SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Rokontípusok, akikkel összefuthatsz karácsonykor

Családinet [cikkei] - 2014-12-12
Minden családnak megvannak a maga rokonai. Ám hiába különböző mindegyik ember, van néhány olyan közös tulajdonság, amely másoknál is megtalálható. Összegyűjtöttünk ezért néhány, majdnem minden családra jellemző rokontípust, akikkel nagy valószínűséggel idén is találkozni fogsz.

1. A tukmálós

Jellemzője, hogy hatalmas mennyiségben süt-főz karácsonyra, és állandóan tukmálja beléd az ételt. Ha nem fogadod el tőle az újabb és újabb adagokat, mert már egyszerűen nincs több hely a gyomrodban, akkor képes megsértődni, és azt hinni, hogy nem ízlett a főztje. Azonban, ha morzsa sem marad a tálon, kétségbe esik, hogy kevés volt az étel. Javasolt egy falatot mindig meghagyni a nagy tálon, kidurranásra hivatkozva. 

2. Az örök elégedetlen

Ennek az embernek semmi sem jó, főleg úgy, ahogy te csinálod. Hajlamos végigdörmögni az egész karácsonyt. Státusza szerint gyakran anyósként szerepel a családban.

3. A kíváncsi

Minden érdekli: a munkád, a magánéleted, de főleg a magánéleted. Ezzel még nem is lenne baj, de hajlamosak egyfajta beosztást készíteni magukban, hogy szerintük mit kellett volna már elérned, hogyan kellene neveld a gyerekeidet, és úgy gondolják, hogy ezalatt az egy nap alatt átláthajták és megítélhetik az eltelt 364-et. 

4. A pletykás

Karácsony az egyik legjobb ünnep a számára, mert mindenkiről újabb információkat tudhat meg, így lesz mit mesélnie a szomszédoknak, ismerősöknek. Szélsőséges típusa szereti az intrikákat, ezért szívesen nézi, ha összetűzés van a családban.

5. Az irigykedő

Kritikus szemmel közelít minden felé, amit csinálsz, mosolya általában fanyar, és sosem felejti el észrevenni, ha valami nem tökéletes. Gondolj arra, hogy valójában ez csak azért van, mert a te sütid jobban sikerült, és szebben is díszítetted fel a lakást!

6. Az ivócimbi

Rá az jellemző, hogy ez az ünnep is egy alkalom arra, hogy alkoholos italok társaságában már reggel 10-kor a tetőfokára hágjon a karácsonyi meghittség. Olykor kötekedő, de van olyan típusa is, aki képes megnevettetni. Gondoskodjunk számára nap közbeni alvási lehetőségről!

7. A lázadó

Leginkább a fiatalabbak, a serdülők között találjuk meg ezt a típust. Többnyire onnan lehet felismerni, hogy ki akarja magát húzni a családi ünnepség alól, és egész este a telefonját nyomogatja, közben pedig igyekszik közömbös, unott arcot vágni. Ha szeretnénk nyitni felé, kérjük meg, magyarázza el, hogy működik a telefonunkon a Facebook vagy az Instagram... utána már könnyebben fog menni a beszélgetés. 

8. A csipkedős

Csak nők lehetnek ebben a kategóriában, és előszeretettel „vetik rá magukat” a gyerekekre. Mikor meglátják a prédáikat, akkor gyorsan lecsapnak rá, és hangos gügyögés közepette elkezdik puszilgatni, csipkedni szegény gyermekek arcát. Vannak, akik energiavámpírnak tartják őket.

9. A szókimondó

Ünnepekkor sem számít, hogy kit bánt meg, mindig kimondja őszintén, amit gondol. Ha száraz volt a hús, ő nem fogja az ellenkezőjét állítani. Ha híztál idén karácsonyra, biztos lehetsz benne, hogy azt is megjegyzi. Ha nem kedveljük a társaságát, akkor a karácsonyi vacsorára lehetőleg ne hívjuk el, inkább csak otthonában látogassuk rövid ideig!

10. Az imádnivaló kisördög

Általában valamelyik rokon gyermeke (soha nem saját!), aki az ünneptől és az ajándékoktól megrészegülten még azt a kevés jólneveltséget is elfelejti, amit egyébként otthon többé-kevésbé már sikerrel alkalmaz. Most garantálható, hogy elsőnek pattan fel az asztaltól, és míg a felnőttek próbálják befejezni az ebédet, ő elindul felfedezni a lakást. Folyamatosan ragad az egész kis ábárázata valamilyen ételtől, az egyik kezében hol olvadozó szaloncukrot, hol valamilyen csöpögős gyümölcsöt, vagy kenődős süteményt szorongat, a másikkal pedig a falat-bútorokat-ajándékokat tapogatja végig. 

10. + 1 A manó 

Manók azok a pici gyerekek, akiket a szüleik aranyos, vicces (vagy annak vélt) karácsonyi öltözékekbe bújtatnak. Általában nagy érdeklődést váltanak ki mind a tíz felsorolt rokontípusnál, a 8. típustól kifejezetten óvni kell őket!


Kép: flickr.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja