SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

ERICH KÄSTNER : AMIKOR ÉN KISSRÁC VOLTAM

Családinet [cikkei] - 2005-11-24
"Kétféle idő létezik. Az egyik rőffel mérhető, iránytűvel és szextánssal. Mint ahogy telkeket vagy utcákat mérünk ki. De emlékezetünknek, a másik időszámításnak semmi köze nincs hosszmértékhez és hónapokhoz, évtizedekhez és hektárokhoz! Régi az, ami feledésbe merült. És ami feledhetetlen, tegnap történt. A mértékegység pedig nem az óra, hanem az érték. És a legértékesebb a gyermekkor, s így van ez, akár vidám, akár szomorú volt. Ne feledjétek el a feledhetetlent! Úgy vélem, ez a tanács nem jöhet elég korán."

Erich Kästner (1899-1974) a nagyközönség körében ifjúsági regények (A repülő osztály, A két Lotti, Emil és a detektívek) szerzőjeként vált ismertté, de több műfajban jeleskedett: újságíróként indult, de költőként, regényíróként, drámaíróként egyaránt ért el sikereket. Az Amikor én kissrác voltam szülei, rokonai, sőt távoli ősei sorsát is érinti, s emellett időről időre kitér ifjú- sőt felnőttkora fontosnak ítélt eseményeire is. Így lesz műve önarckép, de egyben nagyszerű korrajz is, amelynek szellemiségét a jól ismert finom kästneri irónia és költészet hatja át.

 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja