SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ünnepre hangolva: kékfrankos száraz vörösborok a Szupermenta tesztjén

Családinet [cikkei] - 2023-12-20
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal kékfrankos száraz vörösborokat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A tesztben 35 bor vett részt, melyek a hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálatokon is bizonyítottak.

A kékfrankos szőlő a legtöbbet telepített fajta, amely több mint 7300 hektárnyi területen található meg Magyarországon. Hordós, érlelt borok, könnyű rosék és gyümölcsös vörösborok egyaránt születhetnek belőle. A Nébih szakemberei – a nagy kereskedelmi láncok kínálata alapján – összesen 35 kékfrankos száraz vörösbort hasonlítottak össze a Szupermenta legújabb terméktesztjén. A borok különböző borvidékekről származtak, melyek között 2019-es, 2020-as, 2021-es, 2022-es évjáratúak és évjáratmegjelölés nélküli termékek is szerepeltek.

A laboratóriumban a szakemberek megmérték többek között a termékek kén-dioxid mennyiségét, valamint ellenőrizték az alkohol- és redukáló cukortartalmukat is. A tesztelt kékfrankosok alkoholtartalma – címkéjük szerint – 11,5 és 15,0% között mozgott. A borászatban fontos szerepe van a kén használatának, ugyanis segíthet elkerülni a borbetegségeket, valamint az íz- és zamatanyagok megőrzéséhez is hozzájárul. Azonban a megengedettnél magasabb mennyiségű kénvegyületek kedvezőtlenül befolyásolják a bor érzékszervi tulajdonságait, és az arra érzékenyeknél allergiás reakciót is kiválthatnak. A vizsgálati eredmények megnyugtatóak, hiszen a tesztelt kékfrankosok összes kén-dioxid-tartalmát megfelelőnek találták a szakemberek. Ezenfelül a vizsgált borok beltartalmi és élelmiszerbiztonsági jellemzői is megfeleltek az előírásoknak, valamint a korábban a forgalomba hozatalhoz szükséges analitikai vizsgálatok során mért eredményeknek.

A szakértők a borok jelölésvizsgálata során ellenőrizték, hogy a kötelező elemek – mint az alkoholtartalom és a forgalomba hozatali azonosító – szerepelnek-e a címkéken, valamint az egyéb jelölések megfelelnek-e a kritériumoknak. A jelölésvizsgálat nem tárt fel hiányosságokat, mindegyik borászati termék eleget tett a jogszabályokban és a vonatkozó termékleírásban előírtaknak.

A Szupermenta terméktesztek egyik legnépszerűbb mozzanata a kedveltségi vizsgálat, melyen szakértők és laikus borkedvelők pontozták a termékeket. Értékelésük alapján az évjárat nélküli és a 2019-es évjáratú kékfrankos száraz vörösborok közül a dobogó legfelső fokára az „Agancsos Pincészet DHC Villány kékfrankos száraz vörösbor” állhatott, második helyen a „Teleki Selection, Villányi kékfrankos száraz vörösbor” végzett, míg harmadikként a „Mészáros Bodzási Szekszárd kékfrankos száraz vörösbor” zárt.
A 2020-as évjáratú termékeket illetően első helyezett lett a „Schieber Szekszárdi Trilógia kékfrankos száraz vörösbor", a dobogó második fokára léphetett fel az „Eszterbauer tanyamacska kékfrankos száraz vörösbor”, a harmadik helyet a „Lajvér Szekszárd kékfrankos száraz vörösbor” érdemelte ki.
A 2021-es évjáratú kékfrankos száraz vörösborok versenyében első helyezen végzett a „Feind Dunántúli kékfrankos száraz vörösbor”, második lett a „Sol Montis kékfrankos száraz vörösbor”, harmadik pedig a „Gere Tamás Villányi DHC Villány kékfrankos száraz vörösbor”.
A 2022-es évjáratú termékeket illetően első helyezett lett a „Penny Egri kékfrankos száraz vörösbor”, a dobogó második fokára léphetett fel a „Lelovits Tamás Villányi kékfrankos száraz vörösbor”, és harmadikként a „Varga Pincészet kékfrankos száraz vörösbor” végzett.

További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetőek a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán: https://szupermenta.hu/elegans-termekteszt-kekfrankos-szaraz-vorosborokkal/

Nyitókép: depositphotos

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Jól szeretni - Vekerdy Tamás 10 legfontosabb tanácsa, amiket minden anyuka imádni fog, ha boldog és kiegyensúlyozott gyereket szeretne

Sokszor érezzük magunkat elveszettnek a gyereknevelés útvesztőjében. Vajon jól csináljuk? Elég jó szülők vagyunk? Mitől lesz boldog, önbizalommal teli, kiegyensúlyozott a gyerekünk? Vekerdy Tamás, a magyar gyermeklélektan legendás alakja, több évtizedes tapasztalatával és végtelen emberségével segít eligazodni ezekben a kérdésekben. "Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyermeked?" című könyve nemcsak gyakorlatias tanácsokat ad, hanem megnyugtat, bátorít és felszabadít: nem kell tökéletesnek lennünk, csak jelen kell lennünk - és jól szeretni.

Szakrendeléseket szüneteltetnek több vidéki kórházban

Több vidéki és fővárosi egészségügyi intézményben is szünetelnek bizonyos szakrendelések, amelyek különösen a nőket és családokat érintik. A változások hátterében humánerőforrás-hiány és szakmai feltételek hiánya áll.

Szaunában pihentek a szülők, miközben gyermeküket újraélesztették a siklósi fürdőben

Sokk és döbbenet uralkodott el a siklósi fürdőben, amikor egy 6 éves kisfiút kellett újraéleszteni - szülei eközben éppen a szaunában tartózkodtak. A majdnem tragédiába torkolló eset a Siklósi Hírek beszámolója szerint komoly következményeket vonhat maga után.

Még jobban figyelj a fogaid egészségére menopauzában!

A változókorban lévő nőknél az ösztrogénszint csökkenése növeli a fogágybetegség kockázatát, különösen azoknál, akiknél genetikai vagy egyéb hajlamosító tényezők, például csontritkulás (oszteoporózis) áll fenn. Aki az oszteoporózis kezelésére biszfoszfonát tartalmú gyógyszert szed, az mindenképpen tájékoztassa erről fogorvosát, mert ez a hatóanyag a csont regenerációs képességét is csökkenti, ami egyes fogászati beavatkozásoknál komplikációkhoz vezethet - hívja fel a figyelmet dr. Dobos Andrea, a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikájának tanársegédje.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja