SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Vérrel van átitatva Az Inkák Aranya kiállítás

Családinet [cikkei] - 2019-06-05
 [X]
Nem túlzás: a Budapestre érkezett inka kincsek megannyi véres jelenet, rituálé és szertartás részesei voltak. Az egyes tárgyak múltjának történetén még a hazai szakemberek is meglepődnek!

Március óta látható a Király utcai KOMPLEX-ben az egyre népszerűbb Az Inkák Aranya kiállítás, de kevesen tudják, hogy a pompázatos ékszerek, aranytárgyak és ereklyék milyen sötét múlttal rendelkeznek. A kiállítást szervező JVS Group Magyarország vezérigazgatója szerint felbecsülhetetlen a Budapesten kiállított inka kincsgyűjtemény és nem feltétlenül az értéke miatt. „Szinte minden egyes tárgy megrázó történeti háttérrel rendelkezik” – magyarázta Bátyi Dániel, aki hangsúlyozta: már csak rövid ideig látogatható az inkák misztikus titkait feltáró nagyszabású interaktív tárlat.

„Az állat- és emberáldozat jellemző volt az inkák idejében, főként, amikor árvíz sújtotta a térséget. Jusson eszünkbe, miközben a csillogó aranyakat nézzük: egy új inka trónra lépésekor több száz áldozatot mutattak be. Drámai tény, de voltak olyan brutális rituálék, amikor eltávolították az áldozat szívét és a vérükkel mázolták be az istenek képmásait. Például a birodalom egyik uralkodója - Chimú - elrendelte, hogy az isteneiket egy különleges rituális gyilkossággal kibékítsék. Több száz évvel később fiatal lámákkal együtt, több száz szív nélküli gyermek temetkezési helyét találták meg” – árulta el az inkák múltjának sokkoló részleteit a JVS Group Magyarország vezérigazgatója.

Az Inkák Aranya kiállítás

Az exkluzív kiállítás szervezői megtudták: a perui átkot hordozó halotti maszk ugyancsak vérrel van átitatva, hiszen a rituális szertartások közben a sámán azzal takarta el az arcát.

„Hátborzongató múlttal rendelkeznek a kiállított inka kincsek. Az erjesztett kukorica párlatot gyakran keverték össze az áldozatok vérével” – mondta Bátyi Dániel.

A kiállításon már elérhetőek az audioguide készülékek, ahol a paneleken szereplő információkon felül több érdekes történet és információ elérhető. Az Inkák Aranya kiállítás Budapesten, a Király utcai KOMPLEX-ben tekinthető meg, egészen július 31-ig.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja