SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Ma este Halloween az Állatkertben

Családinet [cikkei] - 2021-10-29
Állati érdekességekkel, tüzes produkciókkal, családi tökfaragással, kreatív kézműveskedéssel, bátorságpróbával, rémmesékkel, boszorkányos arcfestéssel, boszorkánykonyhával, mécsesek ösvényével és vurstlival is várják a látogatókat a ma esti állatkerti halloween alkalmából. Lesz fókatréning, trópusi eső a Pálmaházban, és először mutatják be a nemrégiben érkezett négyméteres aligátort.

Habár a tulajdonképpeni halloween, azaz mindenszentek előestéje vasárnapra esik, a Budapesti Állatkert október 29-ére, azaz péntek estére hirdette meg az állatkerti halloweent. Azért péntekre, hogy aki a programok miatt este sokáig fennmarad, annak még az egész hosszú hétvége rendelkezésére álljon, hogy kipihenje magát.

Ezen a napon napközben az Állatkert a szokásos rend szerint működik, majd este bezár, 18 órakor pedig újra kinyit, már az állatkerti halloweenre érkező látogatók előtt. Az Állatkert mindhárom kapuja, a főbejárat, az elefántházi kapu és a holnemvolt vári kapu is működik majd, hogy az érkező látogatók minél könnyebben és gyorsabban bejussanak. Belépni 22 óráig lesz lehetőség, az esemény vége pedig 23 órakor lesz, addig kell majd elhagyni a kert területét.

A jelmezben, arcfestéssel vagy töklámpással érkező 14 éven aluli gyermekek jelképes árú, 200 forintos jeggyel léphetnek be, mindenki másnak 5500 forint lesz a belépőjegy. Jegyek korlátozott számban érhetők el, és az Állatkert már csütörtökön arra hívta fel a nyilvánosság figyelmét, hogy mivel óráról órára fogynak a jegyek, aki el szeretne jönni, annak minél hamarabb érdemes megváltani a jegyet az online jegyvásárlási felületen, nehogy lemaradjon. Az esemény napján már csak online lehet jegyet váltani a készlet erejéig.

A különleges hangulatú eseményen tűzzsonglőrökkel, tűztánccal és más tüzes produkciókkal, remek szelfi-, illetve fotótémát kínáló halloweeni installációval, családi tökfaragással, kézműveskedéssel, bátorságpróbával, rémmesékkel, boszorkányos arcfestéssel, boszorkánykonyhával, mécsesek ösvényével és vurstlival várják az érdeklődőket, és az is kiderül, hogy miért tartanak egyes állatokat rémisztőnek, vagy hogy a régi idők embere miért hozott bizonyos állatokat összefüggésbe a szellemekkel, vagy éppen a boszorkányokkal. A Pálmaházban trópusi eső, az oroszlánfókák medencéjénél fókatréning is lesz, és a közönség ezen az estén találkozhat először a nemrégiben érkezett új aligátorral: a négyméteres, 155 kilogrammos hüllőt a Krokodilházban lehet megcsodálni.

Halloween az Állatkertben - programok

Mivel a beltéri programhelyszínek mellett kültériek is lesznek, a szervezők külön is felhívják a figyelmet az október végi esték hűvösebb időjárásához igazodó ruházat gondos megválasztására.

Kapcsolódó hivatkozások:

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kalkulátorok kismamáknak és szülőknek

Terhességi, ovulációs, BMI és babaméret kalkulátorok egy helyen. Néhány adat megadásával azonnal megkapod a választ.

12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)

1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.

"Ez társadalmilag káros és veszélyes" - Dr. Novák Hunor nyíltan szembemegy politikus rokonai oltásellenes nézeteivel

Sokan ismeritek és olvastátok nálunk is Dr. Novák Hunor cikkeit, aki most egy rendkívül nehéz és személyes témában szólalt meg. Nyílt levélben határolódott el testvére, Novák Előd és sógornője, Dúró Dóra oltásokkal kapcsolatos, általa tudománytalannak és veszélyesnek tartott tevékenységétől.

Gyerek hiszti kezelése: okok, megelőzés és bevált megoldások szülőknek

Miért hisztizik a gyerek, és mit tehetsz szülőként? Okok, életkori sajátosságok, megelőzés, bevált módszerek és figyelmeztető jelek egy helyen.

Szívdobogás, pánik, fulladás 50 felett - szívbeteg vagyok, vagy a hormonjaim?

Ott ülsz a kanapén, tévét nézel, és hirtelen elkezd verni a szíved. Levegőt kapkodsz, pánikba esel. "Szívinfarktus?" - villant át az agyadon. Rohansz a kórházba, EKG, vérvétel, szívultrahang. Az eredmény: minden rendben. "De akkor mi ez?" - kérdezed az orvostól. "Lehet, hogy stressz" - jön a válasz. De te tudod, hogy ez nem stressz. Ez valami más.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja