SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Budapest egy hétig Sanghaj színeiben tündöklik

Családinet [cikkei] - 2019-06-19
"A Dinamikus Sanghaj" Város Promóciós Rendezvény 2019 június közepén kerül megrendezésre Budapesten, Magyarországon. Sanghaj Önkormányzat Információs Irodája a Magyar Nemzeti Bankkal, a Sanghaj Múzeummal, a Fudan Egyetemmel, a Sanghaji Nemzetközi Kulturális Egyesülettel és más intézményekkel együttműködve szervezi az eseményt, a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója alkalmából. A rendezvény 4 részből fog állni, egy fórumból és 3 kiállításból.

Június 18-tól augusztus 11-éig a következő három kiállítás lesz megtekinthető a Bölcs Várban Budapesten. Az első kiállítás, "Az érmék útja – Magyarország és Kína az ókori Selyemúton" keretén belül 190 magyar és kínai érme kerül kiállításra, köztük Szent István király dénárja és kínai réz érmék. A kiállításon a látogatóknak lehetőségük nyílik az érmék fejlődéséről, valamint a kapcsolódó eseményekről ismereteket szerezni gazdasági, művészeti, kulturális, történelmi és pénzügyi digitalizálási szempontokból.

A Dinamikus Sanghaj - Az érmék útja

A második kiállítás, a Sanghaj Múzeum "Sanghaj Eleganciája" Kreatív Kulturális Termékkiállítás kreatív kulturális tárgyak 2 sorozatát hozza el nekünk, köztük "A Sanghaji Stílusok Klasszikusai" és "A Sanghaj Eleganciája". Az "engedd, hogy a Múzeum veled legyen" ötletét követve a Sanghaj Múzeum lámpákat, táskákat, asztalterítőket és más tárgyakat fog bemutatni a kiállításon.

A Dinamikus Sanghaj - Sanghaj eleganciája

Harmadjára, "A Dinamikus Sanghaj" Fotókiállítást június 18-tól egy héten keresztül lehet megtekinteni a Bölcs Várban. A testvérvárosi kapcsolat 6. évfordulójának alkalmából Sanghajról és Budapestről készült fényképeket fognak kiállítani.

A Dinamikus Sanghaj - fotókiállítás

A Magyar-Kínai Gazdasági Fórum "Lehetőségek, Kihívások, Kölcsönös Előnyök" esemény június 18. reggelén kerül megrendezésre a Bölcs Várban. Lin Yifu, kínai közgazdász és a Világbank korábbi vezető közgazdásza, valamint Zhang Jun, a Fudan Egyetem Gazdasági Karának dékánja, továbbá két magyar közgazdász fogja vezetni a konferenciát. A fórum a Selyemút menti települések gazdasági fejlődésének kihívásaira és lehetőségeire, és az Új Gazdasági Bizonytalanság megoldásaira fog összpontosítani.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja