SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Újra biciklis város lesz egy napra Budapest

Családinet [cikkei] - 2020-03-10
Újra több tízezer embert várnak az idén 5 éves I Bike Budapest bringás felvonulásra, ahol gyerekektől idősekig bárki átbiciklizhet Budapesten úgy, ahogy máskor lehetetlen.

3 hídon, az Alagútban, az Andrássy úton és a pesti rakparton veszik át a bringák az autók helyét. Jönnek az utcazenészek, lesz rövidített útvonal kisgyerekeseknek, a végén piknik és bringaemelés az élhetőbb városért. Egy nap alatt már 6000-ren jeleztek vissza az eseményre a Facebookon.
 

A Magyar Kerékpárosklub által a máskor telített belvárost pár órára vidám bringautakká alakító, idén 5 éves I bike Budapest célja, hogy az önkormányzatok belehúzzanak az ígéreteikbe, felgyorsuljanak a biciklibarát fejlesztések. Az I bike Budapesten egy napra fiataloktól idősekig mindenki biciklire tud ülni, de a Kerékpárosklub azt szeretné elérni, hogy hétfőn is kerékpárra üljenek, akik ma még csak hétvégén indulnak el bringával.

I Bike Budapest


Ez pedig az önkormányzatokon múlik.

A Kerékpárosklub tavalyi I bike Budapest felvonulása előtt 12+1 pontban foglalta össze az új ciklusban szükséges fő fejlesztéseket, amik a hétköznapi kerékpározásra vágyókat
segítenék.

A Kerékpárosklub azóta részletes javaslatcsomagot adott át a tavalyi pontokat bevállaló, választásokon győztes Karácsony Gergely főpolgármesternek. Ezekben a külváros-belváros kapcsolatok, a hidak és rakpartok járhatóságának fejlesztése, lakóövezetek forgalomcsillapítása és kerékpárparkolók építése mellett konkrét útvonalak fejlesztésére is javaslatokat tettek.

Az idén 5 éves I bike Budapest felvonulás április 25-én 15:00-kor indul a Kodály Köröndről. A Budapest tucatnyi pontjáról csapatosan is érkező budapestiek és az Andrássy út, Lánchíd, Alagút, pesti alsó rakpart, Erzsébet és Árpád híd érintésével a Margitszigetre tekernek.

Kisgyerekes családokat rövidített útvonalon és ügyességi programokkal várják 15:30-tól a margitszigeti szökőkútnál.

A felvonulás a margitszigeti Nagyréten ér véget, ahol piknik, dj-k, bringás fotózás, teherbicikli-tesztelés, közösségi szerelőműhely, bringás jótékonysági és klímabarát szervezetek is várják a résztvevőket, ami a hagyományos bringaemeléssel ér véget.

Az I bike Budapestet a hazánkkal 100 éves diplomáciai viszonyt ápoló, a biciklis fejlődést több mint 10 éve segítő Holland Nagykövetség vezetője, René van Hell nyitja meg.

Az idei I bike Budapestre egy nap alatt 5000-en jeleztek vissza. A részletes program megtalálható a Facebook eseményben.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja