SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Karácsonyi színek és tradíciók eredete.

Viktória Tóth-Szántó [cikkei] - 2020-12-21
Miért piros és zöld a karácsony színe és miért teszünk fényeket a fára? Bár már nem tudatosan, de mégis jobban őrizzük hagyományainkat, mint gondolnánk.

Bár napjainkban már kevéssé őrizzük a karácsonyhoz kapcsolódó tradiciókat, mégis megjelennek az ünnepeken a színekben és a díszítésekben. Már kevesen tudják, miért lett a piros és a zöld a karácsony színe, mégis elengedhetetlenül megjelennek az ünnepi dekorációban.
 

Zöld

A téli hónapokban viszonylag kevés színt találunk a természetben így az örökzöld fák választása, mint dekoráció, kézenfekvőnek tűnik. Egyben a fenyők az egészséget és titokzatosságot is jelképezik, mert míg minden más fa ősszel elveszíti leveleit és minden színét, a fenyők továbbra is őrzik élénk színeiket érthető tehát, hogy elődeink ezt a növényt választották Karácsonykor.
 

Piros

A piros szín a gyümölcsökön keresztül került be az ünnepekbe, hiszen hagyományosan almával és más piros bogyós gyümölcsökkel díszítették a fákat. Hasonlóan a fenyőkhöz, ezek a növények is őrzik színüket szürke téli hónapokban, ráadásul a piros egy erős és feltűnő szín, tökéletesen alkalmas a zöld fenyő díszítésére.

A Mikulás kabátja is piros és valószínüleg azért, mert Szent Miklós, akiről formázták, püspökként szintén pirosat viselt.
 

Arany /  sárga

Az arany szín megjelenése a karácsonnyal kapcsolatban több dologra vezethető vissza. A téli napokon viszonylag ritka vendég a napsütés, ezt akarták a sárga színű díszítéssel az otthonokba csempészni. Az arany egyértelműen a nemesfémre és ezáltal a gazdagságra utal. A szegényebb családokban, ahol nem engedhették meg az arany színű díszítést a sárgával helyettesítették. Az arany továbbá utalás a kis Jézust meglátogató bölcsekre, akik aranyat vittek ajándékba.
 

Fehér

A fehér a tisztaságot, ártatlanságot jelképezi illetve utalás a hóra. Vallásos szempontból a fehér és a piros díszítés Jézus testét és vérét jelképezi. Hagyományosan a katolikusok fehérrel borították otthonaikat, hogy Jézus születését ünnepeljék.
 

Kék

A kék az egyik legkedveltebb szín a világon, valószínűleg ezért is jelent meg az ünnepeken. Mivel régen nagyon nehéz volt a kék szín előállítás, ez is csak növelte népszerűségét. A katolikusok ezt a színt Mária színeként tartják számon és a karácsonyi égősorok 5 alapszínének egyike.
 

Lila

Advent idején a legtöbb templomban lilát és néha kéket használnak az oltár szövet színéhez mivel ez a böjtöt és a bűnbánatot jelképezi.

Nem csak a díszítésnek vannak meg a történelmi és vallási vonatkozások az egyéb dekorációk sem véletlenül alakultak ki.
 

Fények
 

Számos karácsonyi hagyomány származik Németországból, köztük a karácsonyi fények, ami hagyományosan a gyertyákat jelentette. A gyertyákkal díszített fa a legendák szerint Luther Mártonhoz kötődik és sokáig szimbolizálták a csillagos égboltot. Napjainkban a tűzveszély miatt már elektromos izzókat használunk.
 

Popcorn füzér
 

Az 50-es, 60-as években volt igazán népszerű díszítés a popcorn füzér, ami valószínűleg abból ered, hogy elődeink a szabadtéri karácsonyfákat a madarak és más vadon élő állatok számára készült ételekkel díszítették.
 

Mikulásvirág
 

Bár a mikulásvirág napjainkban is ugyanúgy néz ki, de érdekesség lehet, hogy a karácsonyi díszként való használata spanyol eredetű.

Fotó: Nicole Michalou-tól a pexels.com-on

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja