SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így kerülhetjük el a hipoglikémiát a nyáron

Családinet [cikkei] - 2017-08-01
A nyári kánikulát sokak szervezete nem viseli túl jól, hiszen a 30 fok feletti hőmérsékletben még az egészségesek is gyakran tapasztalnak rosszulléteket. Ez a cukorbetegekre fokozottabban igaz, hiszen náluk a hőségben még nagyobb eséllyel alakul hipoglikémia. Hogy miként lehet elkerülni az állapotot, arról dr. Porochnavecz Mariettát, a Cukorbetegközpont diabetológusát kérdeztük.
Így kerülhetjük el a hipoglikémiát a nyáron

Nyár, hőség, hipoglikémia

Hipoglikémiának azt az állapotot nevezzük, amikor a vércukorszintje a 3,8 mmol/l alá csökken. Mivel ekkor kevesebb cukor kering a vérben, így a sejtek éheznek, ugyanis nem jutnak hozzá elegendő mennyiséghez belőle. Ekkor a betegnél szédülés, remegés, izzadás, beszédzavar, súlyosabb esetben eszméletvesztés, életveszélyes állapot léphet fel. Nyáron ugyanis a szervezet anyagcseréje felgyorsul, ami elősegíti a vércukorszint csökkenését. Ráadásul a nagy meleg és a páratartalom mellett megnöveli a hipoglikémia rizikóját többek között pl. a grill partik alatti alkoholfogyasztás, a hőségben való kirándulás, elővigyázatosság nélküli mozgás, a dehidratáció, valamint a rossz dózisú inzulin is.
 

Csak óvatosan az alkohollal

Az alkoholtartalmú italok nagy része vércukorszint csökkenést eredményez, ezért ügyeljünk arra, hogy csakis úgy töltsünk magunknak egy pohárral, hogy csak lassan isszuk, és közben falatozunk valamit mellé (pl. magas rosttartalmú, teljes kiőrlésű kekszet). Fontos továbbá, hogy nem mindegy, mit is fogyasztunk, hiszen cukorbetegként a száraz pezsgő, minőségi vörösbor (lehetőleg száraz) azok, melyek megengedettek - persze mértékkel.


Felelősségteljes fesztiválozás

Nyaranta mindig rengeteg fesztivál várja a szórakozni vágyókat, ám ha valaki cukorbeteg, akkor annak fontos, hogy ügyeljen arra, hogy ugyanúgy tartsa a diétáját, gyakran mérjen vércukorszintet, valamint ne hajtsa túl magát, hanem olykor fordítson időt a pihenésre is!


Mérjünk gyakrabban vércukorszintet

A nagy melegben érdemes gyakrabban ellenőrizni a glükóz szintünket, hogy még idejében felismerhessük, ha csökken a glükóz mennyisége. Reggel, valamint étkezések előtt/után mindenképp mérjük meg, ám ha utazunk valahova, akkor is célszerű előtte és a megérkezéskor is egy ellenőrzést tartanunk.
A gyakori mérés mindezeken kívül azért is hasznos, mert így el tudjuk dönteni, tüneteinket napszúrás vagy hipoglikémia okozza.


Ne hajtsuk túl magagunkat sportolás közben

Sportolni cukorbetegség esetén is kell, sőt, ajánlott is, hiszen a rendszeres testmozgás a terápia részét képezi, mivel segít kordában tartani a vércukorszintet. Azonban nyáron ez még nagyobb óvatosságot igényel, hiszen mind a hőség, mind felelőtlen mozgás vészesen csökkentheti a glükóz mennyiségét. Fontos, hogy lehetőleg kora reggel vagy este eddzünk, és semmiképp se üres hassal álljunk neki sportolni! Amennyiben szeretnénk mozogni, de nem tudjuk, miként vágjunk neki a nyáron, kérjük ki életmódorvos vagy személyi edző segítségét!


Alacsonyabb dózisú inzulin lehet szükséges

Amint beköszönt a nagy meleg, érdemes konzultálnunk orvosunkkal az alkalmazott gyógyszer/inzulin dózisával kapcsolatban, ugyanis annak csökkentésére lehet szükség, mert nyáron általában alacsonyabb a vércukorszintje. Erre nem csupán a kánikula beköszöntével lehet szükség, hanem akkor is, ha más klímájú helyre utazunk nyaralni - ezért előtte mindenképp egyeztessünk orvosunkkal!


Tartsunk magunknál szőlőcukrot és kekszet

Bár a hipoglikémiát jobb megelőzni, ám ha tüneteket tapasztalunk, akkor sokat segíthet, ha bekapunk egy szőlőcukrot! Éppen ezért mindig legyen kéznél egy zacskóval belőle! A diabetológus emellett azt tanácsolja, hogy a beteg a szőlőcukor mellett mindig vigyen néhány kekszet is magával, mert a szőlőcukor hipoglikémia esetén bár megemeli a vércukorszintet, de nem tudja tartosan megtartani a magasabb értéket.


Kérdésünk van? Segít a telediabetológia

Amennyiben valaki cukorbeteg, akkor olykor kérdései támadhatnak a terápiát, tüneteiket illetően, főleg akkor, ha frissen felfedezett diabetes-esről van szó. Ha esetleg két konzultáció közt kérdésünk van, illetve ha épp nyaralunk, érdemes segítségül hívni a telediabetológiát, mivel így szoros kapcsolatban maradhatunk orvosunkkal, dietetikusunkkal, életmód orvosunkkal, stb.
Ehhez elég a vércukormérőnkön kívül egy alkalmazás, mellyel felvihetjük a vércukor eredményeinket, kérdésünket, mozgásunkat, étkezésünket a rendszerbe. Azokat egy pillanat alatt megoszthatjuk az adott szakemberrel, aki választ adhat kérdéseinkre, nyomon követheti állapotunkat és szükség esetén az alkalmazott terápia dózisán is módosíthat.

Forrás: Cukorbetegközpont
Fotó: TesaPhotography / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja