SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Iskolai verekedések? - jótanácsok szülőknek

Családinet [cikkei] - 2012-11-11
 [X]
Gyerekként az emberek többsége gyakrabban keveredik fizikai konfliktusba másokkal, mint később. Ennek oka, hogy az alapvető szociális normák még nem fejlődtek ki, és ezért az ösztönös megoldást választják egy-egy probléma rendezésére. Ezeket a verekedéseket, kakaskodásokat a felnőttek általában nem veszik elég komolyan, és egy legyintéssel túlteszik magukat rajtuk, mondván, hogy csak játszanak a gyerekek.

A háttérben azonban ennél sokkal többről van szó. Egyetlen verekedés is hatással lehet az ember egész életére, akár a győztes, akár a vesztes oldalon álljon. Ha nem kezelik megfelelően az esetet, akkor a győztes azt tanulja meg, hogy testi fölénnyel bármikor érvényesíteni tudja az akaratát, és ez a sztereotípia elkíséri a felnőttek világába is. Míg a vesztesben egy örök félelem lehet úrrá, és olyan ember lesz belőle, aki sosem fog kiállni az igazáért.

Ha tudomásunkra jut, hogy gyermekünk verekedésbe került, üljünk le vele beszélgetni, hallgassuk végig türelmesen, míg elmondja az ő szemszögéből a történteket. Fontos, hogy higgadtak maradjunk, míg a történetét mondja.


Amennyiben ő volt az agresszívan fellépő, próbáljuk meg számára tárgyilagosan elmagyarázni, hogy az erőszak nem lehet megoldás, azzal nem lehet tartós sikereket, és elismerést kivívni az életben. Szembesítenünk kell azzal is, hogy vannak nála is erősebbek, így vele is megtörténhetett volna ugyanez, és gondolkozzon el azon, hogy ellenkező esetben őt hogy érintette volna ez az eset. Nagyon fontos, hogy határozottak legyünk, de az „atyai pofon” nem segít, azzal pont az ő igazát erősítjük meg.

Ha gyermekünk volt az eset kárvallottja, akkor is maradjunk higgadtak, érezze, hogy vele vagyunk, kiállunk mellette, ha kell, megtesszük a szükséges lépéseket, például beszélünk a tanárával, de ne kezdjünk el sopánkodni vele, mert az rossz irányba terelheti a fejlődését.

Egyik lehetőség, hogy szégyenérzet alakul ki benne, és többé nem fogja őszintén elmesélni a történteket, a másik hatása az lehet a dolognak, hogy „anyámasszony katonája”  válik belőle, félénk marad, ami a későbbiekben is valószínűsíti, hogy az áldozat szerep jut neki.

Fontos, hogy a gyermekek helyén kezeljék az erőszak kérdését. Sosem szabad, hogy harcmuveszet

egyéni céljai eléréséhez, vagy csupán “poénból” éljen ezzel az eszközzel, de bizonyos esetekben igenis ki kell állnia magáért. Egy gyerek minél kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb, annál kisebb az esélye, hogy feleslegesen válassza a verekedést.

A harcművészetek gyakorlása, megoldást jelenthet az ilyen esetekre, mivel az edzéseken a mozgáskoordináció mellett az önfegyelmet, a saját indulatok kezelését, az erőszak elkerülését és végső esetre az önvédelmet is megtanulják.

A harcművészet olyan erkölcsi, szellemi, és fizikai tartást ad, ami segít az élet mindennapi konfliktusainak kezelésében.

Kölyök Ninja edzések a belvárosban

A Seijin dojo ebben a szellemiségben tartja a gyermek képzéseit, figyelve, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a gyermekekből. Ez nem versenysport, a cél az, hogy mindenki saját magához képest fejlődjön, és egy életre részévé váljon a mozgás szeretete és mások tisztelete.

 

Indexkép: www.foter.com

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja