SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Pünkösdi Fesztivált rendeznek a hosszúhétvégén Siófokon

Családinet [cikkei] - 2019-06-05
 [X]
Ünnepi nagyrendezvénnyel indul a siófoki nyári szezon. Az ingyenes Pünkösdi Fesztivált a Hajóállomáson rendezik meg kulturális és gyerekprogramokkal, illetve koncertekkel. Fellép többek között a rocklegenda Janicsák István és a Compact Disco is.

Míg a korábbi években Pünkösdkor tartották a nyári szezon- és strandnyitót, idén a siófoki Nagystrand már az ünnep előtt, május közepén megnyílt és azóta várja a látogatókat. Természetesen azonban a már megszokott Pünkösdi rendezvény sem maradhat el, ezért Pünkösdi Fesztivál lesz a hosszúhétvégén Siófokon.

A fesztivál június 7-én, pénteken este kezdődik a Chameleon Zenekar és a Cascade Music Jam koncertjével. Június 8-án, szombaton pedig egész nap várják a programok a látogatókat. Fél 11-kor indul az ünnepi Pünkösdi menet a Fő térről a hajóállomásra, ahol dr. Lengyel Róbert Siófok város polgármestere tart köszöntőt és szimbolikusan átveszi a nyár fővárosának kulcsát dr. Garamvölgyi László r. dandártábornoktól. Ezután a Balaton táncegyüttes műsora zárja a délelőtt programját. Délután helyi gyermek táncegyüttesek mutatkoznak be a színpadon, este pedig a veszprémi The Flashback, majd a Z'Zi Labor legendás énekese, Janicsák István és a B52 zenekar játszik.

Június 8-án, Pünkösd vasárnap a Belvárosi Betyárok gyerekzenekar kezdi a műsort délután, őket egy latinzenei formáció, a Latin Lounge követi. A nap fő fellépője az elektronikus popzenét játszó, országszerte népszerű Compact Disco lesz. Pünkösd hétfőn ugyanúgy a gyereket várják először a színpadhoz a Mintapinty gyerekzenekar koncertjére, az esti hangulatról pedig a siófoki The FreakEnd és a rock&rollt játszó Old Boys gondoskodik majd.

A Pünkösdi Fesztivál alatt gasztrokereskedők és kézművesek is kitelepülnek a Hajóállomásra, illetve további programok is lesznek a városban. Pénteken nyílik meg a Kálmán Imre Kulturális Központban a III. Balaton Szalon kiállítás a régió képzőművészeinek alkotásaiból. Szombaton pedig a hagyományoknak megfelelően átadják a Kálmán Imre Emlékplakettet is, amelyet idén Teremi Trixi operettszínésznőnek ítéltek oda.

A siófoki PLÁZS is nagyszabású koncertekkel köszönti a nyarat a hétvégén. Fellép a Belga&Krúbi, a Bikini, a Republic, emellett a PLÁZS új helyszíneként megnyílik a híres siófoki Palace diszkónak emléket állító Aréna is.

További információ: www.hellosiofok.hu

Facebook: https://www.facebook.com/hellosiofok/

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja