környezetvédelmi kiadványokhoz hasonlóan a Föld Napja Alapítványtól:

Telefon: 06-23-422-577 web: www.fna.hu

 

 Kereki Albert

                                                                        Göncöl Szövetség

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja