SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Meghalt Michael Jackson!

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-06-26
Az 50 éves énekes, popcsillag szívleállás következtében elhunyt. Tegnap délután összeesett, a kiérkező orvosok sem tudtak már rajta segíteni. A zenész mostanában készült visszatérésére, koncertjére már mind elkeltek a jegyek, és a lemezét is készítette. Jackson három gyermeket hagyott árván maga után: Michael Joseph"Blanket" Jacksont, Paris Michael Katherine Jacksont és Prince Michael Jackson II.-t.

Az énekes karrierje nem volt mindennapi: gyermekkorától kezdve színpadon állt, és népszerűségét egészen a 90-es évek elejéig sikerült megtartania. A popzenében erre a páratlan sikersorozatra csak nagyon kevesek voltak képesek, sokan eltűntek a süllyesztőben. A zenész 1958. augusztus 29.-én született az indianai Garyben, sokgyermekes családban. Eleinte Michael Jacksonnagyon szegények voltak, de a zene nagyon fontos szerepet töltött be addig is az életükben, sokat zenéltek együtt. Az apa Joe Jackson hamar felfigyelt gyermekei ösztönös zenei tehetségére, ezért eldöntötte, hogy sztárt farag a kölykökből bármi áron. Joe Jackson nem válogatott az eszközökben, az amúgy is erőszakos természetű apa nem sajnálta gyermekeitől a pofonokat. Michael 1964-ben csatlakozott a The Jackson Brothershöz. Két év múlva már ő a csapat énekes, amely időközben a nevét Jackson 5-ra változtatta. A sikerek ezután gyorsan jönnek: először tehetségkutató versenyt nyernek, ezután nem sokkal lemezszerződést is kapnak a detroiti Motown Kiadónál, amely a leghíresebb színesbőrű sztárokat indította el sikereik útján.

1969-ben a csapat 4 egymást követő alkalommal is listavezető kislemezt adott ki. Az ismertséget Michael nehezebben viselte a testvéreinél és lehetőleg kerülte a nyilvánosságot. A korai siker élménye egy életre rányomta bélyegét a  személyiségére. Érdekesség, hogy angliai turnéjukon egy akkor még ismeretlen zenész, Elton John lépett fel előttük, aki később Michael barátja lett. 1976-ban az Epic Kiadóhoz igazolt át a csapat, ezért szerződésük értelmében nem használhatták tovább a Jackson 5 nevet és logót, ezért nevüket The Jacksonsra változtatták. Még ebben az évben újabb lemezt adtak ki, komoly sikerrel. Talán kevesen tudják, de Michael musicalben is játszott: ő alakította a madárijesztő szerepét az Óz a nagy varázslóban, míg jó barátja, Diana Ross Dorothyt alakította. A darab zenei rendezője Quincy Jones, aki Jackson első szólólemezének a producere is, amely 1979-ben jelent meg Off the wall néven. A lemezről 4 dal is bekerült a top 10-be, de az énekes nem volt elégedett. Megfogadta, hogy olyan lemezt készít, amelyen minden szám egyedi és kislemezként is megállná a helyét. SiJacksonkerült neki: 1982-ben megjelent a Thriller, amely még napjainkban is a legtöbb példányszámban megjelent anyag. Innentől kezdve fejet hajtott előtte a popszakma. Michael összeállt egy duett erejéig Paul McCartney-vel is, amellyel a fehér közönség figyelmét is sikerült felkeltenie. A Thrillerről kiadott dalok klipjei is újfajta stílust képviseltek, amely lenyűgözte az embereket. A fiatal előadó a létező összes díjat bezsebelte, a szakma pedig értetlenül állt a jelenség előtt.
Sikerei ellenére a sztár továbbra is kerülte a nyilvánosságot, nem adott interjúkat sem. A sajtó azonban rengeteget foglalkozott különösnek tűnő szokásaival és külsejének változtatásaival.

1985 fontos fordulat az életében: Lionel Richie-vel megírták a We are the world című dalt, amelyet az akkori idők legismertebb popsztárjaival énekeltek lemezre egy nap alatt. A bevételeket az afrikai országok megsegítésére ajánlották fel. Michaelre amúgy is jellemző volt a jótékonykodás, többek között gyermekkórházaknak segített, de Diana hercegnőnek is felajánlotta a segítségét. 1987-ban újabb sikeres lemezt adott ki Bad címmel, ahonnét az összes kiadott dal listavezető lett. Ekkoriban kezdték el úgy emlegetni, mint a Pop Királyát. A 80-as évek végét turnézással töltötte, ezalatt bejárta a világot.  Ekkoriban épült fel mesebirodalma Kaéiforniában a Neverland Ranch is.

A 90-es évekre adott volt a feladat: felül kell múlnia eddigi sikereit. 1991-ben jelent meg a Dangerous című album, amelyről szintén listavezető dalok kerültek ki. A lemezen és a klipekben sztárok egész sora szerepelt, többek között Eddie Murphy, Slash, Naomi Campbell, Iman és Stephanie monacói hercegnő. 1992-ben létrehozta a Heal Te World alapítványt, amely többmillió dollárral támogatta az arra rászoruló gyerekeket. 1993-ban élő interjú adott a talkshow-k koronázatlan királynőjének, Oprah Winfreynek neverandi birtokán, amely Amerika egyik legnézettebb műsora lett. Ugyanebben az évben szörnyű vádak érték az énekest, mert egy 13 éves fiú azt állította, hogy a sztár szexuálisan zaklatta őt. Michael mindvégig tagadta ezt, de a sajtó úgy mmeghurcolta őt, hogy nem védekezett többé. Idegösszeomlást kapott és igyekezett kerülni a nyilvánosságot, közben újabb lemezt készített,a HIStoryt, amelyen duettet énekel húgával, Janettel.

Michael1994-ben mindenki megdöbben, amikor feleségül vette Elvis lányát, Lisa Marie Presley. A pár nászútját Budapesten töltötte. Házasságuk mindössze másfél évig tartott.
A lemez turnéjának ausztrál állomásán vette feleségül bőrgyógyászát, Debbie Rowe-t, akitől az első két gyermeke, Prince és Paris született. A pár 1999-ben vált el, mindkét gyereket Michael kapta meg. Az énekes hat évig nem adott ki lemezt, de ezalatt sem tétlenkedett: rengeteget jótékonykodott, még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a legtöbbet adakozó híresség. A Nelso Mandela Alapítványtól kezdve, az UNESCO-n át a Vöröskeresztig mindenhol tevékenykedett.

A második évezred nem hozott szerencsét Michael számára: két koncertjét is le kellett mondania, és a 2001-ben kiadott albuma az Invincible sem ért el túlzott sikert, ráadásul perek várnak rá, többek között a két elmaradt koncert miatt is. Harmadik gyermeket Blanket, 2002-ben született, de az anya személyét nem hozták nyilvánosságra, csak annyi derült ki, hogy a gyermek mesterséges megtermékenyítéssel fogant. Nem sokkal ezután megint gyermekmolesztálási ügybe keveredett, ekkoriban szokott rá a morfiumra is. 2006 környékén már egyre többet lehetett hallani anyagi gondjairól, Neverlandet is el kellett adnia.
Idén jelentette be ötvenállomásos turnéját, amellyel visszatért volna. A sorozat a londoni O2 Arénában kezdődött volna el július 13.-án. Nyugodjon békében.

 
Emlékvideo a CsaládiNeten

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja