SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az ünnepek illata

Oláh Bernadett [cikkei] - 2007-12-18
A fiam valamelyik nap egy recepttel állított haza, egy mézeskalács recepttel. Van már bevált mézes receptünk, de ezt ki kellett próbálni.

Isteni volt. De ami még jobb volt, az illatok sütés közben és utána. Ezt mindenki imádja nálunk. Jártak már úgy, hogy bizonyos illatok, szavak, képek, nem tudom még mi, elindított Önökben valamit, ami a gyermekkorukra emlékeztette? Most így jártam. Mi otthon nem sütöttünk mézeskalácsot, viszont a nagymamámmal igen. Emlékszem a nyári konyhára, ahova mindig kivonult sütni, majd behozta a házba az illatos, még gőzölgő sütiket, körbeültük a nagyszobában (az egyetlen szobában) az asztalt, és… Ma is magam előtt látom a karácsonyi szobát: nem vásárolt girlandokat, izzók sem voltak ott, viszont volt dió, mogyoró nagy tálakban, fenyőág az asztalon a sütis tálak között, saját készítésű dobozok mindenhol: karácsonyi képeslapokból pelenkaöltéssel varrt dobozok, még tetejük is volt. Ebben tartotta a leveleket, recepteket, fényképeket, csupa-csupa kincset.

Mára megváltoztak a szokások. Ez persze nem baj. Ma is megtalálhatók nálunk a különböző termények: dió, mogyoró, toboz. De van mellette csillogás-villogás is: minden hálóban fényfüzér, gyertyák, karácsonyi mécsestartók, a nappali-konyhában sok girland izzókkal, gyertyákkal, adventi koszorúval, kandallóra akasztott filccsizmákkal. Egy-egy ünnepi mintájú függönnyel, párnával, asztalterítővel is fel lehet dobni a lakást ilyenkor. Lehet hogy giccses is egy kicsit, ha nagymamám karácsonyi szobácskájára gondolok, mindenképpen. Mégis szeretem, szeretjük ezt, karácsonykor megengedett ez a sok csili-vili. Az illatok viszont ugyanazok, mint 30 évvel ezelőtt voltak. És a gyermekeim szemében a csillogás is, mint akkor a mi szemünkben lehetett.  Nagymamám pedig mosolyogva néz le rám a tablóról.

 

És itt van az a bizonyos recept:

 

Hozzávalók:

 

fél kg liszt

17 dkg porcukor

¾ ek szódabikarbóna

fél ek fahéj és őrölt szegfűszeg

1 db tojás és 1 tojássárgája

20 dkg méz

fél ráma margarin

 

Keverjük össze a száraz hozzávalókat egy nagy tálban, majd tegyük bele a többi hozzávalót is. Aztán az egész masszát tegyük a hűtőbe 1 napra. Másnap nyújtsuk ki fél cm vastagra. Szúrjuk ki különböző formákkal, majd 5 perces előmelegített sütőben süssük meg 220 °C-on. A kisült figurákat dekoráljuk cukormázzal.

Jó étvágyat és jó nosztalgiázást kívánok hozzá.

 

Kellemes, boldog, békés ünnepeket!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja