SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lawrence J. Cohen: Játékos nevelés

Családinet [cikkei] - 2015-06-01
A gyermek természetes nyelve, tanulásának és kommunikációjának legfontosabb eszköze a játék. Ha szeretnénk megérteni őt, közel kerülni hozzá, megtanítani neki valamit, segíteni nehézségei leküzdésében, akkor mindehhez elsősorban a játékon keresztül vezet út.

Szülőként számos helyzetben elkeseredettnek és tanácstalannak érezzük magunkat. Fogalmunk sincs, hogy az adott problémát mi okozhatja és hogyan oldhatnánk meg, sőt, az is lehet, hogy eddigi beavatkozásaink csak tovább rontottak a helyzeten. Ám ahol már minden más próbálkozás kudarcot vallott, a jól megválasztott játék csodákat tehet.

A közös játék által segíthetünk a gyerekeknek abban, hogy kifejezzék az érzéseiket, mi pedig sokkal könnyebben megérthetjük azokat. Együttes erővel áttörhetjük a félelem, a gátlások és a harag kemény falát, hogy eljussunk a bensőséges kapcsolatig és a felszabadult örömig. Megerősíthetjük az önbizalmukat, megmutathatjuk nekik, mi mindenre képesek. Megtanulhatunk velük együttműködni anélkül, hogy dühvel és erőszakkal próbálnánk érvényt szerezni szándékainknak. A játékos nevelés számtalan szelíd és kreatív megoldást kínál azokra a helyzetekre, amikor elkeseredésünkben kiabálni, büntetni, esetleg ütni szoktunk - meg fogunk lepődni, hogy mennyivel hatékonyabbak leszünk, a gyerekek pedig mennyivel boldogabbak. És a játék segítségével gyógyíthatunk is, ha valami vagy valaki lelki sérülést, fájdalmat okozott nekik.

A világhírű pszichológus és játékterapeuta lépésről lépésre vezeti be az olvasót a játékos nevelés gazdag eszköztárába. Nemcsak egy gyerekbarát szemléletmódot ad át, de konkrét ötletek sokaságát is, melyek nagy hasznunkra lesznek úgy a hétköznapokban, mint a problémás helyzetekben. Nem kezeli tabuként azt sem, ami a felnőtt számára nehézséget jelenthet a közös játékkal kapcsolatban: a kimerültséget, az unalmat, az ötlettelenséget, a gátlásokat, a nevetségessé válástól való félelmet. Egyikkel sem vagyunk egyedül, nem kell szégyenkeznünk - és mindezek dacára mégis nekünk való a játékos nevelés, csak rá kell kapnunk az ízére!

Dr. Vekerdy Tamás

"Az ember akkor igazán ember, amikor játszik, írta Friedrich Schiller, az Örömóda szerzője. A gyereked még igazán ember! Neki minden játék, az evés, az ivás, az elindulás, a fürdés - a hajmosás! -, sőt a "rosszalkodás" is. Legyél te is ember, ha azt akarod, hogy megértsd őt és hatni tudj rá - tanulj meg játszani! Sőt: tanulj meg hancúrozni! Érezni fogod, hogy a játékon keresztül hogyan áramlanak oda-vissza az érzelmek, elviselhetővé, sőt örömtelivé téve együttes napjaitokat, elvezetve a közös kuncogásig."

Dr. Kádár Annamária

"A spontán, kreatív, szabad gyermeki énünk, a 'csodagyermek' felnőttkorunkban is előhívható. Legyünk a gyermekeink játszótársai! Játszva elérhetjük, amit erőlködve, szigorral hiába is próbálnánk. Nemcsak örömteli közös perceket nyerhetünk, hanem könnyebben megoldódó problémákat és erősebb, meghittebb szülő-gyermek kapcsolatot."

Könyvadatok:
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó Kft.
Oldalszám: 454 oldal
ISBN kód: 9786155281211
Megjelenés éve: 2015

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja