SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Hatszín Teátrum: Hamarosan újra nyitunk

Családinet [cikkei] - 2020-09-25
 [X]
Bár a Budapest belvárosában az elmúlt három és fél évben sikeresen működő Hatszín Teátrumot a 2020-as járvány nehéz helyzetbe hozta, s ezért jelenleg ideiglenesen szünetelnek az előadások, a tulajdonosok elszántak abban, hogy a színház hamarosan megnyissa újra kapuit - áll a fenntartók által kiadott közleményben.

A Jókai utcában majd' négy éve magántőkéből jött létre és azóta állami támogatás nélkül is teltházas előadásokkal üzemelt Budapest egyik legfiatalabb színháza, a Hatszín Teátrum. Az idei vírushelyzet azonban komoly nehézségek elé állította a fenntartókat.

„Nem könnyíti a jelenlegi helyzetet, hogy az elmúlt időszakban a színház vezetője Gálvölgyi Dorka időközben felmondta állását a teátrumnál" – írják a tulajdonosok. „Dorka kreativitásának, kitartásának és munkabírásának köszönhető, hogy ilyen rövid idő alatt megszülethetett ez a sokszínű, színvonalas szórakozást biztosító játszóhely" – teszik hozzá a fenntartók elfogadva színházvezető döntését és megköszönve Gálvölgyi Dorka eddigi kiváló munkáját. A  tulajdonosok szándéka továbbra is a színház zavartalan működtetése, a színvonalas színházi produkciók színpadon tartása és újabbak létrehozása a jövőben is, ami a várhatóan hamarosan felálló, megújult menedzsment vezetésével folytatódik tovább.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja