SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Húsvétkor indulnak az első hajók Siófokról

Családinet [cikkei] - 2019-04-08
 [X]
Április 19-22. között ingyenes programsorozattal, a már hagyománynak tekinthető Húsvéti Nyuladalommal ünnepel Siófok. Április 20-án elindul a 173. balatoni hajózási szezon, de emellett is sok érdekes program várja a családokat a tavaszi szünet ideje alatt, illetve egész áprilisban Siófokon.

Április legfontosabb siófoki programja a IV. Húsvéti Nyuladalom lesz, amelyet április 19-22. között rendeznek meg a Fő téren. A négy napon át tartó ingyenes programsorozat alatt lesznek kézműves programok és játszópark is a gyerekeknek, mindez természetesen a húsvéti hagyományok jegyében. Délutánonként gyerekkoncertek, sport és táncbemutatók, estkénként pedig könnyűzenei koncertek szórakoztatják a közönséget. Fellép többek között az Ocho Macho, Kökény Attila és zenekara, illetve a The BlackBirds Beatles Emlékzenekar is. A négy nap alatt kézművesek és gasztrokereskedők is várják a látogatókat a Fő téren. Szintén a Nyuladalomhoz kapcsolódóan húsvétvasárnap elstartol a IV. Tojás- és Nyúlfutam is a Balatuning Egyesület szervezésében.

A hagyományoknak megfelelően a balatoni települések közti hajózás is húsvétkor kezdődik. 2019. április 20-án ünnepélyes keretek között elindul az első hajó Siófokról Balatonfüredre, ezzel megnyitva a 173. balatoni hajózási szezont. A Balatoni Hajózási Zrt. a négynapos ünnepre tekintettel április 19-22. között húsvéti séta- és gyerekhajókat is indít Siófokról.

Egy érdekes vízi sportot is ki lehet majd próbálni a hosszú hétvége alatt, hiszen húsvétkor elindul a 2019-es SUP, azaz állószörf szezon a Balatonon. A siófoki SUPPort állószörf központ jóvoltából április 19-én, pénteken ingyenes SUP tesztelésen lehet részt venni, szombattól hétfőig pedig állószörfös jógafoglakozások és túrák is lesznek.

Siófok - itt kezdődik a Balaton

Egészen április 14-ig tart a Siófoki Tavaszi Fesztivál a Kálmán Imre Kulturális Központban (KIKK). A fesztivál ideje alatt kiállítások, könnyű- és komolyzenei előadások, filmvetítések és családi programok közül válogathatnak a látogatók. A költészet napját egész napos programsorozattal ünnepli a kulturális központ. Miközben délelőtt a városi versmondó versenyen mérik össze tudásukat a siófoki diákok a KIKK-ben, a Fő téren felállított színpadon költészet napi gyerekműsor, közös szavalás és koncertek is lesznek a nap folyamán.

A tavaszi szünet idejére időzítve, április 17-24. között ingyenes Szünidei Szöszmötölővel is készülnek a gyerekeknek a Kálmán Imre Kulturális Központban. Délelőttönként kézműves foglalkozások lesznek az előcsarnokban, minden nap 10 órától pedig filmvetítést tartanak a színházteremben.

 

További információ: www.hellosiofok.hu

Facebook: https://www.facebook.com/hellosiofok/

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja