Mint minden karácsony előtt, idén is elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit is várok a szeretet ünnepétől. És arra a megállapításra jutottam, hogy bizony, de jó is lenne, ha indulna gyorstalpaló tanfolyam karácsonyozáshoz. A tanfolyam során a következő kérdésekre feltétlenül választ szeretnék kapni:

1. Ki és mikor vette el tőlünk a karácsony feltétlen örömét?
2. Hogyan értessem meg a modern kor gyermekével, hogy a szeretet
   a) nem a játékautó-pálya méretével arányos?
   b) nem a hercegnő baba kastélyának nagyságában mérhető?
   c) nem az edzőcipő márkájának függvénye?
   d) nem vásárolható kilóra a plázában?
3. Milyen értékeket közvetítsünk, hogy karácsonykor ne ilyesmin kelljen gondolkoznunk?
4. Hogyan lehet anyaként stresszmentes a karácsonyunk?

Hosszas kutakodás után azzal voltam kénytelen szembesülni, hogy a nálam sokkal okosabb emberek sajnos az idén sem szerveztek karácsonytanfolyamot. Rájöttem, hogy magamnak kell megtalálnom a válaszokat. Gondoltam, megosztom a kedves olvasókkal is, én mit is gondolok minderről, három különböző korú gyermek édesanyjaként.
 

1. Ki és mikor vette el tőlünk a karácsony feltétlen örömét?

Ezen a kérdésen sokat gondolkoztam. Évről-évre azt veszem észre, hogy a karácsonyt megelőző időszakban zsúfolásig tele vannak az üzletközpontok, családok róják a kilométereket játékbolttól a parfümérián át a hipermarketig, nyakukban, hátukon, kezükben a különféle korú és nemű gyerkőcökkel. Apuka türelmetlen, anyuka szeme karikás, idegesen pillantgatnak ide-oda, keresik az akciós termékeket, vagy éppen csak azon gyötrődnek, mit hol tudnak beszerezni, hogy tuti legyen a szeretet.

De hova lett a várakozás öröme? Hova lett a közös készülődés? – És máris ott tartunk, hogy nemhogy megválaszolnék magamban egy kérdést, hanem még jött helyette két másik!

Egy biztos, felgyorsult a világ, és úgy érezzük, versenylovakká változtunk, akiket folyton hajtanak. Ott ül rajtunk a zsoké, és alattomosan néha-néha oldalba rúg minket. Gyorsan felkapjuk a fejünket, megrázzuk a sörényünket, és még jobban vágtázunk.

Régen az ünnepnek valahogy más volt az íze. Izgatottan találgattuk, ki mit kap majd szenteste. S még izgatottabban készítettük a kis jelképes, ámde annál több szeretettel megtöltött ajándékainkat. Anyukáink pedig valahogy boldogabban fáradtak el a bejgli sütésben, mint mi a versenyszerű ajándékkeresésben.

Közben kezd körvonalazódni a válasz: a világ, meg ez a csúnya, felgyorsult idő vette el tőlünk a karácsony örömét. Vagy talán mi magunk. Mert hagytuk és vele sodródtunk. Mi is beálltunk a sorba. Az üzletközpontban is, amikor a hiper-szuper úszó-forgó babáért vagy a legmenőbb műanyag építőjáték-készletért tülekedtünk. Így érkeztünk el a következő kérdéshez:
 

2. Hogyan értessem meg a modern kor gyermekével, hogy a szeretet miben (nem) mérhető?

Azt hiszem, ez nem annyira egyszerű. Sok éve élünk már a márkák bűvöletében. A tévéből, az online felületekről áradnak felénk a gyerekeinket nyíltan, a mi pénztárcánkat és érzelmeinket pedig alattomosan megcélzó reklámok. Hogy úgy érezd, nem is vagy ember, ha a kisfiad cipőjén nincs pipa, vagy a kislányod nem kap beszélő plüss egyszarvút.

Ha kisgyermeked van, talán nehezebb vele megértetni, hogy neki a Jézuska miért „csak” egy kis alvóbabát hozott, az oviban a Vanesszának meg miért egy cserélhető ruhás mesebeli hercegnőt. De okos szóval, kedvességgel, egy közös társasjáték ígéretével talán könnyebb elsimítani a ráncokat a kis homlokról. S egyszer talán megérti, hogy az a kis alvóbaba neked esetleg akkor azt jelentette, hogy nem tudtál magadnak új cipőt venni…

A nagyobbak esetében nyilván inkább az észérvek hatnak. Ha nyugodtan, értelmesen, partnerként kezelve magyarázzuk el kamasz gyermekünknek, hogy miért nem telik éppen arra a vágyott holmira, jobban célba érünk, mintha dúlva-fúlva felháborodnánk, hogy minek jár az esze ilyen felesleges butaságokon. Sőt, ő már azt is meg kell, hogy értse, hogy jobban jár egy felszabadult, boldog anyával és apával, akiknek január elején nem kell pluszmunkát vállalniuk, hogy visszatörlesszék az ajándékra felvett hitelt. És el is jutottunk a következő kérdéshez:
 

3. Milyen értékeket közvetítsünk, hogy karácsonykor ne ilyesmin kelljen gondolkoznunk?

Ha valaki tudatosan, a gyermek tudatra ébredésétől kezdődően próbál egy szereteten, megértésen, megbeszélésen alapuló értékrendet kialakítani, és következetesen úgy kezelni a kicsit, hogy érezze a biztonságot, a felé áradó szeretetet, ugyanakkor azt is, hogy nem kaphat meg mindent, MERT A SZERETET EREJE NEM AZ AJÁNDÉKOK MENNYISÉGÉBEN REJLIK, akkor sokkal könnyebb lesz kamaszkorban is azzal szembesülnie, hogy a karácsony nem az ajándékdömpingről és a stresszről szól. Apropó, stressz:
 

4. Hogyan lehet anyaként stresszmentes a karácsonyunk?

Nehezen. De nem lehetetlen! Tudatosítanunk kell önmagunkban is, hogy a szeretet ünnepének nem feltétlenül az a lényege, hogy mindenfélét összevásárolunk, hátha attól boldog lesz a gyermek, és szenteste három órán keresztül sütjük a halat, miután egy hétig csak a süteményekkel bíbelődtünk, majd karácsony valamelyik napján vendégül látjuk a tízfős rokonságot, hogy végül leájuljunk a székről. Néha tudni kell nemet mondani. Néha változtatni kell a bevett szokásokon is. Netán javasolhatjuk életünk párjának, hogy most nem kéne a Juli nénit is meghívni ebédre. És akkor elég lesz egy sima töltött káposzta is, egy finom tiramisuval kiegészítve. Hogy MI is tudjuk kicsit élvezni ezt a néhány együtt töltött napot.

Mert mi a legnagyobb ajándék kicsinek és nagynak? Ha MAGUNKAT adjuk nekik. Nem egy zombit, aki leamortizálódott a vásárlási hajszában. Ha velük vagyunk, ha rájuk szánjuk az időnket, és értékesen, tartalmasan töltjük el ezt a szép ünnepet. Ha leülünk velük társasjátékozni, kártyázni, vagy együtt nevetünk a közösen megnézett családi filmeken. Szólhat az akár még Kevinről is. :)

Azt kívánom, hogy a karácsonyról minden gyermeknek és a felnőttnek csak a fenyőfa, a sülő mézeskalács és a fahéjas forró csoki illata jusson az eszébe! S olyan szavak, hogy boldogság, család, szeretet, béke. Mert ezek az értékek sosem mennek ki a divatból.

Fotó: freestocks-photos / pixabay